Kedves olvasóink,
hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 19 óra 19 perckor köszönt be,
majd a szombat kimenetelével ránk köszönt Pészah hetedik és nyolcadik napja,
amelyek szintén főünnepek. Pészah nyolcadik napja vasárnap este 20 óra 29
perckor távozik körünkből. Ez idő alatt a honlapunk, a Facebook- és Instagram
oldalunk nem frissül. Mindenkinek jó szombatot és további szép ünnepet
kívánunk!
A Pészah utolsó
napján a Sás-tenger szétnyílására emlékezünk. Arra, amit Isten tett értünk és
amit mi tettünk önmagunkért.
A Pészah ünnepének
utolsó főünnepi napjain érték el a hagyomány szerint az első napokon
Egyiptomból kivonuló zsidók a Sás-tengert. Előttük a végeláthatatlan víz,
mögöttük a Fáraó seregei, akik üldözésükre indultak. Hol van út, amelyen járva
megmenekülhetnének?
Mózes azt mondja
nekik megnyugtatásul, hogy Isten fog harcolni értük, legyenek ők csak
nyugodtak, csendesek.
Ez lenne a zsidó viselkedés modellje? Istenre bizni az
életünket.
A nagy vallásos
cionista rabbi, a modern és nyitott ortodoxia úttörője, Shlomo Riskin utal rá e
heti tanításában, hogy a hászid mesterek másképp olvasták ezt a sort,
kihasználva a héber nyelv szerkezeti lehetőségeit a sokértelműségre. A lehem,
kenyér szó gyöke benne vam a milhámában, a háborúban, a heres egyszerre utalhat
a csendre és az aratásra. Tehát, Isten ad Nektek kenyeret, ha learatjátok. És
ez már egészen mást jelent. Hogy az Örökkévaló segítsége a mi munkánk nélkül
nem megmentő, a saját életünkért mi viseljük a végső felelősséget.
Már a Pészah
napjaiban elolvassuk a Józsué könyvéből való prófétai részt arról, hogy a manna
az első évben, amikor volt termés a földön, a honfoglalás idejében "
leállt", azontúl nem hullott a világra. Meg kellett tanulni gondoskodni
magunkról. Ez lesz majd a szabadság felelőssége. Mindannyiunknak meg kell
tanulnia gondoskodni, kinek-kinek a maga közöségéről, mindannyiunknak együtt
egész Izráel közösségéről, hogy aztán tudjunk segíteni másoknak, tényleg a
népek fényévé legyünk. Ehhez vetnünk és aratnunk kell.
Ez a Pészáh utolsó
üzenete, az út kezdete a Tóra átvételéhez, Sávuot ünnepéhez, a Tóráéhoz, amely
feladattá és ígéretté teszi számunkra az életet és a történelmet.
Békés szombatot és
további szép ünnepet kívánunk!
Vári György írása
