A széder-est varázsa

– A széder-estnek, amit Őrködés éjszakájának nevezünk, az a legfontosabb jelentése, hogy „…ha Isten nem hozott volna ki minket Egyiptomból, ma is a fáraó rabszolgái volnánk” – tanítja írásában Szerdócz Ervin újpesti rabbi.

A zsidó vallási élet kiemelt pillanata a széder-est. Meghatottsággal várjuk. A Hágádának, az est liturgiai forgatókönyvének szövege közel kétezer éve változatlan. Tény, hogy a középkorban betoldottak néhány „tanító énekverset”, de az már a liturgiai rész után hangzik el. 

Ha abból indulunk ki, hogy a könyvben az utolsó történelmi esemény a Bár Kochba lázadás előkészítése i. u.132-ben, akkor kilencven generáció ugyanazt az élményt élte át. Miből fakad az élmény?

A „Hegedűs a háztetőn” című musical drámai tetőpontja Tevje kifakadása: „Hagyomány… őrizzük a hagyományt!” A Tóra szavai szerint: „Őrködés éjszakája volt ez, az Örökkévaló előtt…” (II.M.12/42.)

Az Őrködés éjszakájának legfontosabb jelentése az, hogy ha Isten nem hozott volna ki minket Egyiptomból, ma is a fáraó rabszolgái volnánk. A kivonulást követő nemzedékek tisztában voltak azzal, hogy az állítás szimbolikus, hiszen hol van már II. Ramszesz, az állítólagos rabszolgatartó fáraó, és az őt követő fáraók dinasztiája? Az uralma után (i. e.1302-1213) megváltozott körülmények közepette már biztosan nem lettvolna a zsidó nép örökös rabszolgasorsban. 

A kijelentés szimbolikus, de egyben örökérvényű is. Van ugyanis lelki értelemben vett rabszolgaság. 

A szétszóródottságban élt zsidók számára az identitás megőrzésének kérdése „szolgasági” helyzetet teremtett: „Őrizzétek az Örökkévaló őrizetét, hogy meg ne haljatok” (III.M. 8/35.) A tórai szöveg nem a fizikai halálra, hanem a zsidó identitás halálára gondol. A „spirituális” lét megőrzésének egyedüli lehetősége az „őrködés” a hagyomány felett. Peszách ünnepe nemcsak történelmi „szabadságunk ideje” (zeman herujszénu), hanem a Tóraalapú hagyomány szellemi szabadságának ünnepe is. Ezért áll a Hágádában: „minél többet mesél valaki az egyiptomi kivonulásról, annál dicséretesebb”.

„Így szól az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem…” (Jer. 9/22.)

A hagyomány feletti őrködés közel kétezer éve folytatódik. Rabbi Tarfon tanította: „A munkát nem neked kell befejezned, de nem vonhatod ki magad alóla!” (Ávot.2/16)

Amikor Rabbi Lévi Jichák (1740-1809), a berdicsevi rabbi a Hágádában a négy fiú közül a kérdezni sem tudó utolsóhoz ért, mindig azt mondta: „Aki nem tud kérdezni, az én vagyok, Lévi Jichák Berdicsevből. Én nem tudom, Világ Ura, hogyan kell Téged megkérdezni, és ha tudnám akkor se merném megtenni. Hogyan is fognék hozzá a kérdéshez: 

miért történt úgy minden és történik most is, amint éppen történik? Miért hajtanak bennünket egyik száműzetésből a másikba? Miért ért bennünket zsidókat annyi szenvedés? 

A kérdezni sem tudó fiú apjának a Haggádában azt mondják: kezdd el te neki! Az Írásra hivatkoznak: beszélned kell fiadhoz! Íme, itt vagyok én, a Te gyermeked, világok Ura! Nem kérem én, hogy útjaid rejtélyét közöld velem, nem is tudnám elviselni. De tárd fel azt nekem, fiadnak, mélyebben, világosabban, hogy ami itt, éppen most engem ér, az mit követel tőlem, mit akarsz azzal nekem mondani! Ó, nem azt akarom tudni, miért szenvedek, hanem azt, hogy kedved szerint viselem-e el a szenvedést?”

Kérjük az Örökkévalót, hogy őrizze Izrael népét békében és biztonságban! A népet, mely egyedüli tanúja Isten kinyilatkozásának: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom országából, a rabszolgaság házából!” (II.M:20/1)