A csendes, szívós, bátor okosság hatalma: Sós Vilmos emlékezete

2019. Július 08. / 22:38


A csendes, szívós, bátor okosság hatalma: Sós Vilmos emlékezete

Két jelentékeny, idős korában távozó embert temettünk ma a Kozma utcában: a nehezen feledhető Ungvári Tamást és Sós Vilmos filozófust, akit az ismeretelmélet mellett a jogfilozófia érdekelt: mit tudhatunk és hogyan kell együttélnünk. Ezen kívül még csöndes, szerény hős is volt. Tudta saját kérdéseire a választ. 


Két nagy embertől egymás után vettünk ma búcsút, két formátumos bölcsésztől. Ungvári Tamás előtt Sós Vilmost kísértük utolsó útjára.

Sós Vilmos 86 éves volt, abból, amin gyerekként keresztülment, meglepő módon elsősorban bátorságot tanult. És azt, hogy ez magától értetődő. Alapos, önmagában, a megkérdőjelezhetetlennek tűnő állítások, de még a filozófia általában vett lehetőségeiben is kétkedő tudós, aki ritkán szólalt meg nyilvánosan, de ha mégis, annak volt súlya.

Elsősorban annak, amikor híressé váló társaival együtt nyilvánosan tiltakozott a Prágai Tavaszt eltipró Varsói Szerződés akciója, Csehszlovákia megszállása ellen 35 évesen. Társai Heller Ágnes, Márkus György, Márkus Marisa, Tordai Zádor voltak, későbbi elüldözöttek. Olyan emberek, akik hittek az emberarcú szocializmusban, amelyet Brezsnyev és a keleti blokk, a legyőzhetetlen béketábor tankjai tapostak el.

A „szocialista” országok vezetői ugyanis nem hittek az emberarcú szocializmusban. A tankokban hittek és a tankokkal szállt szembe öt bátor filozófus Korculán a szellem erejével. És ők győztek, ha csak középtávon is. Bátrak voltak és megelőlegezték a jövőt.

Az 1994-es évben arra figyelmezteti a kétharmados felhatalmazással rendelkező koalíciót, hogy nem szabad az ellenzék, a jobboldal képviselői nélkül alkotmányozni, csak konszenzussal. Negyed évszázad múlva sem veszítette el mondata aktualitását.

Kérdései ezek voltak tehát: mit tudhatok és hogyan kell közösségben élnem-élnünk? A mi legsajátabb kérdéseink.

Nyugodjék békében

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Csak semmi córesz! – elindult a Mazsihisz podcast
Zsidó világ
Hercz Dániel rabbi a mózesi idea lényegéről