Az izraeli hadsereg kiszabadított négy túszt a Gázai övezetben

2024. Június 08. / 22:16


Az izraeli hadsereg kiszabadított négy túszt a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg (IDF) kiszabadított szombaton négy olyan izraelit a Gázai övezetben, akit a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveresei tavaly október 7-i terrortámadásuk során túsznak elhurcoltak az övezetbe – jelentette a 13-as kereskedelmi tévé.

Az IDF hírszerzési információk alapján, egy kommandós akció keretében élve szabadította ki a négy embert az övezet középső részén lévő fekvő Nuszeirat menekülttábor területén.

A szóban forgó túszokat – A 25 éves Noa Argamanit, a 40 éves Slomi Zivet, a 21 éves Almog Meir Zsant és a 27 éves Andrej Kozlovot – a palesztin terroristák mind egy zenei fesztiválról rabolták el azon a napon.

tóúszok.kiszabadítva-izrael.jpg

Elfogadható egészségi állapotban vannak ahhoz képest, hogy nyolc hónapig raboskodtak, ennek ellenére hosszú rehabilitáción kell átesniük a tévé közlése szerint.

Az akcióban részt vevő többszáz katona a menekülttábor két különböző helyéről délelőtt szabadította ki a túszokat. Argamanit, a négy közül egyetlen női foglyot a terroristák külön őrizték a többitől. Az akció során tűzpárbaj tört ki a kommandósok és a palesztin fegyveresek között, és ebben egy katona súlyosan megsebesült. 

A kiszabadított túszokat a gázai tengerparton rájuk várakozó helikopterekhez vitték, ahonnan aztán Izraelbe, a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították kivizsgálásra és megfigyelésre. Ott már találkozhattak családtagjaikkal.

Az izraeli államfő és a miniszterelnök telefonhívásban köszöntötte Noa Argamanit, akinek elrablása a Hamász terroristái brutalitásának egyik szimbólumává vált az azt dokumentáló videófelvétel alapján, ugyanis a fiatal nő zokogott és sikoltozott, amikor elvitték egy motorkerékpáron. Argamani a beér-sevai Ben Gurion Egyetem egyik diákja, és édesanyja súlyos rákbetegségben szenved. Emiatt őt a Siba kórházból tovább szállították a tel-avivi Ichilov kórházba, ahol édesanyját ápolják.

A Gázai övezetben még százhúsz túszt tartanak fogva az október 7-én elhurcolt 251 emberből. Százöt túsz november végén egy fegyverszüneti és fogolycsere egyezményben hazatérhetett. Izraeli becslések szerint a túszok közül legkevesebb negyvenen már nincsenek az élők sorában. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek