Zsidóság és Festészet – Marc Chagall

A zsidó történelem és kultúra története ünnepek és tragédiák, szétszóratás és újjászületés, kulturális és tudományos eredmények gazdag szövedéke. Cikksorozatunk hétről hétre olyan évfordulókat idéz fel – a hanukai fényektől a portugáliai kiűzetésen és az 1867-es emancipáción át Mátyás király udvaráig –, amelyek új nézőpontból világítják meg közös örökségünket. Peremiczky Szilvia írásai emellett a jelen kérdéseire is reflektálnak, Izrael és az antiszemitizmus mai jelenségeit is kontextusba helyezve.

Megjelent: 2026. július 13. 10:37 / Frissítve 2026. július 13. 10:37

1887. július 6-án született Marc Chagall (1887–1985), a modern festészet egyik meghatározó alakja, akinek hatalmas szerepe volt abban is, hogy a zsidó élet és folklór témái a modern művészet részévé váltak.

Chagall Vityevszkben született, hagyományőrző családban. A stejtl világa, a bibliai hagyomány, az ünnepek, a folklór egész életét végig kísérték. Élete jelentős részét Párizsban töltötte, ahol a 20. század első felének pezsgő művészeti élete, az avantgárd irányzatai is jelentős hatást gyakoroltak rá, de egyik iskolához sem csatlakozott. Visszatérő szimbólumai, alakjai és témái – a zsidó lét bizonytalanságát kifejező hegedűs, a rabbik, a falusi élet képei, a lebegés és az elrepülés vágya – összetéveszthetetlenül a zsidó történelemszemlélet és hagyomány reprezentációi, de ugyanakkor az egyetemes emberi egzisztencia és a művészlét kérdéseit is felvetik. A folklórnak, a miszticizmusnak és a modern művészetnek ez az egyedi ötvözete óriási hatást gyakorolt a kortárs és a későbbi zsidó festészetre, például Ámos Imre művészetére is. Chagall művészetének sokszínűségét festményei mellett többek között grafikái, könyvillusztrációi, díszlettervei is bizonyítják. Legismertebb alkotásai között pedig ott találjuk a jeruzsálemi Hadassah Kórház zsinagógájának ólomüveg ablakait, amelyek Izrael 12 törzsét ábrázolják.

A zsidó ábrázolóművészetek fejlődését alapjában befolyásolta az emberábrázolás tilalma, bár ahogyan Turán Tamás a Tóra és a rabbinikus irodalom véleményeit vizsgáló fontos munkájában bemutatja, több rabbinikus tekintély engedélyezte az emberábrázolást bizonyos határok között, és az újra és újra megjelent a zsidó kultúrában; a 16. századtól kezdve például rabbiportrékat is ismerünk (Roskó-Turán, 2004). A zsidó kultúra a 19. század végéig mégis óvatos volt az emberábrázolással, miközben létezett egy gazdag művészeti hagyomány. Chagall egyedi és költői módon gondolta újra festészetében a zsidó vallásos művészet vizuális nyelvének, ikonográfiájának örökségét. A zsidó stejtl, mindennapok világát magától értetődően tartotta festészetnek, valahogy úgy, ahogyan az anekdota szerint Dalinak az idő képlékenysége volt egyértelmű. Chagall önéletírásában így fogalmazza meg a zsidó élet számára egyértelmű festőiségét:

Bácsikám is volt vagy egy féltucat, talán még több is.
Mind jámbor zsidók. Az egyiknek nagyobb volt a hasa és üresebb a feje, egyiknek fekete a szakálla, a másiké barna.
Sóval, úgy, amint van, festészet. (Chagall 1970, 30.)

Egyes elemzések Chagall művészetének, különösen hegedűseinek kabbalisztikus értelmet tulajdonítanak, néhányan a caddik alakját látják bennük, mások, mint Elisa Debenedetti, a zöld hegedűsben ördögi jelenséget vélnek felfedezni (Debenedetti 1962, 157). De a legtöbb elemző, ahogyan Szabolcsi Miklós is, a tetőn ellensúlyozó hegedűsben az üldöztetések, elnyomatások között, bizonytalanságban élő, míg a lebegő, szálló hegedűsben az ebből kiszakadni, szabadulni vágyó zsidó kisembert látja (Szabolcsi 2011, 104). Chagall ezáltal teremti meg a stejtl, a több évszázados diaszpóra lét zsidó tapasztalatának és életérzésének ikonográfiáját, egyúttal bebizonyítva, hogy zsidó hagyomány és festészet nagyon is összetartoznak.

Peremiczky Szilvia írása

Források, felhasznált irodalom:

Chagall, Marc. 1970. Életem. Gondolat, Budapest.
Debenedetti, Elisa. I miti di Chagall. Longanesi, Milano.
Harshav, Benjamin. 2006. Marc Chagall and His Times: A Documentary Narrative. Stanford University Press.
Roskó Gábor; Turán Tamás. 2004. Képfogyatkozás. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Szabolcsi, Miklós. 2011. A clown mint a művész önarcképe. Argumentum, Budapest, pp. 96-107.
Wilson, Jonathan. 2007. Marc Chagall. Schocken Books, New York.