Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Brodszky Miklós, Rózsa Miklós, Seress Rezső, Erdélyi Miklós szerzeményeit hallgathatja a közönség I have lost my heart in Budapest címmel, a 150 éves Rumbach utcai zsinagógában szeptember 26-án, kedden 19 órától.
Az esemény nyitókoncertje egy sorozatnak, címadója pedig Erdélyi Mihály Puszta-fox című szerzeményének angol változata, az I have lost my Heart in Budapest – Budapesten hagytam a szívem.
Méltán népszerű művek csendülnek fel a budapesti előadás folyamán. Hallható többek között részlet a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Bál a Savoyban cimű operettekből, háromszoros Oscar-díjas zeneszerzőnk, Rózsa Miklós a Ben-Hur és Quo Vadis című filmekhez komponált filmzenéiből, valamint Brodszky Miklós a Halászlegény frakkban című filmhez komponált híres szerzeménye a Be my love. Nem maradhat ki Seress Rezső Szomorú vasárnap című ikonikus dala sem, ezúttal a kortárs tánc nyelvén megfogalmazva.
Az est közreműködői Fodor Ildikó, Dorogi Barbara, Balog Tímea, Iván Gál Judit, Dorka Pacskó, Albert Réka, Dániel Gábor, Balázs Dávid, Török-Ujhelyi Tamás, Ungi Krisztián, Dráfi Kálmán.
A projekt megálmodói Horovitz Ildikó és Dániel Gábor.
A koncertsorozat a MusicArt Classic és a Mazsihisz együttműködésében valósul meg, célja pedig a tisztelet és hála kifejezése olyan zeneszerzők előtt, akiknek a maguk korában – a siker és a hírnév mellett – a tipikusan közép-európai, magyar-zsidó sors jutott.
Az előadás számára modern, virtuóz hangszerelést Kákonyi Árpád, koreográfiát Albert Réka készített. A produkció zenei vezetője Fodor Ildikó és Dráfi Kálmán, szerkesztette és rendezte Dániel Gábor.
Bővebb információ a koncertsorozatról / IDE KATTINTVA