Miért éppen ez a föld? – Gondolatok Jom Háácmáutra

Különösen élesen merül fel ez a kérdés ma, amikor az ünnep és a fenyegetettség egyszerre van jelen a világban. A modern Izraelben élők számára nem ritka tapasztalat a légiriadó, vagy az óvóhelyre menekülés – és mégis, vagy talán éppen ezért, erősebbé válik a kérdés: miért pont itt?

Izrael utcáin sétálva feltűnő a sokféleség. Etióp zsidók, akik gyalog keltek át sivatagokon és dzsungeleken, miközben útközben családtagokat veszítettek el – mégis mentek tovább, mert hittek abban, hogy a több ezer éves álom valósággá válhat.

Vagy a 18. századi hászid mesterek és tanítványaik, akik rozoga hajókon indultak el, tudva, hogy az út akár az életükbe is kerülhet. Nem biztonságot vagy jólétet kerestek, hanem azt a meggyőződést követték, hogy a zsidó küldetés csak ezen a földön, közösségként élhető meg igazán.

És ott van a mai fiatal generáció: egy amerikai egyetemista, aki biztos jövőt hagy maga mögött, hogy egy idegen nyelvű, bizonytalan környezetben kezdjen új életet. Ami hajtja, az nem gazdasági racionalitás, hanem az a vágy, hogy részese legyen egy élő, alakuló történetnek.

A közös nevező ezekben a történetekben egy ősi gondolat: a zsidó népnek sajátos feladata van a világban. A Tóra szavaival „papok királysága és szent nép” – vagyis olyan közösség, amely erkölcsi és spirituális irányt mutat. Ez a küldetés pedig nem pusztán egyéni szinten valósul meg. A hagyomány szerint már a Szináj-hegynél is feltétele volt az egység: „egy emberként, egy szívvel” álltak ott.

A zsidó hagyomány szerint ez a közösségi küldetés szorosan kapcsolódik Izrael földjéhez. Nem véletlen, hogy a 613 micva közül mintegy 200 kifejezetten ehhez a területhez kapcsolódik – különösen a mezőgazdasági törvények és a jeruzsálemi Szentély szolgálata. A Szentély a hagyomány szerint nemcsak vallási központ volt, hanem a „kézzelfogható spiritualitás” helye, ahol a természet rendje időnként felülíródott. A Talmud például olyan jelenségeket említ, mint hogy az oltár tüze nem aludt ki az esőben, vagy hogy a zsúfolt udvarban mégis jutott hely mindenkinek, amikor leborultak.

Érdekes módon nemcsak a vallási törvények, hanem maga a föld is különleges szerepet kap. Történelmi beszámolók szerint ez a föld, amelyet a Bibliai időkben, amikor zsidók lakták, „tejjel és mézzel folyó földnek” neveztek, a zsidók száműzetése alatt elhagyatottá és terméketlenné vált. Amikor a modern időkben visszatértek, a sivatag szó szerint újra virágba borult. Izrael ma termékeny mezőgazdasági területekkel büszkélkedhet, és ez az átalakulás csak a zsidók visszatérésével vette kezdetét. Mintha a föld a zsidó népre várt volna.

Ez magyarázhatja, hogy a történelem minden viszontagsága ellenére a visszatérés vágya nem halványult el. Mert nem csupán hazatérésről van szó, hanem arról, hogy ezen a földön válhat teljessé mindaz, amit a zsidó nép önmagáról gondol és vállal.

Rabbi Elliot Mathias aish.com-on megjelent írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
Címlapkép: Zeev Hazenfratz / Pexels

---