A világ egy pillanat alatt megváltozott. Amiről
eddig azt hittük, hogy természetes és alanyi jogon jár nekünk, legyen az a
zsinagógában való imádkozás, közös ebéd az S12-ben, vagy dolgozni, fizetést
kapni: ezek valójában az Örökkévaló ajándékai. “Hogy megértsd, egy pohár víz
mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.”
A fizikai
szükségletek biztosítottak, a legnagyobb kihívás lelki: a bezártság, az
egyedüllét. A legfontosabb, hogy az ember lélekben
kitartson. Könnyű mondani!
A nagy kérdés ennek mikéntje. Mérő László
matematikus szavait hadd idézzem: “Létfontosságú, hogy az ember időnként
olyasmivel foglalkozzon, ami nem létfontosságú”. Ezeket a nem létfontosságú
tevékenységeket kell nagyobb mértékben végezni, illetve telefonon, online sokat
beszélgetni a szeretteinkkel.
Az álefbész, a héber ábécé első öt betűje: álef,
bét, gimel, dálet és hé. Ha ebből az öt betűből kivesszük a bét betűt, ami a betách (biztonság, a
bizonyosság szintjét elérő bizalom, azaz bizodalom) szót jelképezi, marad a deágá,
magyarul aggodalom, kétségbeesés. Nem tudom pontosan, hogy az Örökkévaló
biztonságot adó gondoskodása, a hásgáchá prátit most is változatlan-e,
vagy esetleg még nagyobb. Egy biztos: kisebb nem lett. Aki ezzel egyetért, aki
ebben hisz, gond nélkül átvészeli az előttünk álló nehéz heteket. A
kétségbeesés és az isteni gondoskodásban való hit egymást kizáró fogalmak. Az
újtól vagy a nehéztől való félelem az istenhit hiányának indikátora.
A Talmud (Bává Kámá 60b) írja, hogy járvány
tombolt és valaki megkérdezte a Halál Angyalát, hány embert fog elragadni a
járványban. A válasz így szólt: ötezret. A járvány véget ért, 15.000 halott
volt, és az ember kérdőre vonta a Halál Angyalát, miért hazudta, hogy 5000
ember hal meg, hiszen ennek a tripláját vitte magával. A Málách hámávet
válaszolt: nem hazudtam, én ötezret vittem magammal a járványban. A másik
tízezerhez nincs közöm, ők nem a járványtól, hanem a félelemtől és a pániktól
haltak meg. Peszách a háború előtt jellemzően családi ünnep volt, a Soá után
vált Magyarországon alapvetően közösségi ünneppé.
A családok – az elmúlt évtizedek
gyakorlatától eltérően – idén nem közösségi szédereken és nem otthon
mindannyian együtt, hanem külön ünnepelnek: unokák és nagyszülők egymástól fizikailag távol, felnőtt gyerekek és szüleik
elválasztva, mindenki a saját otthonában. Minden rossz helyzetnek van egy jó
oldala: arra bíztatok és kérek mindenkit, aki csak teheti, maga vezesse le a
szédert. Akár életében először. Fantasztikus érzés először szédert vezetni: 5 éve
csináltam először, amikor még nem volt gyerekem. Azt mondtam magamnak: most
elkezdem, hogy ha majd születik gyerekem és annyi idős lesz, hogy a má nistánát
tudja kérdezni, addigra az apja már gyakorlott legyen a széder vezetésének
műfajában. A nagyobbik négy éves, B”H pár nap múlva fogja életében először
kérdezni a má nistánát.
A széder szó betűi a, számech, dálet és rés.
Az első betűt összekötve a másodikkal, illetve a másodikat a harmadikkal két
szót alkothatunk: szod és dor, magyarul titok és nemzedék, azaz a
széder megünneplése volt és lesz a zsidóság fennmaradásának titka minden nemzedékben.
Kóser peszáchot kívánunk mindenkinek!
Dr. Kurucz Ákos rabbijelölt és családja