Örök támaszunk megpróbáltatásaink idején – jó szombatot!
Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 15 óra 44 perckor köszönt be, a királynő holnap 16 óra 52 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook-oldalunk, Instagram- és TikTok-csatornánk nem frissül. A Tórából a VÁJÉCÉ hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!
„És álmodott. Íme egy létra állt a földön, melynek csúcsa az égig ért és íme, Isten angyalai fel és alá járnak rajta.”
(1 Mózes 28,12)
A fenti mondatból nem tudható, hogy a Jákob álmában megjelenő, égig érő létra vajon minek is volt nekitámasztva. Egyes bölcseink szerint az ég kapujának, hiszen röviddel később Jákob maga mondja: „nem más ez, mint Isten háza és ez az ég kapuja” (28,17). Rabbi Joszé ben Zimrá szerint – akit Rámbán idéz a 28,17-hez írt kommentárjában – a létra felső vége a Szentély felett ért fel az égbe, ott támaszkodott meg annál a nyílásnál, amelyen az angyalok be- és kijárnak, míg a létra lába Beér-Sevában állt, ott, ahol Jákób feküdt.
Ezt kétségkívül szép gondolat. Hiszen milyen gyönyörű kép, hogy „az ég kapuja” éppen a jeruzsálemi Szentély felett van – ez az elképzelés nagyon is méltó a szent városhoz, s annak kiemelt jelentőségű szerepéhez a zsidó vallásban, történelemben és hagyományban.
De ne ragaszkodjunk a földrajzi helymeghatározáshoz. Induljunk ki abból, hogy lennie kellett valaminek, aminek ez az álombéli létra nekitámaszkodott, különben eldőlt volna, és ez a valami nem feltétlenül szilárd anyag volt, akkor könnyen arra a következtetésre juthatunk: miképpen maga a létra, úgy a támaszkodási pontja is értelmezhető szimbolikusan. Ha ennek a bizonyos létrának a lábát az életünk tartja, ha az a személyes múltunk, jelenünk és jövőnk, ha a létra lába a való életben gyökerezik, a vágyainkban, a törekvéseinkben, az örömteli és kevésbé örömteli pillanatainkban, az olykor tragikus életszakaszainkban, akkor ezeken a megpróbáltatásokon segítsen át minket ez a gondolat: Jákob létrája magának a hitnek támaszkodik neki.
Az Örökkévalóban való bizalom a támasztási pontja, az az erő, amit az a hit és bizalom nyújt nekünk, hogy ha az emberek el is hagynak minket a bajban, az Örökkévaló azonban soha. Az Örökkévaló soha nem adja fel, hisz és bízik bennünk, hiszen új és új esélyt ad nekünk a jóra.
Ha a hitre, a bizalomra és arra az erőre támaszkodunk, amit az Örökkévaló nyújt nekünk, akkor mindig képesek vagyunk talpra állni és megtalálni a gödörből felfelé vezető utat. Jákob létráját tehát maga az Örökkévaló tartja, és arra hív minket, hogy amiképpen Ő maga, mi se adjuk fel soha. Habár az ismeretlenbe vész a csúcs, ahová tartunk, bízhatunk benne, hogy amikor odaérünk, az Örökkévaló kinyújtja felénk erős jobbját. Támaszkodjunk rá minden nehéz pillanatban, és adjunk hálát érte, hogy ezt megtehetjük, amíg csak élünk.
Jó szombatot!
Kapcsolódó hetiszakaszok
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!