Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (82. rész) – A Kelen-házaspár

2021. Október 06. / 15:02


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (82. rész) – A Kelen-házaspár

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) - a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben - a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Egy olyan művész-házaspárt mutatok be, akik mindketten résztvevői voltak az OMIKE Művészakciónak, Kelen Hugó zeneszerzőként és zongorakísérőként, felesége Kelen Rózsi pedig zongoraművészként, férje szerzeményét előadva.

Kelen Hugó (1888-1956)
„Kelen Hugó igen tiszteletreméltó helyet foglal el zenei életünkben. A Bartók–Kodály naprendszernek egyik bolygója ő, rendkívül alapos képzettségű, mély zenei lelkületű, erős magyar érzésű zeneköltő” – méltatta a zeneszerőt az Esti Kurir 1926 januárjában, beszámolva szerzői estjéről.

Kelen Hugó A Magyar Muzsika Könyve 1936 (002).jpg

Kelen Hugó 1888. március 7-én született Budapesten. Tanulmányait Bécsben és Berlinben végezte. Zeneszerzőkén 1921-ben tűnt fel a neve a lapokban. 1923-ban zsidó népdalátiratokkal mutatkozott be a Múlt és Jövő estjén. Folyamatosan jelen volt műveivel, szerzői estjeivel a hazai hangversenyéletben. Tagadhatatlanul érezhető volt Kodály hatása ekkori műveiben. Dalait a kor olyan jelentős művészei énekelték, mint Medgyaszay Vilma, Basilides Mária, Sándor Erzsi.

Évtizedekkel később, 1958-ban a Muzsika beszámolt emlékhangversenyéről (két évvel azelőtt, 1956-ban hunyt el). Itt szerepelt ez az értékelés:

„Nála fanatikusabb propagálóját Bartók és Kodály muzsikájának keresve is alig találhattuk akkor, amikor ennek felismeréséért és elismeréséért küzdeni kellett.”

1926-ban Kadosa Pállal, Kósa Györggyel, Szabó Ferenccel és Szelényi Istvánnal megalapította a Modern Magyar Muzsikusok Szabad Egyesületét. Továbbra is a dalok jelentették a repertoárjának nagyrészét. Jóval később, 1966-ban így értékelték ezt a körülményt a Muzsikában:

„Zenére indító élményei hihetetlen közvetlenséggel, szinte ’áttétel nélkül’ találták meg zenei kifejezésüket. Ezért volt a dal (és kisebb mértékben a kórus) központi műfaja, elindító tematikáját pedig Petőfi, Ady, József Attila (sok más kedves költője között) – és a Biblia adta.”

Kelen Hugó Múlt és Jövő 1935. február (002).jpg

1941 és 1943 között volt résztvevője a Művészakciónak. Zeneszerzője volt az OMIKE színpadán bemutatott Mohácsi Jenő: A gyermek és a Messiás című művének. Zenét szerzett Pap Károly Batséba című drámájához.

Kelen  Hugó-kodály-zoltán.jpg

1943-tól a Goldmark Zeneiskolában tanított. A felszabadulás után tevékeny tagja volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének.

Gál György Sándor az Új Élet 1971. decemberi számában így emlékezett Kelen Hugó munkásságáról:

„Zongoraverseny. Héber- és Chaszid-népdalok pompás feldolgozásai. Vígoperát írt Verő György szövegére, aztán legtisztább hangját találja meg az oratóriumban: A gyermek és a Messiás (Mohácsi Jenő szövegére), Jób (Gál György Sándor szövegére) Ez alkotások java része elpusztult. Rózsadombi otthonát bombatalálat érte, mely megsemmisítette legértékesebb kéziratait. Egyik fia elpusztult a háborúban. Talpra állt mégis. Dalokat komponált Scsipakov és Balázs Béla verseire. Zongorára és hegedűre írt zenekíséretes Petőfi-ciklussal lépett a közönség elé.”

kelen Hugó Reményi József plakettja (002).jpg

Kelen Rózsi (1897-1964)
Fodor Ernő zeneiskolájának 1910. évi iskolai értesítőjében a Magyar Királyi Zeneakadémia zongoratanszékére felvettek listájában szerepelt Hirschl Rózsa (máshol Róza, Rózsi) neve, aki később Kelen Hugó felesége lett. Az újságokban zongoraművészként még számtalan néven szerepeltették: Kelen Rózsa, Kelenné H. Rózsa, Kelenné H. Rózsi, stb. A tisztánlátást bizonyos mértékben még nehezíti, hogy az 1920-as években Kelen Rózsi néven sokat szerepelt egy szegedi színésznő is.

Ezt követően 1916 októberében tűnt fel a neve, amikor szerepelt a Zeneakadémia Liszt-hangversenyén, ahogy erről a Pesti Hírlap beszámolt. Ettől kezdve folyamatosan hangversenyezett. 1921-ben már Kelenné Hirschl Rózsiként szerepelt, a házasságkötés időpontjáról eddig nem találtam adatot. Hangversenyeken való jelenléte folyamatos volt. Az újsághírek szerint Bartók Béla növendéke (is) volt.

Az 1930-as években szonátaesteket adott Frisch Antal gordonkaművésszel. 1931 januárjában az Esti Kurir így méltatta egyik ebbeli fellépését:

„Kelen Rózsi nem mindennapi tehetségű művelője hangszerének, akinek van saját mondanivalója és előadásának minden mozzanatán megérzik az őszinte lelkesedés, az átélés izgalma és a közlés alaposan meggondolt és megformált módja.”

Repertoárjában folyamatosan szerepeltek férjének művei. 1943 júniusában szerepelt az OMIKE Művészakció zenekari hangversenyén. Itt is férjének szerzeményét játszotta, amelyet Kelen Hugó a Művészakció előző évben elhunyt vezetőjének, Ribáry Gézának az emlékére írt. Az Újság így tudósított erről:

„Az OMIKE Művészakció legutóbbi hangversenyén Komor Vilmos odaadó művészi vezénylésével mutatták be először Kelen Hugónak a kiváló zeneköltőnek Ribáry Géza dr. emlékének ajánlott új szerzeményét A nagyszabású, értékes alkotás Concerto grosso zongoraszólóval. […] A premier sikerét a lelkes interpretáció is biztosította és ebben kiemelkedő része van Kelen Rózsi, a kitűnő zongoraművésznő pompás játékának.”

1943. június - 11 (002).jpg

A felszabadulás után is jelen volt a zenei életben, folytatta zongoraestjeit, közöttük férje műveinek bemutatását. 1964-ben hunyt el.

Képek:

1.) Portré. A Magyar Muzsika Könyve, 1936.
2.) Portré. Múlt és Jövő. 1935.
3.) Kodály vendégeskedése Rösler Endre operaénekesnél Tárnokon. A kép bal oldalán Kelen Hugó, mellette Rösler Edre, Kodály Zoltán és felesége. A képet 1942-ben készítette Gách Marianne. Forrás: Eősze László: KODÁLY ZOLTÁN élete képekben és dokumentumokban. Zeneműkiadó, 1982. 86. oldal, 138. kép.
4.) Kelen Hugó. Reményi József plakettje.
5.) Műsorközlő lap az OMIKE Művészakció 1943. júniusi füzetéből.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Magyar hősök: Sztehlo Gábor – a zsidómentő lelkész
Mazsihisz hírek
Varga Judit igazságügyi miniszter a miskolci zsinagógában

Kommentek