A Gyűrűk Ura titkos zsidó története: kik Középfölde zsidói?

2019. Augusztus 13. / 20:24


A Gyűrűk Ura titkos zsidó története: kik Középfölde zsidói?

J. R. R. Tolkien, amikor arról kérdezte német fordítója Hitler országlása idején, zsidó-e, azt válaszolta neki, sajnálja, hogy nem voltak felmenői ebből a tehetséges népből. A germán ősmítoszba pedig beleírta, az antiszemita Richard Wagnert megfricskázva, a száműzött, régi hazájuk után örökké vágyakozó, sémi fonetikával beszélő törpöket, akik saját bevallása szerint is zsidók. 


Glóin fia Gimli a Gyűrű Szövetségének egyik legbátrabb, legszerethetőbb tagja. Igen, Glóin fia gimli, Gimli ben Glóin. Akinek eredeti törpe anyanyelve a nyelvészprofesszor Tolkien gondos munkája eredményeképpen a sémi nyelvektől ihletett. Annak ellenére is, hogy akárcsak más asszimilált zsidók, a középföldei asszimilánsok is jól beszélik a közös nyelvet. Ugyanakkor bizalmatlanok kissé a külvilággal szemben, úgy érzik, senki sem érti igazán meg őket, főleg egymás között érzik jól magukat és folyton a rég elveszett őshazáról beszélnek, Erebor királyságáról, ahová egyszer vissza kell majd térniük, ezt a távoli vidéket idézik énekeikben.

Középfölde jóravaló népei becsülik őket szorgalmukért és ügyességükért, de azért mindig kissé furcsának, maguknakvalónak, kívülállónak tartják őket.

És igen, a törpök kincseket csinálnak és nagyra tartják a kincseket. Némelyek közülük hajlamosak a kapzsiságra. De kincseik összekapcsolódnak régi, elveszett országuk kultúrájával, civilizációjával, amelyet soha nem felejtenek el, hiába élnek már beláthatatlanul hosszú ideje száműzetésben.

A Gyűrűk Ura a germán, skandináv, északi mitológiából táplálkozik, van benne valami különösen megható és elsőre kissé zavarbaejtő, hogy az északi germán mítoszba írja bele ezt a szimpatikus zsidó populációt Tolkien.

Különösen akkor, ha eszünkben tartjuk, hogy Wagner Gyűrű-történetén, a Ring-operatetralógián keresztül szemléli az északi, jórészt germán mítoszokat Wagner, a Niebelung gyűrűje ihleti nyilvánvalóan a Gyűrűk urát. Wagner gonosz törpéje, Alberich szintén zsidó, egyértelműen, antiszemita karikatúra. Őt fordítja át, alakítja jó törpévé Wagner a maga északi mítoszokra épülő gyűrű-történetébe Ilyen lett volna Wagner, ha zsidóbarát lett volna. Ezt üzeni Tolkien. És Glóin fia Gimli.

Akinek a legjobb barátja az északi, germán karakterű tünde, Legolas. Köztudomású, hogy a törpék és a tündék nem szívelik egymást, Gimli és Legolas kivétel. Kivétel, barátság a germán felsőbbrendűség és a zsidó kizárólagosság ellen.

Tolkien, aki gyűlölte Hitlert és a nácizmust, maga is többször elmondta, hogy igen, a törpéket tudatosan a zsidókról mintázta, befogadta őket az általa rajongva szeretett északi mitológiába. Világ mítoszai, ősi meséi, identitást adó történetei, egyesüljetek.

A Forward.com írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek