Betöltés...
  /  

Miért van annyi zsidó pszichológus? Zsidó tudomány-e a pszichológia?

Közösségem, a Bet Jehuda kiddusain szokásos, hogy a rabbinikus tanítás mellett a laikusok is megoszthatják tudásuk egy-egy olyan részét, amelynek zsidó vonatkozása is van. Rabbink, Szántó Várnagy Binjomin, arra kért, hogy mint pszichológus és „gyakorló” zsidó áruljam el, igaz-e, hogy a pszichológia zsidó tudomány, és ha nem, miért van annyi zsidó a szakmámban. Elmondtam a véleményemet. Szenthe Antónia írása.

A pszichológiáról:

Hogy ugyanarról beszélhessünk, kezdjük a definíciókkal: a természet- és társadalomtudományok határán álló pszichológia a mentális folyamatok (megismerési, érzelmi és akarati folyamatok) és a viselkedés tudományos vizsgálata és leírása. Adatokra és bizonyítékokra épít, elfogadott fogalmakat és kutatási módszereket alkalmaz, megfigyelései és kísérletei megismételhetők, állításai pedig ellenőrizhetők.

Ami nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az nem tartozik a pszichológia tudománytának világába.

A pszichológiának hosszú múltja, de rövid története van– mondtaHerman Ebbinghaus, a korai német pszichológus (1908).

Hiszen az embert mindig foglalkoztatta önmaga; mindig támadtak okos gondolatai és jó megfigyelései a lélekről és a viselkedésről. A delphoi jósda homlokzatára például az időszámítás előtti 6. században került fel a mondat: „Ismerd meg önmagad!”

A középkori filozófusok is foglalkoztak a lelki jelenségek leírásával, de számukra lélek és hit elválaszthatatlanul összefonódott. Aquinói Tamás például megfogalmazta a tapasztalat szerepét a lelki működésben, de az ébredő empirizmus lesöpörte az asztalról az eredményeit.

A tudományos pszichológia megszületése a természettudományok ugrásszerű fejlődéséhez és a társadalmi igények megváltozásához köthető. A 19. század végére ébredt fel a tudósokban a vágy, hogy a filozófiától és a kizárólag biológiai megközelítéstől elszakadva önálló, új kísérleti tudományt alkossanak, amely a viselkedés elemeit lehetőleg számszerűen, de legalábbis tárgyszerűen írja le. A célt már kezdetektől különböző utakon közelítették meg.

Mégis hogyan, mikor és kik ragasztották az új diszciplínára a zsidó bélyeget?

A sok új iskola közül a „bűnös” éppen a pszichoanalízis volt, amely terápiás módszernek indult, de általános mondanivalója lévén a lelki és társadalmi jelenségekről, friss eszmetörténeti áramlatként rázúdult a kultúrára. A lekicsinylő bélyeget már a megszületésében ráragasztották az ilyesféle felcímkézésre hajlamosak, és mindent megtettek, hogy rajta is maradjon az egész tudományon.

Bécsben, a 19. század fordulóján tették le az akkor forradalminak számító pszichoanalízis alapjait.  Az iskola atyja, a bécsi doktor Sigmund Freud (1853–1939), ma úgy neveznénk, világi zsidó volt, tanítványai pedig szinte kivétel nélkül osztrák, német és magyar zsidók lettek.

A Monarchiában, még a liberális császárvárosban is, az antiszemita szellemiségű kollégák zsigerből visszautasították a provokatív tanokat és elnevezték Jüdisches Wissenschaftnak, zsidó tudománynak.

Zavaros időkben mindig kéznél van a bajok ős-magyarázata, a zsidó ármány. A századforduló ellentmondásos folyamataiban, az első világháború kegyetlenségében, majd azt követően a régi Európa széthullásában a zsidóság egyre inkább bűnbakká, megvetés tárgyává, a gúny céltáblájává vált. Sok zsidó származású tudós megérezte a készülő tragédia előszelét, és az 1920-as, 30-as években emigrált, legtöbbjük az Egyesült Államokba. Kiváló német pszichológusok folytatták munkásságukat Amerikában, átformálva a tudomány ott honos gyakorlatát: az addig uralkodó behaviorizmust kiegészítették a pszichoanalízis, a dinamikus szociálpszichológia és a holisztikus lélektan szemléletével.

A zsidók behálózták a világot „zsidó tudományukkal”.

De végül is zsidó tudomány-e a pszichológia? Hiába a sok zsidó származású tudós művelője, nem az. Sem a kérdésfelvetésében, sem a metodológiájában nincsen semmi „fajspecifikus” vagy „zsidó”. Egyetemesen megfigyelhető lelki jelenségekkel foglalkozik, és egyetemesen alkalmazható módszerekkel jut el az emberi psziché szerkezetének leírásához. Igaz ez a pszichoanalízisre is. Nincs itt, kérem, semmi látnivaló, haladjunk tovább.

Nem egészen. A zsidók aránya az új tudományban olyan jelentős lett, hogy rosszindulat nélkül megkérdezhető: mi volt ennek az oka? Miért voltak a zsidók elsöprő többségben a Közép-Európában kialakult és onnan elterjedő pszichológia megalkotói között? Miért vonzza ez a szakma ma is a zsidó gyökerű vagy legalábbis a zsidósággal valamilyen kapcsolatban álló személyeket?

Elöljáróban két olyan vonatkozást emelek ki, amellyel már a pszichoanalízis „ősatyja” is tisztában volt, később még többet is említek.

– A megbélyegzés ébresztette szellemi ellenállás: Születésekor – és azóta is – sokan nem szívesen néztek az embernek abba az arcába, amelyet a pszichoanalízis megmutatott, inkább zsidó tudományként bélyegezték meg, tagadva, hogy esetleg rájuk is érvényes volna a tanítás. Így ír erről Freud:

„Végezetül talán megemlíthető, hogy a szerző – visszafogottan bár – felvesse a kérdést, vajon nem volt-e saját személyének, mármint annak, hogy zsidó (és hogy soha nem leplezte zsidó voltát) része abban, hogy egyfajta ellenszenv alakult ki a pszichoanalízis körül? Ilyen jellegű érvet nem szoktak hangosan kimondani, de sajnos annyira gyanakvóak lettünk már, hogy óhatatlanul azt kell hinnünk, nem volt teljesen hatás nélkül ez a körülmény. Nyilván az sem véletlen, hogy a pszichoanalízis első képviselője zsidó volt. Ahhoz, hogy az ember magáénak vallja ezt a tant, jó adag készség kell arra, hogy vállalja az ellenzékbe szorult ember elmagányosodását – olyan sorsot, amelyet a zsidók jobban ismernek, mint mások.” (Freud: Ellenállás a pszichoanalízissel szemben, 1925.) 

– Kulturális és eszmetörténeti vonatkozások: A pszichoanalízis módszerei – mint a szövegekkel való mélyreható, hermeneutikai (értelmezési és tartalomelemzési) bánásmód, valamint a bűntudat, a szorongás és az emlékezés kérdésének előtérbe helyezése, az elnyomó autoritás megkérdőjelezése – rezonálnak a zsidó intellektuális és kulturális hagyományokkal, illetve a diaszpóra-létből fakadó sajátos perspektívákkal. (Lásd később …)

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tudomány maga vallási vagy etnikai jellegű volna, csupán azt, hogy a megalkotói, hasonló közegből származva, hasonló érzékenységgel közelítettek a pszichológia kérdéseihez. Freud határozottan elutasította a „zsidó tudomány” címkéjét.

„Valóban van különbség a zsidó és nem zsidó lelkiség közt.  Érezzük is ezt, nap mint nap. Vannak kisebb eltérések abban, ahogy az életet és a művészetet megítéljük. Az azonban megengedhetetlen, hogy legyen zsidó és nem zsidó tudomány. A tudományos eredményeknek azonosaknak kell lenniük, még ha az előadásukban lehet is némi eltérés. Ha azonban az eltérések a tudomány objektív viszonyainak felfogásában is megmutatkoznak, nagyon nagy baj van.”   (In: Yerusalmi: Freud’s Moses) 

Summa summarum: A pszichológia diszciplínája – így a pszichoanalízis is – egyetemes, nem pedig egyetlen valláshoz vagy nemzetiséghez kötődő diszciplína. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a lélektani elemzésekhez, különösen a pszichoanalitikus felfogáshoz, a közép-európai zsidók évszázados szövegközpontúsága és súlyos élményvilága termékenyen hozzájárult. Azok a zsidó tudósok pedig, akiket a származásuk miatt nevetségessé tettek és az akadémiai világ szélére sodródtak, helyet kerestek maguknak a tudomány új területein, például a pszichológiában.

Továbbá …

A kérdést, hogy zsidó tudomány-e a pszichológia, megválaszoltam ugyan, de nagyon szívesen folytatom olyan színes részletekkel, amelyek mind kapcsolódnak az eredeti kérdésfeltevéshez, és bevilágítanak a pszichoanalízis, a pszichoterápia és a zsidó enigma izgalmas, ám sokszor félreértett világába.

A pszichoanalízis európaisága

A pszichoterápia és annak első kizárólag diskurzusokon alapuló válfaja, a pszichoanalízis, tehát egyetemes. Az elmélet, amelyet az emberről kibontott hamuvá égetett totemeket és tabukat, megváltoztatta azoknak a bátraknak a látásmódját, akik végig merték gondolni. A pszichoanalízis állításaink pörölycsapásai alatt Európa ízlése, művészete, az értelmiség gondolkodása megváltozott. Freud nélkül Európa nem lenne európai (Popper Péter). Gondoljunk csak Thomas Mann-ra, Sartre-ra, Stefan Zweigre, József Attilára, a „vad” festők mozgalmára, egyáltalán a 20-as, 30-as évek Európájának friss levegőjére: ízlésben, életmódban, a lakóterekben, a művészetekben.

És ne feledkezzünk arról sem, hogy közben a Gonosz feltört a föld mélyéből, hogy eltöröljön régit és újat, legfőképpen a folyton akadékoskodó zsidókat, a pszichoanalízis tanával együtt. A szexualitás, kérem, mostantól a német nép sokasításának dicső eszköze lesz!

Van olyan vélemény, amelyet én is osztok, miszerint a tudományosság cikkünk elején ismertetett követelményeit a tan talán nem tudja maradéktalanul teljesíteni. Ám megkérdőjelezhető hatásosságú terápiás módszerként és megkérdőjelezhetetlen jelentőségű eszmetörténeti irányzatként föltétlen nagyszabású és tisztelhető.

A zsidókról, újra

A pszichoanalízis létrejöttét több ponton is befolyásolta a 19-20. századi európai zsidó szellemi örökség és a korabeli társadalmi valóság.

1. A szövegértelmezés hagyománya

A zsidó vallási és kulturális hagyomány alapja a szent szövegek (Tóra, Talmud) végtelenül aprólékos, többrétegű elemzése és kommentálása.

Sigmund Freud fejlesztette ki a „Menedék a rejtett jelentésben” elvét. A pszichoanalízis során a páciens szabad asszociációit, elszólásait és álmait a terapeuta olyan „szövegekként” értelmezi, amelyek mögött elrejtett, mélyebb tartalom (a tudattalan) húzódik meg. Nincs bennük semmi véletlenszerű; minden apró részlet értelmezhető és értelmezendő. Ennek az elemzésnek a segítségével a páciens eljuthat az indulatáttételhez, amely a belső feszültségét csökkenti.

Az álmok és a beszámolók dekódolása tehát módszertanilag nagyon hasonlít a klasszikus rabbinikus szövegmagyarázathoz. 

2. A kívülálló látásmód

A 19. század végi Monarchiában a zsidóság az asszimiláció és a növekvő antiszemitizmus feszültségében élt. Egyszerre lett része a polgári társadalomnak és kultúrának, és maradt mégis kívülálló, hiszen zsidóságát változatlanul fölrótták. Ez a kívülállóság megkönnyítette, hogy megkérdőjelezze a kor szigorú társadalmi normáit és tabuit.

„A tőlem megtagadott nemzeti hozzátartozásról lemondtam, túlnagy sajnálkozás nélkül. Azt éreztem, hogy az emberiség keretén belül majd csak akad egy kis hely ilyen besorozás nélkül is egy komoly munkás számára. Az első egyetemi benyomások később fontossá vált következménye volt az, hogy olyan korán megbarátkoztam sorsommal, hogy mindig ellenzéken legyek, a tömör majoritás által kiátkozva. Ugyancsak ez készítette elő a talajt arra, hogy szemléletem bizonyos mértékig függetlenné váljék.” (Freud: Önéletrajz, 1925.)

3. Menekülés új területekre

Az emancipációval a zsidó személy belső világában az ősi múlt miatti megvetettség és hontalanság nézett farkasszemet a közösségi értékeknek való megfelelés hirtelen adódó lehetőségével. A feszültség megkerülhetetlen volt: a világban új helyét kereső zsidó, mintha aknamezőn lépdelne, kerülgette a neurózist. A tanultak számára azonban nagyszerű menekülési út nyílt, egyenesen az új tudományok világába. Ha a régiekben nem volt számukra hely, hát teremtettek új iskolákat. Ha nem engedték fel őket a csúcsaikra, új csúcsokat emeltek.

Rég bevált módja volt ez a boldogulásnak. Ha nem engedsz a földhöz, foglalkozom a pénzzel. Ha nem engedsz a hivatalhoz, majd keresek olyan foglalkozásokat, amelyek neked nem kellenek.

Az első generációs kisebbségek karriertörténeteiben ma is megfigyelhető a terra incognita csábítása. Pár évtizede a szorgalmas és tehetséges indiaiak, ma pedig a kínaiak dolgoznak megszakadásig új eredményekért az amerikai egyetemeken. A tét a befogadás, szakmai sikereik elismeréséül.  

4.  Zachor v’Samor – Emlékezz, és őrizd meg!

A diaszpórában élő zsidó közösségek túlélését évszázadokon át a belső világuk biztosította, amely védte, de el is zárta őket. A zsidó identitás központi eleme a kollektív emlékezés a nép történetére és a kollektív felelősség a nép megmaradásáért. Ez teszi egyedivé a személyt a többi ember, a zsidót a többi nép között.

Nem lehet vak véletlen, hogy épp egy olyan ember tárta föl az elfojtott gyermekkori traumák, az elvárások áthágásának vágya okozta feszültség lélektani hatását, aki ismerte a Zahor v’samor parancsának súlyát, értékét, de levetésének küzdelmét és a szabaddá válás gyötrelmeit is.

Freud alakja és viszonya a zsidósághoz

1856. május 6-án született Morvaországban, és 1939. szeptember 23-án halt meg száműzetésben, Londonban.

Haszid gyökerekkel is rendelkező zsidó családba született. Apja, Jakob Freud kereskedő élete során fokozatosan elutasította a vallási rituálékat, de zsidó identitását mindvégig büszkén vállalta. Fiának hét éves születésnapjára „reform” Szentírást ajándékozott, amelyet Sigmund a 35-re bőrbe kötve újra megkapott, a következő melica (a Szentírásból vett idézetekből összeállított) ajánlással, és a legjelentősebb családi események dátumának szokásos beírásával. Yerusalmi szerint a Szentírás újra ajándékozása olyan lelki terhet rótt a vallástagadó Freudra, amely alól a Mózes és az egyistenhit című, utolsó művében igyekezett menekülni.

„Kedves fiam, Slomo!

Életed hetedik évében kaptad tőlem e könyvet, és a Mindenható e könyv által hívott tanulásra. Így szólta akkor hozzád: legyen neked ez a könyv a tudás, bölcsesség és megértés forrása.

Mert ez az élet könyve, az ősapák bölcsessége, a bírák törvénye. A Mindenható szelleme nyugszik rajta. Olvasd ezért és cselekedd meg a szavait, hogy szárnyain magasra törekedhess.

E szavak az összetört kőtáblák darabjain, melyek a frigyládában nyugodtak. Most, hogy 35 éves vagy, új kötést adtam nekik, és így szóltam: Törj föl, víz, és zengjed énekét!

Újra adom tehát neked, szeretetem zálogául, emlékképpen, én, az apád, aki végtelen szeretettel szeret.”

Freud sikeres kutatóorvosként indult a pályáján; felfedezése megérdemelte volna egy Nobel-díjat, ha már létezett volna.  (A nyúltvelő vizsgálata során feltárta, hogy az idegpályák speciális sejtek – neuronok – egymáshoz kapcsolódó láncolatai.)

Tudományos eredményeit azonban nem követte akadémiai siker.  Kinevezési kísérleteit folyamatosan visszautasították, nem titkolva a döntések antiszemita hátterét.  Zsidóellenes indulatok nőttek az utcán és a politikai életben is, például a leplezetlenül gyűlölködő Luegger-t választották meg Bécs polgármesterének.

Freud házasodni kívánt, 1500 szerelmeslevél és majd öt év várakozás után végre feleségül venni Martha Bernays-t. Hogy családjának biztos anyagi hátteret teremtsen, magánpraxist indított. Fokozatosan a hisztériák és neurózisok kezelésére szakosodott.

Bécsi nyárspolgári életet élt, hat gyermeke született, ugyanabban a komor, levegőtlen Berggasse 19.-beli lakásban lakott 30 évig, amíg menekülnie nem kellett. Még a kutyája fajtája is mindig azonos volt, csau-csau.

Soha nem volt vallásos. Feleségének, rabbik leszármazottjának, megtiltotta, hogy kóser háztartást vezessen. Ám eléggé képzett volt a judaizmusban és büszkén vállalta a zsidóságát. Soha nem tért ki a karrier érdekében és elítélte azokat, akik ezt tették.

A növekvő antiszemitizmus hatására belépett be a B’nai B’rith zsidó szabadkőműves páholyba, 1897-ben. Itt talált igazi szellemi műhelyre, itt mutatta be fő művét, az Álomfejtésről címűt, és összesen 27 tudományos előadást tartott a rend tagjainak.

Utolsó könyve, a Mózes és az egyistenhit (1939), a zsidó identitás, a vallásalapítás és a kollektív trauma pszichoanalitikus gyökereit kutatta, megpróbálva megérteni a korabeli náci antiszemitizmus pszichés mozgatórugóit is. Sokan felháborodtak azon, hogy Mózest egyiptomi hercegnek, az egyistenhitét pedig egyiptomi hatásnak, az Aton-kultusz továbbfejlesztésének írta le. Yerusalmi szerint ezzel a „csavarral” a saját „kívülálló” zsidóságát dolgozta fel.

Az ajtajában álltak már a nácik, amikor végre sikerült Londonba menekülnie. Súlyos és fájdalmas betegségét, az állkapocsrákot emberfeletti türelemmel, a fájdalomcsillapítók tompító hatása nélkül szenvedte végig. Száműzve, Anna lánya és legkedvesebb tanítványai körében méltósággal, és egy adag morfin kíséretében halt meg.

A folytatás hamarosan következik.

Szenthe Antónia írása
Címlap: Olivier Balez: Sigmund Freud / Le Monde


Témák:
Ezek is érdekelhetnek