Az ókori zsidóság életére is óriási hatást gyakorolt az Asszír Birodalom, amelynek hazai kutatásáról, az ékírásról, az asszirológia magyarországi tudománytörténetéről szól Komoróczy Géza professzor új könyve. A Kalligramnál megjelent kötet az ékiratok, elsősorban a Gilgames-eposz magyarországi befogadását – esetenként nemzeti célú kisajátítását –, a magyar önismeret változatait is elemzi.
Kívülről nézni a magyar irodalomra: ezt kísérli meg ez a könyv – s nem mintha a szerző kívülálló volna. Olyan nézőpontot választott, amely jó rálátást nyújt a magyar önértelmezésre az elmúlt két évszázadban: az ókori Kelet írott emlékeit, az ékírást és ennek tudományos kutatását, az assziriológiát. Volt egy pillanat Kőrösi Csoma Sándor életében (Baghdad, 1820. július), amikor kitűzött célja, a magyar őshaza megkeresése helyett fordulhatott volna az ékiratok felé; ő lehetett volna az első magyar assziriológus.
Rawlinsont, aki Dareios nagy sziklafeliratának sémi (babylóni) nyelvű szövegét megfejtette, Arany Jánossal egy időben választotta taggá a M. Tud. Akadémia (1858). Oppertet, a sumer nyelv felfedezőjét Arany értesítette taggá választásáról (1866).
A Gilgames-eposzról magyarul Goldziher Ignác írt először (1877).
Ékírást az 1910-es évek óta lehet hozzáértőktől tanulni a pesti Tudományegyetemen. Az ékiratok irodalma, assziriológusok fordításaiban, megragadta Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Kodolányi János, Rákos Sándor, Határ Győző, Bujdosó Alpár, Székely János képzeletét.
A legerősebb visszhangot a Gilgames- és az Istar-eposz keltette, filmen (Új Gilgames), zenében (Petrovics Emil, Szöllősy András, Szokolay Sándor, Balogh Máté), képzőművészetben (Szervátiusz Jenő).
A könyv három nagy részből áll. Az Első rész tárgya a nyelvrokonság keresése a 19. század középső harmadában, a magyar turanizmus kialakulása. A Második részé a magyar irodalom.A Harmadik rész az ékírás kutatásának története Magyarországon, és kapcsolatai a nemzetközi tudományos világgal. Az assziriológia nemzetközi horizontja adja azt a távlatot, amelyből a könyv az ékiratok, legelsősorban a Gilgames-eposz magyarországi befogadását – esetenként nemzeti célú kisajátítását –, a magyar önismeret változatait elemzi. (Forrás: Kalligram Kiadó)
***
Salamon király (kb. i. e. 970-931) halála után az ókori zsidó állam kettészakadt: északon Izrael jött létre (fővárosa Somron volt), délen pedig Júda királysága szerveződött meg, Jeruzsálem központtal. A 12 ősi zsidó törzsből tíz az északi területen élt.
Izrael egy részét már III. Tukulti-apal-Esarra asszír király elfoglalta, de a halálos csapást II. Sarrukín (i. e. 721-705) mérte az országra. A városokat elpusztította, a lakosság nagy részét elhurcoltatta és birodalma más részeiről idegen népeket telepített ide. A tíz északi zsidó törzs eltűnt a történelemből. Bár a monoteista (egyistenhívő) zsidó vallás északon nem volt olyan erős, mint Júdában, az izraeliek mégis sajátos, a környező népekétől elütő kultúrával, hitvilággal, nyelvvel rendelkeztek. Ennek ellenére nem tudtak ellenállni az asszimilációs nyomásnak: Asszíria mélyén felszívta őket a környező lakosság. (Forrás: htkp.org)
