Arnold Schönberg, a művészet és a zsidó identitás

A zsidó történelem és kultúra története ünnepek és tragédiák, szétszóratás és újjászületés, kulturális és tudományos eredmények gazdag szövedéke. Cikksorozatunk hétről hétre olyan évfordulókat idéz fel – a hanukai fényektől a portugáliai kiűzetésen és az 1867-es emancipáción át Mátyás király udvaráig –, amelyek új nézőpontból világítják meg közös örökségünket. Peremiczky Szilvia írásai emellett a jelen kérdéseire is reflektálnak, Izrael és az antiszemitizmus mai jelenségeit is kontextusba helyezve.

75 évvel ezelőtt, 1951. július 13-án, hunyt el Arnold Schönberg (1874–1951) zeneszerző, a dodekafónia kifejlesztője a modern zene egyik megújítója, akinek munkásságában szorosan összeforr a zsidó identitáshoz fűződő viszonya a művészi etika problémájával és a zenei kifejezés lehetőségeinek kérdésével. Schönberg 1898-ban konvertált a lutheránus hitre, azonban zsidó örökségét mindig fontosnak tartotta, és a nácizmus hatalomra kerülése után 1933-ban Párizsban visszatért a judaizmusra.

Schönberg több zsidó témájú művet komponált – ilyen például a Jákob lajtorjája, az Egy varsói menekült, a Kol Nidré vagy a Der Biblische Weg (A bibliai út). Bibliai tárgyú operája, a Moses und Aron (Mózes és Áron, 1932) különleges helyet foglal el Schönberg életművében és életében, és keletkezéstörténete szorosan összekapcsolódik visszatérésével a judaizmushoz. Az operát a zeneszerző nem fejezte be, de 2010-ben, Kocsis Zoltán, a szerző örököseinek engedélyével elkészítette a harmadik felvonás befejezését.

Az opera fő kérdése Mózes és Áron között bontakozik ki: Mózes egyre inkább úgy érzi, hogy miközben Áron megpróbálja Isten parancsait „lefordítani” a nép nyelvére, meg is gyengíti azokat. Enrico Fubini rámutat, hogy Schönberg a műalkotást nem annyira esztétikai, inkább etikai kérdésnek tekinti, így a zene feladata számára nem a gyönyörködtetés, hanem az etikai igazság, ebben az esetben Isten parancsainak közvetítése. Amennyiben a fülnek kellemes tonalitás nem képes a transzcendens megragadására, akkor új kifejezésmód, esetünkben az atonális dodekafónia létrehozására van szükség, amely nem mindenki számára befogadható, miként a transzcendens igazság sem. Fubini szerint ez a felfogás szoros kapcsolatban van a judaizmus felfogásával, a nehezebb, a fáradságos és akadályokkal teli út választásával (Fubini 1993, 82). Schönberg szerint a művész feladata szintén a nehezebb út választása:

A művészet azoknak a kétségbeesett könyörgése, akik az emberiség végzetét élik át önmagukban. akik nem nyugszanak bele, hanem felveszik vele a harcot. […] Akik nem sütik le a szemüket, hogy megvédjék magukat a megrázkódtatásoktól, hanem jól kinyitják, hogy szembesüljenek azzal, amivel szembesülni kell. (Fubini 1993, 82)

A dodekafónia formai szigora és magas absztrakciója Isten elérhetetlen üzenetének szimbóluma, a tonalitás viszont az operában csak az egyszerű nép földhözragadtságának vagy a könnyen befogadható pogány rítusoknak és az emberi természet legnyersebb és gyilkos ösztöneinek ábrázolásában kap szerepet:

A dodekafónia világa tehát az ember számára talán az elérhetetlen határpont, a csönd felé való törekvés világa. A tonalitás világa a kommunikáció, a kifejezés világa, tehát helyrehozhatatlanul banális és degradált. (Fubini 1993, 85)

Fubini megjegyzi, hogy míg a zsidó hagyományban a Tóra koronkénti értelmezésének kiemelt fontossága van, Schönberg drámája az, hogy áthidalhatatlannak tartja Isten és az itteni világ közötti űrt. Schönberg élete egy kritikus pontján, a zsidósághoz való visszatérésének folyamata közben küzdött ezzel a kérdéssel, így elmondható, hogy a Mózes és Áron alkotása vezeti vissza a zsidósághoz és vezeti el saját művészi identitásáig.

Peremiczky Szilvia írása

Források, felhasznált irodalom:

Adorno, Theodor W. 2017. Az új zene filozófiája. Rózsavölgyi és Társa, Budapest.
Fubini, Enrico. 1993. Schönberg, a dodekafónia és a zsidó hagyomány, in: Múlt és Jövő 1993/1, pp. 79–86.
Leibowitz, René. 1947. Schoenberg et son école, J. B. Janin, Paris.
Peremiczky Szilvia. 2019. Zsidó dráma, színház és identitás. Ráció, Budapest.
Rosen, Charles. 1975. Arnold Schoenberg. Viking Press, New York.