Emlékezzünk a „véres vasárnap” áldozataira!
Ma van a 85. évfordulója annak, hogy Stanisławów (ma: Ivano-Frankivszk) zsidó temetőjében zsidó férfiak, nők és gyermekek ezreit gyilkolták meg német fegyveres alakulatok ukrán segéderők közreműködésével. A tömeggyilkosság 1941. október 12-én, vasárnap történt, ezért a tragédia „véres vasárnapként” vonult be a történelembe. Legyen áldott az áldozatok emléke!
Stanisławów városa a II. világháború előtt Lengyelországhoz tartozott, és jelentős galíciai zsidó központnak számított: az 1931-es népszámlálás szerint csaknem 25 ezer hittestvérünk élt itt, ők tették ki a település lakosságának körülbelül egyharmadát. Iskolák, vallási intézmények, jótékonysági egyesületek és különböző politikai irányzatok szervezetei működtek itt, a közösség a kereskedelemben és a helyi iparban is meghatározó szerepet játszott.
A város 1939 őszén szovjet megszállás alá került. 1941. július 2-án magyar csapatok vonultak be, majd július végére a németek vették át az irányítást. Augusztus elején már célzott akciót hajtottak végre a zsidó értelmiség ellen: szabadfoglalkozásúakat rendeltek a Gestapo épületébe, és az összegyűjtöttek nagy részét később meggyilkolták. A megkülönböztető karszalag, a kényszermunka, a vagyonelkobzás és a rendszeres fosztogatás ekkorra a mindennapok részévé vált.
Az október 12-i tömeggyilkosság előkészített, több német rendőri szerv összehangolt részvételével végrehajtott művelet volt.
Központi irányítója Hans Krüger német Gestapo-tiszt és SS-Hauptsturmführer, a helyi biztonsági rendőrség vezetője volt. Dieter Pohl történész kutatása szerint az előkészítésbe bevonták a rendőri vezetőket, a 133. tartalékos rendőrzászlóalj embereit és a vasúti rendőrséget is. Krüger személyesen is részt vett a lövöldözésben.
A „véres vasárnap” hajnalán fegyveresek fogták körül a belvárosi zsidó lakóházakat. A Pinkasz hakehillot, a zsidó közösségek történeti enciklopédiájának leírása szerint az emberekkel azt közölték, hogy munkatáborba viszik őket; felszólították őket, hogy értékeiket is vigyék magukkal. Először a piactérre hajtották őket, majd a temető felé indították a menetet. Útközben ütlegelték a foglyokat, míg a betegeket és a járni képteleneket teherautókra tették. A temetőben elvették az értéktárgyakat, ellenőrizték a munkavállalási igazolásokat, de ezek csak keveseknek biztosítottak szabadulást. A temető területére mintegy húszezer embert zsúfoltak össze.
Az áldozatokat az előkészített gödrökhöz vezették, és agyonlőtték. A gyilkolás alkonyatig tartott; ekkor Hans Krüger leállíttatta az akciót, és az életben maradottakat kiengedték.
A becslések szerint 10-12 ezer embert öltek meg, akik megmenekültek, s visszatérhettek a városba, továbbra is a megszállók hatalmában maradtak: 1942-ben további tömeggyilkosságok és bełżeci deportálások következtek; a gettó felszámolását 1943 februárjában fejezték be. A bujkálók felkutatása és meggyilkolása ezután is folytatódott, a temetőt pedig újabb kivégzések helyszínéül használták.
A Héber Egyetem emlékmű-adatbázisa szerint 1944 elején foglyokat kényszerítettek arra, hogy a temető tömegsírjaiból kiássák és elégessék a holttesteket. A szovjet korszak egyik emlékműve később általánosságban szovjet állampolgárokról beszélt, nem nevezte meg az áldozatok zsidóságát.
Hans Krüger felelősségre vonása csaknem harminc évvel a stanisławówi tömeggyilkosság után következett be: a tömeggyilkost a münsteri bíróság 1968-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte; 1986-ban szabadult, és 1988-ban meghalt.
Források: Jas Vasem intézet; Center for Jewish Art; Holocaust Encyclopedia.
Kiemelt kép: zsidó szakiskolai diáklányok 1928-ban Stanisławówban. Fotó: USA Holokauszt Múzeum
Régi idők modern tanúja: szomorú búcsú Székely Gábortól
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
