Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE)
Tudományos Diákkori Tanácsa (TDKT) 2020. december 4-én,
pénteken szervezi meg az intézményi TDK-konferenciát online formában.
A konferencián részt vehet az OR-ZSE
minden hallgatója, aki BA-, MA- vagy osztatlan képzésben hallgatói
jogviszonnyal rendelkezik, vagy 2020 márciusát követően szerzett
abszolutóriumot vagy diplomát.
A konferenciára való jelentkezés nevezési
határideje 2020. december 2. Jelentkezni Biró Tamás tudományos
rektorhelyettesnél, a TDKT elnökénél a birot@or-zse.hu címre küldött emaillel lehet, mely
tartalmazza a hallgató nevét, szakját, a témavezető nevét és a dolgozat címét.
Mellékletként csatolandó a dolgozat (legalább 80%-os készültségi állapotban) és
a prezentáció is (ppt, pdf stb.). A formai feltételek azonosak a vonatkozó
OTDK-szekció kiírásában szereplőkkel (ld. az alábbi linkeket).
Az érdeklődőknek érdemes ugyanakkor
indulási szándékukat minél előbb informálisan is jelezniük Biró Tamásnak. Így a
TDKT híreiről értesülhetnek, és szervezhető egy technikai főpróba is a
konferenciát megelőző héten. Utóbbira a jelentkezés határideje november 23.
hétfő.
Minden előadónak szigorúan 20
perc áll rendelkezésére, melyet 10 perc vita követ. A benyújtott
dolgozatokat és az elhangzó előadásokat az intézmény oktatóiból álló ad hoc
bizottság értékeli, a szerzők munkáját segítő visszajelzést ad. A megfelelő
színvonalú munkák jogosultságot szereznek a XXXV. Országos Tudományos Diákkori
Konferencián (OTDK) történő indulásra.
Az OR-ZSE szempontjából releváns
OTDK-szekciókban az elkészült dolgozatok pdf-formátumban történő feltöltési
határideje: 2021. január 6. szerda. Az előírt terjedelem a Humán
Tudományi Szekcióban 20–45 oldal, a Társadalomtudományi Szekcióban 20–60 oldal,
míg a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekcióban
20–40 oldal.
Kérdéseikkel Biró Tamás tudományos rektorhelyettest kereshetik a birot@or-zse.hu címen.