Hőstettek a soá alatt – Carl Lutz és a fiatal cionisták mentőakciója kiállítás és előadás

2024. Június 06. / 12:21


Hőstettek a soá alatt – Carl Lutz és a fiatal cionisták mentőakciója kiállítás és előadás

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Herman Klubban a Carl Lutz Emlékalapítvány: "Hőstettek a soá alatt" című beszélgetéssel egybekötött vándorkiállításának bemutatójára 2024. június 11-én, kedden 13.30 órakor. Pontos cím: Budapest VII. kerület, Síp utca 12. földszint.

A II. világháború legnagyobb és legsikeresebb embermentő akciója Carl Lutz és a fiatal cionisták tevékenységéhez kötődik. Carl Lutz kiemelkedő alakja az elmúlt két évtizedben egyre ismertebbé vált Magyarországon, a cionista ifjúsági szervezetek tevékenysége és annak eredménye viszont szinte teljesen ismeretlen.

Carl LutzCarl Lutz

Ezt a hiányt pótolva az alapítvány a vándorkiállítással és a hozzá kapcsolódó előadással szeretné szélesebb közönségnek is bemutatni Carl Lutz, a budapesti svájci alkonzul inspiráló történetét, aki merész és emberséges tetteivel tízezrek életét mentette meg a holokauszt idején. 

A kiállításon bepillantást nyerhetünk a cionista ellenállás életébe, megismerhetjük az ifjúsági szervezetek bátor erőfeszítéseit, stratégiai ellenállásukat, az „Üvegház” szerepét, valamint az úgynevezett „iratcsatát”, amely döntő szerepet játszott a mentőakcióikban. Mindezeknek együttesen 30-60 ezer ember köszönheti az életét.

Szedő Miklós , a Keren Hayesod Hungaria Alapítvány elnöke ismerteti előadásában Carl Lutz és a cionista ifjúsági szervezetek embermentő tevékenységét.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma volna 90 éves Garas Dezső színművész
Izrael védelmében
Izrael
bejelentette a gázai tűzszünet életbe lépését