André Tibor: Kérdések a balatonfüredi rabbi házával kapcsolatban
– Van egy ház Balatonfüreden, amelynek az ajtaját ma már nem nyitja ki senki. A kert is csendes. Az ablakok mögött nem történik semmi. És mégis: aki megáll előtte, az megérzi, hogy ez a ház nem üres. Valami maradt benne, ami nem bútor és nem is tárgy. Hanem jelenlét – írja André Tibor.
Ebben a házban élt és tanított Goldstein Ezra rabbi. Ő nemcsak lakója volt ennek a helynek, hanem formálója is. Hangja volt, tanítványai voltak, és volt egy közösség, amely köréje gyűlt. A házban, a Balaton partján, ahol ma nyaralók és sétálók járnak, egykor tanulás zajlott: kérdések és válaszok, viták és felismerések. Egy világ, amely nem különült el, hanem jelen volt.
Jövőre lesz 100 éve, hogy a házban a jesiva megnyitott, és 110 éve, hogy a házat a füredi orthodox közösség megvásárolta. A házban közel 15 éven át működött a jesiva. Fiatalok érkeztek ide tanulni, a nyári hónapokban pedig vendégek jöttek, kóser konyhában főztek rájuk, az asztalok körül beszélgetések zajlottak. Az életnek volt ritmusa: ima, tanulás, étkezés, közösség. Ez a hely nemcsak egy pont volt a térképen, hanem egy élő szövet része.
Aztán ez a szövet megszakadt. Az ajtók bezárultak. A hangok elhallgattak. Azok, akik itt éltek, többé nem tértek vissza. A ház megmaradt, de az élet eltűnt belőle. És ami eltűnik, az egy idő után láthatatlanná is válik. Ma sokan sétálnak el mellette úgy, hogy nem tudják, mi volt itt.
Amikor először álltam a ház előtt, nem egy romot láttam, hanem egy kérdést. Hogyan tűnhet el egy hely és annak története úgy, hogy közben maga a hely még létezik?
A ház múltját kutatva régi újságcikkek, visszaemlékezések, nevek és történetek rajzolnak ki egy világot, amely nem olyan régen még természetes része volt Balatonfürednek. De számomra ez a téma több lett egy egyszerű kutatásnál – valahogy személyes üggyé vált, hogy a balatonfüredi zsidó múlt és különösen a rabbiház és az ott működött jesiva története ne merüljön feledésbe. És minél többet tudok meg róla, annál kevésbé érzem azt, hogy ez „csak múlt”. Ez a ház ma is itt van. Nem múzeumként és nem is emlékhelyként. Hanem kérdésként.
Mi legyen egy olyan házzal, ahol egykor élet volt? Lehet-e úgy megőrizni valamit, hogy közben nem zárjuk vitrinbe? Visszatérhet-e valami abból, ami egyszer már eltűnt?
Balatonfüred, 2026 májusában
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
