A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vállalta, hogy az 50 évig tartó haszonélvezeti jog birtokában elvégzi a hódmezővásárhelyi zsinagóga és a régi zsidó iskola épületének felújítását, karbantartását; a továbbiakban is működteti a „Magyar tragédia 1944” kiállítást; s átvállalja a zsinagóga díszkivilágításának üzemeltetését, fenntartását. Az erről szóló szerződést dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök és dr. Márki-Zay Péter polgármester írta alá tegnap Hódmezővásárhelyen.
A hódmezővásárhelyi városházán ünnepélyes külsőségek közepette történt meg annak a szerződésnek az aláírása, amelynek értelmében – a helyi önkormányzati közgyűlés döntésének megfelelően – a következő fél évszázadban a Mazsihisz használatába kerül a város 1857-ben épült, majd 1908-ban szecesssziós stílusban átalakított zsinagógája.
A Mazsihisz részéről az aláírási ceremónián dr. Grósz Andor elnök, dr. Kunos Péter ügyvezető igazgató, Erdős László, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke, valamint dr. Kilián Tibor jogász vett részt. A megyei jogú várost dr. Márki-Zay Péter polgármester képviselte. Az ünnepségen jelen volt Balassa László helyi holokauszt-túlélő, akit mindössze egy évesen deportáltak, rajta kívül a városban jelenleg már csak egy holokauszttúlélő él.
Dr. Grósz Andor és dr. Márki-Zay Péter
A szerződés aláírása előtt dr. Grósz Andor példamutatónak nevezte Hódmezővásárhely vezetésének és közgyűlésének döntését, amellyel a város jelentős mértékben segíti a megfogyatkozott létszámú, de még aktív helyi zsidó közösség működését.
Balassa László (balról) és Erdős László
– Sok településen méltatlan állapotba került Istennek a zsidóság által emelt háza, de a hódmezővásárhelyi társadalom fontosnak tartotta a zsinagóga méltó megőrzését. Ez azt mutatja, hogy Hódmezővásárhelyen olyan közösség él, amely tiszteli a közös múltunkat és nyitott a zsidóság irányába – hangoztatta dr. Grósz Andor.
Hozzátette: „azt szeretnénk, hogy az itt élt felmenőinkhez hasonlóan a Mazsihisz és a helyi zsidó közösség hozzájáruljon a város vallás és kulturális életének fejlődéséhez”.
A szerződés aláírása
Dr. Márki-Zay Péter polgármester kiemelte: a megállapodást hosszú egyeztetés előzte meg annak érdekében, hogy a város mindkét fél számára előnyös megállapodást köthessen a Mazsihisszal.
– Természetes volt számunkra, hogy a Mazsihisz a partnerünk, hiszen ez a legnagyobb magyar neológ zsidó egyház, és mindig is ehhez tartozott az Erdős László által vezetett Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség – mondta a polgármester.
A város vezetője a város szempontjából azért nevezte kimondottan előnyösnek a megállapodást, mert a több mint 150 éves zsinagóga és a régi zsidó iskola épülete Hódmezővásárhely tulajdonában marad, a kiállítás, az emlékprogramok, valamint az oktatási és kulturális rendezvények a jövőben is zavartalanul, nyilvánosan látogathatók lesznek, szoros együttműködésben a helyi közösségekkel és oktatási intézményekkel.

Az aláírás után dr. Kunos Péternek, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatójának az első mondata ez volt: „lett egy gyönyörű, szecessziós zsinagógánk a következő 50 évre”. Mint kifejtette, a Mazsihisz a haszonélvezeti jog révén úgy gondoskodik majd az épületről, mintha az a sajátja lenne, a felújítást pedig több ütemben tervezik megvalósítani mintegy 50-60 millió forintból. Hozzátette: a most aláírt jogi konstrukció lehetőséget ad a helyi zsidó hitközségnek a további gyarapodásra, fejlődésre, a közösség továbbépítésére.
Pozitívumnak nevezte azt is, hogy a „Magyar tragédia 1944” kiállítás további működtetéséhez a Mazsihisz fenntartásában működő Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a legmagasabb színvonalú szakmai támogatást tudja nyújtani.
Dr. Kunos Péter a polgármesterrel
Dr. Kunos Péter hangsúlyozta: a Mazsihisz nyitott arra, hogy a hódmezővásárhelyi modellt igény esetén más településen is megvalósítsa, ahol működik zsidó hitközség. Hiszen a tapasztalat az – mondta –, hogy az önkormányzatok nem szívesen mondanak le egy-egy épület tulajdonjogáról, ám kölcsönösen kedvező megoldás esetén nyitottak a használati jog átruházására.
FOTÓK: M. SCHMIDT JÁNOS / MAZSIHISZ