Darvas főrabbi: „A legszebb öröm"– avagy az objektív öröm fogalma a zsidóságban

Darvas főrabbi azzal vezeti be az előadását, hogy a közelgő nagy őszi ünnepek megélésének egyik visszajelzése vagy jele az, hogy az ember a megtett sprituális út végén tud-e őszintén örülni. Ennek különös jelentősége van, mert szukkot egyik kifejezett tórai parancsa: veszamáchtá bechágéchá – örvendezz az ünnepeden. Darvas főrabbi haszid mestereket idéz, akik szerint a megtérés egész folyamatának végső célja az, hogy az ember Szimchát Tórakor valóban szívből tudjon táncolni a Tórával. Ez érzékelteti az öröm központi szerepét.

Aktuális hetiszakaszunkról, a Ki távóról szólva a főrabbi kifejti: a hetiszakasz elsősorban a tochácháról, a feddések és átkok szigorú felsorolásáról ismert. Darvas főrabbi megemlíti, hogy egyes régi közösségek annyira féltek ettől a szövegtől, hogy inkább elhagyták a nyilvános Tóra-olvasást ezen a szombaton, de egyes rabbik ezt helytelen gyakorlatnak minősítették. A Talmud szerint Ezra rendelte el, hogy a Mózes ötödik könyvében szereplő átkokat ros hásáná előtt olvassák fel, hogy „fejeződjék be az év valamennyi átkával”. A felolvasásnak tehát nem a megfélemlítés, hanem a lezárás és az újrakezdés a célja: a nehézségek egy részét az ember maga mögött hagyhatja. Mivel a szidrában áldások is szerepelnek, Darvas István a Cháféc Chájim magyarázatát idézi: az egyik legnagyobb áldás az, ha az ember képes meghallani Isten szavát. A vallási élet magasabb fokán a micvák már nem idegen, végrehajtandó feladatok, hanem maguktól értetődő cselekedetekké válnak.

Idézi Rámbámot, aki szerint a közösség által valamely rendkívüli csapás – például szárazság vagy járvány – miatt elrendelt böjtökön szintén a tórai áldásokat és feddéseket olvasták. A cél az volt, hogy az emberek megtérjenek, és „meghajoljon a szívük”. Darvas István ennek gyakorlati értelmét hangsúlyozza ki: a kétségbeesést önvizsgálatnak, gondolkodásnak kell követnie, azaz nem elég megállapítani, hogy rossz dolgok történnek; azt kell megkérdezni magunktól, hogy mi vajon min tudok változtatni. A világ egészének sorsát rendszerint nem tudjuk irányítani, a saját cselekedeteinket viszont igen. A feddések feladata az, hogy erőt vagy bátorságot adjanak ehhez a változtatáshoz.

Az előadás egyik legfontosabb tórai mondata szerint a bajok azért következtek be, mert Izrael nem szolgálta Istent „örömmel és jó szívvel” a bőség idején. Darvas főrabb értelmezésében a probléma éppen az, hogy az ember akkor nem fordul Istenhez, amikor jól megy a sora. Válságban könnyebb imádkozni – s ahogy a mondás tartja: egy zuhanó repülőgépen mindenki vallásossá válik. A nehezebb feladat az, hogy akkor is legyen figyelmünk Istenre, amikor rendben van az életünk. Idézi Rásit, aki szerint a Tóra arra figyelmeztet: már akkor Isten felé kellett volna fordulni, amikor minden jó megadatott. Bechor Sor ehhez hozzáteszi: Isten örömöt és javakat adott, ezért a szolgálat elmaradása hálátlanság. Ha pedig bekövetkezik a válság, az objektív körülmények már magát az istenszolgálatot is megnehezíthetik.

A Rambám egyik idézett megállapítása szerint a micva teljesítésekor és az Isten iránti szeretetben érzett öröm önmagában is „nagy szolgálat”. Az öröm tehát nem pusztán kellemes kísérőjelensége a vallásgyakorlásnak, hanem annak szerves része. A főrabbi azonban rögtön figyelmeztet az öröm egyik vallási torzulására: a micvák teljesítése gőgössé is teheti az embert. A Tóra és a micvák nem automatikusan változtatják jó emberré azt, aki gyakorolja őket; olykor éppen a személyiség meglévő, sötétebb vonásait erősítik fel. Ezért a vallásgyakorláshoz önreflexiónak is társulnia kell: rendszeresen meg kell vizsgálni, milyen hatást gyakorol a micvák teljesítése a személyiségünkre, a cselekedeteinkre és a világhoz való viszonyunkra.

Előadásában nyomatékosan felhívja a figyelmet arra: a mámor nem azonos a vallási értelemben megparancsolt örömmel. Különösen purimkor lehet találkozni azzal a téves elképzeléssel, hogy minél többet iszik és mulat valaki, annál teljesebben hajtja végre az öröm micváját. A részegségből fakadó átmeneti jóérzés azonban nem számít Isten előtti érdemnek. A Rambám szerint nem kicsapongásra és ostobaságra kaptunk parancsot, hanem olyan örömre, amelyben jelen van a Teremtő szolgálata. A bor segítheti az örömöt, de nem helyettesítheti annak spirituális alapját.

Az előadás záró példája a bikkurim, az első termések szentélybeli bemutatásának micvája. Ez a kötelezettség csak tizennégy évvel azután lépett életbe, hogy Izrael népe belépett az országba: hét évig tartott a honfoglalás, majd újabb hét évig a föld felosztása. A bikkurim bemutatását nagy, közös ünnepi menet kísérte, és a Tóra is felszólította az embert, hogy örüljön mindannak a jónak, amit Istentől kapott. Az egyéni öröm tehát csak akkor válhatott teljessé, amikor már mindenki részesülhetett ugyanabban a lehetőségben. Darvas főrabbi hangsúlyozza: ez a tanítás független a Szentélytől és örök érvényű. Az igazi örömöt ugyanis csak másokkal együtt éljük át, és nemcsak akkor, amikor a saját javainknak örülünk, hanem családunk, közösségünk, az egész magyarországi zsidóság áldásainak is örülni tudunk. Az az öröm a legteljesebb, amelyben az ember Istenhez kapcsolódik, miközben annak is tud örülni, hogy mások szintén megkapták a maguk részét. Az őszi ünnepek spirituális útja pedig akkor ér célba, ha a bűnbánat és az esetleges könnyek után az ember valóban eleget tud tenni a szukkoti felszólításnak: örvendezz az ünnepeden.