Binjomin rabbi: Mi a baj azzal, hogy Észáv csak enni akart egy jót?

– Miért nevezték el Észávot [Ézsaut] a lencsefőzelékről? Mi a baj azzal, hogy ő csak enni akart egy jót? Miért szerette Jichák Észávot? Vajon ő nem jött rá arra, hogy Jákob az igazi, jogos örököse Ábrahámnak? – e kérdésekre keres magyarázatot Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az Orti.hu oldalon megjelenő Omek magazin legújabb számában.

Csupán néhány mondat választja el a Tórában egymástól azt a két pillanatot, amikor ugyanaz a személy kétszer is kap nevet. Ő Észáv, Jákob ikertestvére, aki azonban feltűnően eltérő úton jár tőle. 

„És mondta Észáv Jákobnak: tölts le [a torkomon], kérlek, abból a piros, piros [ádom] dologból, mert fáradt vagyok én. Azért nevezik a nevét Edomnak.” (Mózes 1., 25:30) 

Ez a mondat több kérdést is felvet: 

1. Miért azt kéri, hogy „tölsd le a torkomon”, miért nem azt, hogy adjon neki enni?

2. Miért éppen a fáradtsággal indokolja Észáv a kérését? Miért nem azzal, hogy éhes? 

3. Miért a pirosságról nevezték el, ami az ételnek a tulajdonsága? Nem lett volna sokkal logikusabb a fáradtságról, amit ő maga mond magáról? 

4. Korábban azt olvastuk, hogy Észáv már a születésekor is feltűnően vörös volt. Miért nem akkor nevezték el így? 

A szövegi kérdések mellett egy mélyebb, elvi kérdés is felmerül: 

vajon etikailag helyes-e az, ha a másiknak olyan nevet adunk, amivel egy korábbi helytelen cselekedetére, viselkedésére emlékeztetjük? Mit akar a Tóra tanítani ezzel? 

Mint megannyi esetben, itt is, ha jól tesszük fel a kérdéseket, akkor az egyik megválaszolja a másikat. 

Ha a történetet felületesen olvassuk, azt gondolhatjuk, hogy Észáv éhes volt, és ezért kérte a testvérétől, hogy adjon neki enni. Most az eredeti szövegből láthatjuk, ez két ponton is tévedés. 

Ugyanis nem éhes volt, hanem fáradt, és nem azt kérte, hogy adjon, hanem azt, hogy öntse le a torkán, töltse be a szájába. Ez pedig nem egy normális kérés! 

Azt mondta, hogy annyira fáradt, hogy enni sem tud. Ha azonban tovább olvassuk a szöveget, látjuk, hogy ez nem igaz, hiszen Jákob végül elé tette az ennivalót, amit ő önállóan el is fogyasztott. 

A Tóra arra tanít minket, hogy jól figyeljünk oda arra, hogy mit mond a másik. Alapvetően szép és helyes dolog (sőt: micva!) az, ha jót feltételezünk róla és megértőek vagyunk. Van viszont egy határ–egy „vörös vonal” –, amit kötelességünk észrevenni, ha a másik átlépi. Pontosan ez történt Jákob és Észáv esetében.

Binjomin rabbi okfejtését teljes terjedelmében az Omek magazinban olvashatják el.