Nem volt hosszú életű: szétszakadt a Kék-Fehér Szövetség, maga a név Ganzé lett

2020. Március 29. / 17:19


Nem volt hosszú életű: szétszakadt a Kék-Fehér Szövetség, maga a név Ganzé lett

A Kneszet illetékes bizottsága vasárnap jóváhagyta a Kék-Fehér Szövetség feloszlatását, szétválasztva Beni Ganz ex-vezérkari főnök Hoszen Leiszráel pártját a Jáir Lapid által vezetett Jes Atidtól, valamint a Mose Já’álon által irányított Telem pártttól. A bizottsági tagok döntése értelmében Ganz megtarthatja a Kék-Fehér nevet.


Beni Ganz napokban történt átállása legnagyobb ellenfeléhez, Benjamin Netanjahu ügyvivő kormányfőhöz a papírforma szerint oda vezetett, hogy szétszakadt a Kék-Fehér Szövetség: Pnina Tamano-Shata a Jes Atidból Ganzhoz igazolt, míg Gadeer Mreeh a Hoszen Leiszráelből a Jes Atidba, a Telem két tagja, Cví Hauser és Joáz Hendel pedig Derech Erec néven új formációt alakított és várhatóan csatlakozni fog Ganzhoz. Vagyis az eddigi Kék-Fehér Szövetség három tagpártja közül (Hoszen Leiszráel, Jes Atid, Telem) csak egy tart ki Ganz mellett 15-17 képviselővel, de a frakció – a Likud ígérete szerint – még így is megkapja a tárcák felét, köztük a stratégiai fontosságú külügyet és a hadügyet is.  

Ganz múlt vasárnap szerezte meg 61 képviselő támogatását és ezzel megkapta a kormányalakítás mandátumát. Ám az említett Hauser és Hendel tiltakozása miatt nem sikerült Ganznak kisebbségi kormányt alakítania, ami a többnyire arab törvényhozók alkotta Egyesült Lista külső támogatására támaszkodott volna. (Mindkét képviselő dolgozott anno Netanjahu alatt.)

A kormányalakítással megbízott Ganz csütörtökön saját magát jelölte a Kneszet elnöki posztjára, hogy életben tartsa a Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök Likud pártjával folytatott egységkormányra irányuló tágyalásokat. Netanjahu jobboldali blokkja (Likud, az ultraortodox Sasz és Jahadut Hatora, valamint a nemzeti-vallásos Jamina) ígéretet tett, hogy megszavazza Ganz  jelölését a Kneszet elnöki posztjára, Ganz pedig úgy döntött, az egységkormány érdekében hagyja feloszlani a politikai szövetséget. A helyzet iróniája, hogy a 61 korábbi támogatójának (Kék-Fehér, Munkapárt-Merec, Jiszráel Beitenu és a többnyire arab törvényhozókból álló Egyesült Lista) többsége nem szavazta meg Ganzot Kneszet-elnöknek.

A 12-es csatorna riportja szerint Netanjahu jobboldali blokkja legalább 15 minisztériummal fog rendelkezni a következő kormányban, többek közt a pénzügyi, közbiztonsági, közlekedési, oktatási, egészségügyi, belügyi, lakásügyi, vallásügyi, hírszerzés minisztériumokat irányítja majd. Ganzék pedig állítólag megkapják a védelmi, külügyi, igazságügyi, kommunikációs, gazdasági, mezőgazdasági, jóléti, kulturális, idegenforgalmi, tudományos és abszorpciós minisztériumokat.

A megállapodás szerint 18 hónapig Netanjahu tölti be a miniszterelnöki posztot, míg Ganz a védelmi miniszterit, majd Ganz veszi át a miniszterelnöki posztot. Igaz, számos elemző erősen kétli, hogy utóbbira valóban sor kerül.

Ganz döntése – miszerint beül Netanjahu kormányába azzal a feltétellel, hogy 2021-ben ő lesz a kormányfő – megosztja a híveit és a közvéleményt. Sokan egyszerűen árulónak tartják, míg mások szerint államférfihoz méltó, felelős döntést hozott az ország érdekében.

Az eddig Ganzot támogató, magyar származású Jáir Lapid, a Jes Atid párt vezetője megvetően azt mondta egykori szövetségeséről: „Ganz ellopta a szavazatokat, és ajándékba odaadta Netanjahunak"

Holott Ganz lépése még a pártszakadást és a politikai arcvesztést figyelembe véve is logikusnak tűnik – bizonyos szempontból. Hiszen mikor máskor lépjen kényszerházasságra a két legnagyobb politikai erő, mint egy hónapokig elhúzódó általános válsághelyzet idején? Ganz a saját politikai krédójának (amelynek egyetlen pontja: Netanjáhunak mennie kell!) feladásával akár még saját imázsán is javíthat, hiszen ő volt az, aki a válsághelyzetben képes volt meghozni az összefogáshoz szükséges áldozatot.

(Összefoglalónk az Új Kelet cikke és az Index írása nyomán készült.)


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek