– Találtunk hivatalos Hamász-dokumentumokat 2020-ból, amelyek tartalmazzák az Iránból a Hamásznak 2014 és 2020 között küldött átutalások részleteit: több mint 150 millió dollárt juttattak Iránból a Hamászhoz – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője. A háború előrehaladtával az irániak kiterjesztették működésüket Albániára, Bahreinre és az Egyesült Államokra is.
– A Hamász 2023 októberi támadása óta az iráni kormányhoz kötődő csoportok kibertámadások és befolyásolási műveletek sorozatát indították el a Hamász megsegítése és Izrael és szövetségesei meggyengítése érdekében – jelentette Clint Watts, a Microsoft elemző részlegének vezetője szerdán.
A szakember Irán lépései közül többet elhamarkodottnak és kaotikusnak ítélt, ami szerinte azt jelzi, hogy alig vagy egyáltalán nem egyeztetett a Hamásszal, de ennek ellenére egyre nagyobb sikereket ért el a kiberhadviselésben.
A jelentés szerint a háború első hetében 42 százalékkal nőtt a Teherán működtette vagy hozzá kapcsolódó híroldalak forgalma, s az még három héttel később is 28 százalékkal meghaladta a háború előtti szintet.
A háború első napjaiban régi vagy hamis anyagokat „szivárogtattak ki" a hálózatokhoz már meglévő hozzáférésükkel. A harcok első hetében kilenc, Izraelben tevékenykedő csoportot követtek a Microsoft megfigyelői. Ezek száma gyorsan tizennégyre nőtt már két héttel a háború kitörése után. 2021-ben mintegy kéthavonta voltak kiberalapú befolyásolási műveletek, s ezek száma 2023 októberében 11-re emelkedett.
A háború előrehaladtával az irániak kiterjesztették működésüket Albániára, Bahreinre és az Egyesült Államokra is, s növelték az együttműködést is, mely nagyobb specializációt és hatékonyságot tesz lehetővé.
Az elemzés szerint az iráni kiberhadviselésnek négy célja van:
– a belpolitikai és társadalmi szakadékok kiélezése az izraeli kormányt bíráló, békeaktivista csoportoknak álcázva magukat;
– megtorlás Izrael áram-, víz- és üzemanyag-infrastruktúrájának célba vételével;
– az izraeli biztonság aláásása, Izrael állampolgárainak és nemzetközi támogatóinak megfélemlítésével, az IDF-katonák családjainak fenyegetésével;
– valamint Izrael nemzetközi támogatásának gyengítése az Izraeli gázai támadásai okozta károk hangsúlyozásával.
(MTI)
Címlapkép: Gerd Altman/Pixabay