Tudástár: Már virtuálisan is bejárható az újbudai Bét Sálom zsinagóga

2023. December 21. / 13:59


Tudástár: Már virtuálisan is bejárható az újbudai Bét Sálom zsinagóga

A Mazsihisz.hu Kultúrkincsek című aloldalán a virtuálisan is bejárható zsinagógák között immár ott van a lágymányosi, vagyis az újbudai Bét Sálom zsinagóga is. S ha már benéznek a Bét Sálomba, javasoljuk, hogy járják végig 3D formátumban és páratlan minőségben az aloldalon található többi zsinagógát is! (A Kultúrkincsek Tudástárát a honlapunk jobb szélén lévő négy „csempe" egyikére kattintva érhetik el.) 

Mint tavaly év elején beszámoltunk róla: háromdimenziós technikával bejárható zsinagógák, innovatív adománygyűjtő felület, zsidó örökségtár, kulturális tudáskincs és számos pedagógiai segédlet a legkorszerűbb „csomagolásban" – címszavakban így összegezhető az a 20 millió forintos digitális fejlesztés, amelyet a Cödoko Alapítvány és a Mazsihisz dolgozott ki a magyar állam és a Zsidó Világkongresszus támogatásával. 

A Kultúrkincsek című blokkban a legmodernebb háromdimenziós fényképezési technikával olyan platform érhető el, ahol belülről is megcsodálhatjuk a zsinagógákat, sőt, az adott információs pontokon hasznos ismeretanyagot is kapunk.

Örömmel jelentjük be, hogy az aloldalon immár megtekinthetik és bejárhatják az újbudai Bét Sálom zsinagógát is, amelynek rabbija Radnóti Zoltán főrabbi, a budapesti Rabbiság igazgatója, világi elnöke pedig Horváth József, a föntebb említett projekt ötletgazdája. 

(Címlapkép: hétköznapi istentisztelet a Bét Sálomban. Fotó: Mazsihisz.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Történelem
Zukor Adolfra emlékezünk, az amerikai film atyjára
Megemlékezések
„Kötelességünk, hogy ezt az embert ne felejtsük el”