A béke hangjai csendültek fel a Rumbach zsinagógában

2023. November 13. / 12:11


A béke hangjai csendültek fel a Rumbach zsinagógában

Vasárnap a Rumbach zsinagóga hazai sztárfellépőkkel várta színes, interaktív programjára az érdeklődőket. A jótékonysági koncert bevételét a Be'eri kibuc árván maradt gyermekeinek ajánlotta fel. A település az október 7-ei mészárlás következtében az 1200 tagú közösségének közel felét elvesztette.

A Rumbach zsinagóga épületének előterében elhelyezett piros kismotorok és a rájuk kötött, ég felé kapaszkodó lufik is fájó emlékeztetői maradtak a történteknek. A vasárnapi esemény célja az adománygyűjtés mellett a szolidaritás volt, amivel a közösség kifejezhette együttérzését, és békét sürgetve sugározhatta szeretetét a kibuc felé a távolból.

rumbi-cikkbe-2.jpg

Délelőtt a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt a Rumbi Tanház szervezésében, ahol többek között cedaka dobozt készíthettek, míg a felnőttek Radnóti Zoltán főrabbi tanítását hallgathatták meg a koncert kezdete előtt.

A zsinagóga nézőtere lassan megtelt, a székeket kisgyermekes családok, fiatalok és idősek töltötték meg. A falak között zsibongó gyereknevetés, baráti beszélgetések felidézték azt a zsidó eszményt, hogy a zsinagóga maga a közösség háza, ahol az életet tápláló szoros barátságok, közös törekvések alakulnak és erősödnek meg.

Az eseményt Prof. dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a világon minden gyermeknek békében és szeretetben kellene töltenie a gyerekkorát, ám olyan időket élünk, amikor a rossz szellem, a gyűlölet sokakat megfosztott a békéjüktől, és Izrael egész országának újra azért kell küzdenie, amiért immár 75 éve küzd. Grósz Andor hangsúlyozta, hogy egy népet nem lehet azonosítani a terroristákkal.

Az október 7-ei embertelen események óta a magyar zsidóság számos alkalommal tett tanúbizonyságot arról, miként képes egyként, összefogva fellépni, nem csupán szavakkal, de tettekkel is, kiállva az izraeli zsidóság és a béke mellett.

Grósz Andornak, a Mazsihisz elnökének üzenete a koncertre látogatók számára:

„Gyermekek a gyermekekért, ezek a mai program hívószavai, ezért elsőként azokat a gyerekeket és szüleiket szeretném köszönteni, akik megtiszteltek minket a jelenlétükkel.
Hallottatok már arról, hogy a zenében varázslat rejlik? Ki az, aki tud varázsolni a hangjával? Az anyukák mind képesek rá, csak szólok. És néha az apukák is, bizony.
A fellépő énekeseink is meg fogják mutatni nektek, milyen csodákra képesek a hangjukkal. Mert a zene nem csupán gyógyítani tud, de képes eljuttatni a távolba a szeretetet és a jó kívánságokat.
Ma pedig Izraelbe fogjuk küldeni a szeretetünket. Úgyhogy amikor majd énekeltek vagy hallgatjátok a dalokat, ti is próbáljatok arra gondolni, hogy Izraelben élnek kisgyerekek, akinek most nagy szüksége van rátok. Nagy szüksége van a szép gondolatokra, arra a szeretetre, amit innen küldünk neki. Ezen a napon ti fogtok varázsolni.
A Rumbi Tanház jótékonysági koncertje a segítségadásról szól. Az itt felhangzó dalok a Be'eri kibuc árváiért csendülnek ma fel egy olyan zsinagóga falai között, ami szintén az újjáéledés egyik szimbolikus bástyájává lett a budapesti zsidóság számára.
Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a csodálatos előadóknak is, akik eljöttek ma, hogy kifejezzék támogatásukat, és művészetükkel varázsoljanak el minket a koncerten. A zene képes gyógyítani, képes erőt adni és új irányt mutatni.”

Ezután Bíró Eszter éneke csendült fel a zsinagóga terében, a gyermekek pedig a színpad elé gyűltek, ahol az énekesnő játékosan egy ládába gyűjtötte a béke hangjait .

A fellépők szívvel teli, magyar és héber nyelvű dalai egytől-egyig elkápráztatták a hallgatóságot. A kicsik számára buborékfújó, képzeletbeli hangszeres játékok, ritmusos táncok és meseszerű történetek színesítették az élményt.

Végül, de nem utolsó sorban a Benjámin ovisok állhattak színpadra. A csillogó szemmel elénekelt Hatikva és a Hevenu shalom aleichem méltó megkoronázása volt a programnak. A Rumbi Tanház már korábban is céljául tűzte ki a gyermekekben élő zsidó lélek spirituális fejlődésének segítését, ez a nap azonban különleges módon járulhatott hozzá ahhoz, hogy a gyermekek részeseivé váljanak egy fontos, közös küldetésnek. A béke nyelvén írt varázslat ezen a napon az ő segítségükkel szárnyalhatott el egészen Izraelig. 

A koncerten fellépett Bíró Eszter, Csiszár Ferenc, Csókás Zsolt, Farkasházi Réka, Födő Sándor, Jáger Bandi, Kálmán Tamás, Kárász Eszter, Malek Andrea, Mogyoró Kornél, Szalai Péter, Szalóki Ági, Szula Miklós és Tarján Veronika. 

Az eseményen 613 000 forint adományt sikerült összegyűjteni, amit nagyon köszönünk a beeri kibuc nevében is!

Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek