Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (33. rész) – Gyenes Gitta

2020. Október 07. / 11:42


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (33. rész) – Gyenes Gitta

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Gyenes Gita Önarckép-1.JPG

Gyenes Gitta festőművész, grafikus. (Budapest, 1888. – Budapest, 1960.) Budapesten Karlovszky Bertalannál, majd Nagybányán, Bécsben és Rómában tanult. Ez utóbbi útján ismerkedett meg A Hét című folyóirat olaszországi tudósítójával, Wallesz Jenő újságíróval, akivel rövidesen összeházasodtak.

1910-től következett a kiállítási részvételek korszaka. Így ott volt a Könyves Kálmán Szalon, a Művészház és a Nemzeti Szalon kiállításain. 1914-1915-ben részt vett a San Franciscó-i világkiállításon, amelyet a Panama-csatorna megnyitásának ünneplésére rendeztek. Itt elnyerte a kiállítás ezüstérmét. Porcelánfestéssel is foglalkozott (1921-es adat), ezeknek a műveknek a sorsa ismeretlen. A húszas években – lánya, Wallesz Luca udvarlójaként – ismerte meg József Attilát, akinek portréját is megfestette, és aki az érte érzett egyfajta szerelem bizonyításaként később verset is írt hozzá.

Gyenes Gitta Teadélután-3.jpg

1925-ben a Gyenes Gitta rajzaiból rendezett kiállításról jónéhány lap beszámolt, mindegyikük nagyon pozitívan foglalva állást. Az Esti Kurírban Lyka Károly, a kor talán legismertebb művészettörténésze írt rövid ismertetést:

„E rajz-sorozattal egészen különleges érdekességekre mutat rá a művésznő s a szokatlan hang meleg lírája is különválasztja az átlagtól. Ily dolgokat nem lehet megtanulni valamely rendszer alapján, vagy van ilyen érzés a szívben, vagy nincs. Akiben van, annak költő a neve.”

Öt évvel később egy újabb kiállítás alkalmából sikerült a beszélni nem szerető művésznőt megszólaltatni, egy az Újság-ban megjelent interjúban. Nem ment könnyen, de az ebből idézett néhány mondat egy kis betekintést jelentett a művésznő meglehetősen keserű nézeteibe:

Gyenes Gitta-2.jpg

 „… ki engedheti meg manapság, hogy maliciózus legyen? Volt idő, amikor karikatúrákat rajzoltam. Abbahagytam, mert annyi ellenséget szereztem magamnak, hogy még ma sem tudok boldogulni miattuk. és a malícia sem más, mint karikírozás, de szavakkal. Politikusok, államférfiak, akiknek százezer pengő évi jövedelmük van, befogják a szájukat és hallgatásukkal bölcseknek akarnak látszani, pedig csak a jövedelmüket féltik. Hát miért kockáztassam én azt, amit csak ezután akarok elérni? Hagyjon hallgatni…”

1933-ban került sor egy újabb gyűjteményes kiállításra. Az Újság, amely ezen most is jelen volt, némi anyagi sikerről tudósított, néhány kép megvásárlását említve. 1937-ben a Tamás Galéria adott otthont képeinek. A következő tudósítás műveinek kiállításáról 1943-ban kelteződött. Ez utóbbi kiállításon 40 temperaképet mutatott be, amelyet Elek Artúr, az 1944-ben öngyilkossá lett író, művészettörténész méltatott.

Az OMIKE Művészakció által rendezett valamennyi, 1939-1944 közötti képzőművészeti kiállításon részt vett. A német megszállás után számára és családjára a gettó, a kényszermunka és a bujdosás várt.

Műveinek bemutatása 1946-tól folytatódott, de meglehetősen ritkán állíthatott ki. „Gazdag életmű maradt utána. Meglehetősen észrevétlenül.” – fogalmazott jóval előbb, a halálának tizedik évfordulója alkalmából Fedor Ágnes. Az újrafelfedezéshez 1978-ig, a Nemzeti Galériában rendezett kiállításig kellett várni.

gyensegitta-vers-cikkbe.jpg

KÉPEK

1) Önarckép. Magántulajdon
2) Teadélután. Hung-Art
3) Önarckép Színházi Élet, 1928.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma van Kardos G. György író halálozási évfordulója
Élet + forma
Jávori Ferenc (Fegya): A klezmerzene az életem

Kommentek