Régi idők focija. A film: Ajánlónk karantén idejére az Újságmúzeumtól

2020. Március 26. / 14:14


Régi idők focija. A film: Ajánlónk karantén idejére az Újságmúzeumtól

Kevesen tudják, nem sok hiányzott hozzá, hogy Haumann Péter kapja Minarik Ede szerepét. Történt, hogy a rendező Sándor Pál Garas Dezsőt nézte ki magának. Egy szép napon oda is ment hozzá a legendás Olimpia Bárban.

Az Olimpiai Bárról tudni kell, hogy egy időben oda jártak a pesti hírességek. Főleg focisták és színészek. Lenne egy film – mondta kissé félve Sándor Pál. Garas szinte meg sem hallgatta. – Éppen egy sorozatot forgatok, részenként 12 ezerért. Ti mennyit fizettek? Sándor kibökte: 18 ezret. Garas Dezső pedig nemet mondott. Nem érdekelte, még azt sem várta meg, hogy Sándor a részleteket is elmondja. 

Az élet viszont szerencsére közbeszólt. A sorozat leállt, Garast pedig már izgatta a szerep (meg a honorárium). Sándor Pál viszont addigra több színésszel is próbafelvételig jutott (például Haumann Péterrel is), ám legbelül Garasra várt. Persze volt annyira hiú, hogy első körben azt válaszolja, már megtalálta a főszereplőt. Aztán felajánlott egy próbafelvételt. Garas elvállalta. És utólag ő is elismerte: legendássá tette Minarik Ede szerepe. 

A filmet amúgy jórészt a kőbányai szeméttelepen forgatták, meg szanálásra szánt házak erdejében. Volt, hogy kiválasztottak egy épületet, ám mire kivonult a stáb, lebontották.

A Sándor-Ragályi-Garas csatársor (maradjunk a focis hasonlatnál) tökéleteset alkotott. Zseniálisan idézték meg a némafilmek világát, Minarik pedig maga volt a magyar Chaplin. Garas már nem él és az Olimpia Bár sincs már meg, ahol első körben nemet mondott élete szerepére.  A Régi idők focija viszont örök. Hajrá, Csabagyöngye!

Mert kell egy csapat. MaradjOtthon! Vigyázzunk egymásra!

Köszönjük az írást az Újságmúzeum Facebook oldalnak

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közélet
A holokausztkutatás kihívásai az Orosz Föderációban
Izrael
Tovább mérgesedett Izrael és az ENSZ viszonya
Tudomány
Egyre többen jelentkeznek az OR-ZSE képzéseire

Kommentek