Címkék

Pészah

Történelem / 2025. Április 15. / 11:34

Szovjet törekvés a pészáh eltörlésére

A „Vörös Haggadákat” az 1920-as években adták ki azzal a kifejezett céllal, hogy az Istenbe vetett hitet a kommunista Oroszországba vetett hitre cseréljék.

Zsidó világ / 2025. Április 14. / 21:41

Megkezdődött az ómerszámlálás – ma van a második napja

Pészah második estéjétől a sávuót ünnepét megelőző estig tart az ómerszámlálás, ami az árpa aratásának időszakát jelzi, ám ennél mélyebb tartalma is van: azt az utat jelképezi és összesíti, amit a zsidóság a rabság földjéről való kivonulástól a Tóraadás napjáig, a néppé válásig megtett. Az ómerszámlálás micvája – a polgári időszámítás szerint – idén április 13-án kezdődött, a sávuót június 1-én köszönt ránk.

Zsidó világ / 2025. Április 11. / 16:00

Grósz Andor: Kívánom, hogy ez az ünnep hozza el számunkra a megbékélés és a hit erejét

Pészách ünnepén ismét összegyűlünk közösségeinkben, és leülünk a Széder asztalok mögé, hogy felidézzük a kivonulás csodáját, amely nemcsak népünk szabadságharcának története, hanem az összetartozás és a hit erejének örök tanítása is.

Zsidó világ / 2025. Április 11. / 11:52

Dr. Nógrádi Péter: Imádkozom és várom a csodát

Miben különbözik a most beköszöntő pészah az előző pészahi ünnepektől? Dr. Nógrádi Péternek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) alelnökének ünnepi gondolatait osztjuk meg az alábbiakban.

Zsidó világ / 2025. Április 11. / 10:52

Binjomin rabbi a „ne láttassék, ne találtassék" parancsolat értelmezéséről

A kovászos birtoklásának tilalma – talán a Tórában egyedülálló módon – két parancs összevonása által vonult be a köztudatba: „ne láttassék, ne találtassék”. De nem lett volna egyszerűbb, ha a Tóra csak annyit ír le, hogy ne legyen a birtokodban semmi kovászos? Mi az oka annek a furcsa, kétféle megfogalmazásnak? E kérdést járja körbe Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az Orti.hu oldalon megjelenő Omek magazin legújabb számában.

Zsidó világ / 2025. Április 11. / 09:43

Jonathan Sacks rabbi a kivonulás világformáló hatásáról

A Jonathan Sacks rabbi legszebb gondolatait közreadó sorozatunkban most egy olyan idézetet osztunk meg, amelyet a holnap ránk köszöntő nagy zarándokünnep alkalmából választottunk. Minden kedves hittestvérünknek kóser pészahot kívánunk!

Zsidó ünnepek / 2025. Április 08. / 13:28

Hangolódjunk pészáhra! - Gyerekdalokkal

lAz interneten ma már sokféle feldolgozást találhatunk az ismert széder esti és pészáhi dalokhoz. A következő összeállításban a gyermekeknek és a családoknak válogattunk párat ezek közül:

Élet + forma / 2025. Április 05. / 20:22

Hol kapható macesz Pészahra? Összegyűjtöttük a lehetőségeket

A macesz, kovásztalan kenyérféle, a régi időkben a rabszolgák és a szegények kenyere volt. E kenyér emlékeztet arra a sietségre is, mellyel a zsidók az egyiptomi fogság földjét elhagyták, nem maradt ugyanis még annyi idejük sem, hogy megvárják, míg az útravalóul szánt kenyér tésztája megkel.

Judaizmus / 2025. Március 31. / 12:56

Miért fontos pészáhkor a zsinagógában lennünk?

Valamennyi zsidó ünnepnek megvan a maga szépsége, fájdalmas története és gazdag hagyománya, ám a pészáh mégis különleges helyet foglal el sorukban – ez a kivonulás, a rabszolgaságból való megszabadulásunk ünnepe. Minden évben emlékeztet minket arra, honnan jöttünk, milyen úton jártak őseink, és mit jelent a szabadság számunkra ma.

Judaizmus / 2025. Március 28. / 10:00

Ki is Élijáhu, akit annyira várunk?

Vajon ki is az az Élijahu próféta, akit annyira várunk Pészáhkor? A zsidó hagyomány szerint Élijahu nem halt meg, hanem tüzes szekéren emelkedett az égbe – és azóta is visszatér időről időre. Ő a Messiás hírnöke, akinek eljövetele a megváltás közeledtét jelzi.

Ünnepek / 2025. Március 25. / 10:51

Milyen négy kérdést teszünk fel a széder estén, és mi rejlik ezek mögött?

A peszáchi széder egyik legikonikusabb pillanata a Ma Nistáná, vagyis a Négy kérdés elhangzása, amelyet hagyományosan az asztalnál ülő legfiatalabb személy mond el. Ez a Maggid rész egyik kiemelt eleme, amely az Egyiptomból való kivonulás történetét meséli el. De miért olyan különleges ez az éjszaka, és milyen válaszokat kapunk a kérdésekre?

Mazsihisz hírek / 2025. Március 11. / 09:30

Már kapható a pészáhi macesz Budapesten

Ahogyan arról a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) tájékoztatást adott, megérkezett Budapestre az idei pészáhi szállítmány. A maceszt, maceszdarát, maceszlisztet szállító kamion teljesen megrakodva érkezett a BZSH raktárához, ahol több ezer kilogram árut pakoltak ki, amelyet a közelgő ünnepre való tekintettel hétköznapokon már a BZSH Laky Konyháján és a Bálint Házban is meg lehet vásárolni.