Rubin Eszter: Egy padlizsánillatú hajnal

Maga a padlizsán mély sötétlila. De az illata valamiképpen mégis zöld. Ezt kellene megfejteni. Hogyan lehet az illatnak színe, a szagnak látványa, a színnek zamata, az aromának olyan ereje, amely óriási lendülettel hozza elő a múltat, ránt vissza az időben, és idéz fel tűpontosan bevillanó emlékeket.

Eliza figyelmesen szemlélte az ágyást, ahogy mezítláb, lassú léptekkel haladt a reggeli harmattól nedves füvön. Előző nap már kiválasztotta a két legérettebb példányt, és úgy döntött, csak ma reggel fogja frissen leszedni, hogy padlizsántekercseket készítsen belőle, amit egy volt egyetemi évfolyamtársától egy grúz lánytól tanult, és még mindig a szájában érezte azt a különös, egzotikus ízt, amit azóta számtalanszor próbált meg rekonstruálni.

A tegnap éjszakába nyúló beszélgetésen járt az esze. Megmagyarázhatatlan békesség töltötte el a lelkét, és hirtelen igazzá vált a hatalmas érett padlizsánokkal teli veteményes, és ezen a párás hajnalon az egész világot jelentő kert. Ez volt a legjobb szó arra, amit érzett. Igaz lett minden, igazi és igazságos, értelemmel telt meg minden perc, minden gondolat. Visszaigazolást kapott a létezés, annak legmélyebb lényege, állandóan és visszatérően megkérdőjelezett valóságossága. Az előző nap történtek segítettek felfogni valamit a számára mindig értelmezhetetlennek tűnő időből. Mintha végre megértette volna, hogy tényleg ugyanaz az ember, mint kamaszkorában, közben mégis más, egyszerre látta magában a mostot és az azelőttöt.

Élete megkerülhetetlen dilemmája, hogy képtelen érzékelni az időt. Egyáltalán lineárisan halad-e, vagy egyhelyben áll, spirálisan egyre gyorsuló ütemben rohan, vagy megfordulhat és visszafelé folyik. Elhelyezni és egységesnek látni magát ebben a megállíthatatlanul hömpölygő folyamban, lehetetlen vállalkozásnak tűnt, ezért a legváratlanalabb helyzetekben tört rá a gyomra legmélyéből induló, majd azonnal hátborzongatóvá váló érzés, hogy fogalma sincs, kicsoda.

A folytonos rágódás ezerszer bejárt, ismerős lépcsőfokai, azonos vagyok-e önmagammal, önmagam korábbi változataival, gyermekkori énemmel, vagy ezek az énvariánsok különálló személyiségek az idő egy-egy meghatározott pontján, amelyek között nem lehetséges az átjárás.

Tegnap este érezte először, hogy nem szorong, nem esik azonnal kamaszkori regresszióba, önazonos tud maradni, és mintha talán még értené is, hogy ez mit jelent. Ettől váratlanul megnyílt előtte egy korábban elérhetetlenül zárt perspektíva, amelyben egyszerre megnyugtatóan hasonlatosnak láthatta magát a többi emberrel. Az igazi emberekkel.

Áront húsz év után látta újra tegnap az osztálytalálkozón, először azóta, hogy a ballagás után szakítottak. Igazán nem is voltak együtt, pusztán soha be nem teljesült kamaszos próbálkozás volt. Azóta nagyon vigyázott, hogy ne gondoljon rá. Tulajdonképpen ezzel töltötte az elmúlt két évtizedet. A rá nem gondolással. A nem rágondolással.

A múlt olykor egy illatban, egy ízben vagy egy régi receptben talál vissza hozzánk. A sáfrányos diótöltelékkel készülő grúz padlizsántekercs receptje IDE KATTINTVA olvasható.

---