Felekezetek közötti nemes versengés a futballpályán – VII. Tolerancia Kupa és Családi Nap

2024. Szeptember 06. / 12:01


Felekezetek közötti nemes versengés a futballpályán – VII. Tolerancia Kupa és Családi Nap

Immár hetedik alkalommal csaptak össze a hazai keresztény és zsidó felekezetek 13 és 10 év alatti fiatal sportolói a múlt vasárnap, hogy baráti versengésen mérkőzzenek meg egymással az országos Tolerancia Kupán, amely a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében zajlik évről-évre.

A VII. Tolerancia Kupát Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete, valamint Prof. Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke nyitotta meg. A nagy meleg ellenére ebben az évben is remekül sikerült a rendezvény. A résztvevő csapatok nagy létszámát, lelkesedését és győzni akarását egyaránt jól jelzi, hogy összesen 700 palack ásványvíz fogyott el az eseményen.

focitorna137.jpg

A 2012-es korosztályban végül a Berettyóújfalu csapata szerezte meg az első helyet, az ezüstérmet a Hit gyülekezete csapata nyerte el, a Kiskunhalas csapata pedig bronzéremmel térhetett haza a tornáról.

A 2015-ös korosztályban szintén a Berettyóújfalu nyerte el az aranyérmet, a Recsk a második, a Mazsihisz csapata pedig a harmadik helyen végzett.

A Tolerancia Kupa elnevezésű focitorna életre hívásával a Mazsihisz célja az volt, hogy a különböző felekezetekhez, egyházakhoz tartozó gyerekek a sport révén közelebb kerülhessenek egymáshoz, hiszen a kis közösségek ereje és egymás iránti nyitottsága magát a nemzeti közösséget is erősebbé teszi.

focitorna134.jpg

A szeptember első hétvégéjén megszervezett eseményen a Mazsihisz gyerekválogatottján kívül további hét csapat vett részt mindkét korosztályban (13 év és 10 év alattiak). Érkeztek evangélikusok Pilisről, reformátusok Kiskunhalasról és Dunapatajról, katolikusok Berettyóújfaluból, Recskről és Sirokról, és képviseltette magát a Hit Gyülekezete csapata is.

A bajnoksággal párhuzamosan a gyerekfutballisták szüleinek, családtagjainak, barátainak is nagyszerű szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget kínált a Mazsihisz Családi Napja: a focitornát arcfestés, kézműves foglalkozás, ugrálóvár és sokféle családi vetélkedő szinesítette. A vendéglátók a Laky Konyha által készített kóser ebéddel vendégelték meg a focistákat és kísérőiket.

focitorna01.jpg

A felekezetek közötti focitorna mára jelentős rendezvénnyé nőtte ki magát, amit jelez az is, hogy a közélet olyan ismert személyiségei álltak a kezdeményezés mellé az elmúlt évek során, mint Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Takács Szabolcs, Magyarország jelenlegi washingtoni nagykövete, Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. egykori vezérigazgatója, dr. Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője.

A Tolerancia Kupát a Magyar Honvédség, a 26. Zsidó Kulturális Fesztivál és a Budapesti Micro Club (BMC) támogatta. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Binjomin rabbi: Mit jelképez ros hásáná három imája?
Kultúra
Ahol elhitetik a Pesti Polgárral…
2024. Szeptember 10. / 18:28

Ahol elhitetik a Pesti Polgárral…

Izrael védelmében
Irán válságban: Mély sebezhetőségre utalnak a merényletek