Hetven éve tört ki a forradalom – 1956 hőseire és a magyar szabadságra emlékezünk

Az október 23-i tüntetés, a pesti utcákon emelt barikádok, a lyukas zászlók, a fegyvert fogó fiatalok és a november 4-én bevonuló szovjet harckocsik képei nemzedékek emlékezetébe vésődtek. A magyarok néhány napra megtapasztalhatták a szabadságot, mielőtt a szovjet katonai túlerő vérbe fojtotta a forradalmat.

A résztvevők különböző világnézeteket képviseltek. Voltak közöttük reformkommunisták, demokratikus szocialisták, polgári demokraták, konzervatívok, munkások, diákok és olyan fiatalok, akik talán soha korábban nem foglalkoztak politikával. Nem ugyanazt gondolták az ország jövőjéről, de összekötötte őket a diktatúra elutasítása, a nemzeti függetlenség és a szabadabb, igazságosabb Magyarország iránti vágy.

A forradalmat megelőző szellemi erjedésben fontos szerepet vállaltak azok az írók és értelmiségiek, akik közül többen korábban maguk is hittek a kommunista rendszer ígéreteiben, majd szembefordultak annak elnyomó gyakorlatával. Közéjük tartozott Déry Tibor, Zelk Zoltán, Örkény István, Vas István, Méray Tibor és Eörsi István is, akik különböző módon kapcsolódtak 1956 szellemi és politikai mozgalmaihoz.

A szabadság követelése ezekben a napokban erkölcsi kiállást is jelentett: az igazság kimondását, az emberi méltóság visszaszerzését és a félelem legyőzését.

Magyar zsidó sorsok a forradalom történetében

A magyar zsidóság számára 1956 különösen összetett emléket jelent. Mindössze tizenkét év telt el a holokauszt óta. A túlélők közül sokan még mindig meggyilkolt családtagjaikat gyászolták, és próbálták újrakezdeni életüket abban az országban, ahol nem sokkal korábban szeretteiket, otthonukat és biztonságukat veszítették el.

Sokan tevékenyen részt vettek a forradalomban, mások a fegyveres harcok és az antiszemita megnyilvánulások hírére ismét a korábbi üldöztetés fenyegetését érezték. Voltak, akik fegyvert fogtak, és voltak, akik családjukat féltve a túlélésre gondoltak. Ezek a különböző sorsok egyaránt hozzátartoznak 1956 magyar zsidó történetéhez.

A forradalom magyar zsidó hősei között különleges hely illeti meg Angyal Istvánt, a Tűzoltó utcai felkelőcsoport legendás parancsnokát. Tizenhat évesen Auschwitzba deportálták, ahol elveszítette édesanyját és nővérét. Túlélte a haláltábort, hazatért Magyarországra, és 1956 októberében a szabadságért küzdők egyik meghatározó alakjává vált.

Angyal István a demokratikus szocializmus eszméjében hitt, elutasította a diktatúrát, és a fegyveres harcok közepette is megőrizte emberségét. A fennhatósága alá került államvédelmiseket is igyekezett megóvni a megtorlástól. A holokauszt túlélőjeként különösen sokat tudott az emberi kegyetlenségről, mégsem engedte, hogy a bosszú vezesse. A forradalom leverése után letartóztatták, majd 1958-ban kivégezték.

Sorsát különösen megrendítő közelségből ismerhetjük meg Mécs Imre visszaemlékezéséből. A későbbi politikust 1958 májusában halálra ítélték, és a Kisfogházban Angyal István zárkájába került. Évekkel később szeretettel és tisztelettel idézte fel fogolytársát, akinek bölcsessége és derűje a halálsoron is erőt adott neki.

Mécs Imre Az 1956-os forradalom magyar zsidó hősei című, a Mazsihisz honlapján is olvasható írásában egy olyan ember emlékét őrizte meg, aki Auschwitz borzalmai után sem veszítette el hazája iránti szeretetét, és végül annak szabadságáért áldozta életét.

Angyal István mellett számos más magyar zsidó származású forradalmár nevét őrzi a történelem.

Gimes Miklóst, Nagy Imre közeli munkatársát, a forradalom egyik meghatározó újságíróját és politikai szereplőjét 1958. június 16-án, Nagy Imrével együtt végezték ki.

Földes Gábor, a győri színház rendezője a forradalom napjaiban emberéleteket mentett, amikor a magyaróvári sortűz miatt feldühödött tömeg haragjától próbálta megóvni az államvédelmi szervek embereit. A megtorlás során mégis halálra ítélték, és 1958 januárjában kivégezték.

Nickelsburg László, a Baross téri felkelők vezetője korábban munkaszolgálatosként élte át a háborút, édesanyját és három testvérét a holokauszt során veszítette el. Az 1956-os fegyveres ellenállás egyik szervezőjeként 1961-ben őt is kivégezték.

A forradalom történetéhez tartozik Gáli József író és drámaíró, Litván György történész és Mérei Ferenc pszichológus életútja is. Valamennyien szerepet vállaltak a diktatúrával szembeni fellépésben, és súlyos börtönbüntetést szenvedtek el.

Ezek az emberek különböző utakat jártak be, másként gondolkodtak politikáról, társadalomról és a jövőről, de a magyar szabadság ügyében közös sorsra jutottak. Zsidó származásuk, a holokauszt emléke és személyes történetük a magyar történelem elválaszthatatlan része.

A szabadság és a félelem emlékezete

A forradalom történetéhez a fájdalmas és ellentmondásos tapasztalatok is hozzátartoznak. Egyes vidéki településeken zsidóellenes atrocitások történtek, máshol fenyegetések és rémhírek keltettek rettegést. A holokauszt túlélői számára mindez különösen súlyos emlékeket idézett fel. Az erőszaknak ezek a megnyilvánulásai azonban nem azonosíthatók a forradalom egészével, amelynek meghatározó törekvése a szabadság és a nemzeti függetlenség kivívása volt.

Az eltérő személyes tapasztalatokra az idei évforduló alkalmából rendezett tudományos tanácskozás is ráirányította a figyelmet. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem október 13–14-én, a Rumbach-zsinagógában megtartott nemzetközi konferenciáján történészek és kutatók vizsgálták a magyar zsidóság 1956-os szerepét, a holokauszt emlékének hatását, valamint a forradalom utáni emigráció történetét. Az előadások rávilágítottak arra, hogy a magyar zsidó családokban 1956 emléke sokféleképpen maradt fenn, és az események megértéséhez a személyes sorsok ismerete is hozzátartozik.

Akiknek el kellett hagyniuk Magyarországot

A forradalom leverését követően mintegy kétszázezer ember hagyta el Magyarországot. Köztük sok ezer magyar zsidó is, akik Ausztrián keresztül Izraelbe, az Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába és más országokba indultak.

Voltak, akik a megtorlások elől menekültek, mások a holokauszt után már nem akarták újabb bizonytalanságnak kitenni családjukat. Sokan gyermekeik számára kerestek biztonságosabb, szabadabb jövőt.

A távozók között rabbik, rabbinövendékek, tudósok, művészek és fiatal családok egyaránt voltak. Elvándorlásuk tovább gyengítette a holokauszt során már súlyos veszteségeket elszenvedett magyarországi zsidó közösségeket. Az Ausztriába érkező menekültek számára a Joint segélyszervezet nyújtott jelentős támogatást, hozzájárulva ahhoz, hogy sokan új életet kezdhessenek.

A csaknem kétszázezer távozó története mögött szétszakított családok, elhagyott otthonok, megszakadt barátságok és hosszú évtizedekig tartó távollétek emléke húzódik meg. A magyar zsidó családok számára az emigráció gyakran újabb fájdalmas búcsút jelentett, amelynek következményeit több nemzedék viselte.

Hetven év után – közös emlékezetünk

Hetven esztendő telt el 1956 októbere óta. A forradalmat leverték, a megtorlás során emberek százait végezték ki, ezreket börtönöztek be, és családok tízezreinek sorsa változott meg örökre. A forradalom eszméit és hőseinek emlékét azonban nem sikerült eltörölni.

A magyar szabadságért egymástól sok tekintetben különböző emberek álltak ki. Közéjük tartozott Angyal István, az auschwitzi haláltábor egykori foglya, aki a Tűzoltó utcában harcolt, és Bibó István is, aki 1956. november 4-én, a szovjet csapatok bevonulásakor a Parlamentben maradt, és kiáltványban fordult a magyar néphez és a világhoz. Eltérő életutak, különböző politikai meggyőződések, mégis ugyanaz az elkötelezettség a magyar függetlenség és az emberi szabadság mellett.

1956 a magyar zsidóság történetének is kitörölhetetlen része. Angyal István, Gimes Miklós, Földes Gábor, Nickelsburg László és társaik nemcsak egy közösség, hanem az egész magyar nemzet hősei. Az ő történetük is bizonyítja, hogy a magyar zsidóság sorsa, áldozatvállalása és hazaszeretete elválaszthatatlan hazánk történelmétől.

A forradalom hetvenedik évfordulóján tisztelettel hajtunk fejet mindazok előtt, akik részt vettek a szabadságért vívott küzdelemben, életüket áldozták, üldöztetést szenvedtek, vagy arra kényszerültek, hogy elhagyják szülőhazájukat.

A mi forradalmunk, a mi gyászunk, a mi történetünk is, magyar zsidóké. A hősök bátorsága, embersége és hazaszeretete örökre része marad közös történelmünknek.

Címlapképünk: FORTEPAN / Nagy Gyula

---