Malek Andi a Rumbach-ban: Az éneklés magasiskolája

2021. Augusztus 23. / 09:59


Malek Andi a Rumbach-ban: Az éneklés magasiskolája

Szerző: Kácsor Zsolt

– Itt, az akkor még leromlott állapotban lévő Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában énekeltem közönség előtt életemben először zsidó tematikájú dalt évekkel ezelőtt. És annyira örülök, hogy most újra itt állhatok önök előtt, köszönöm szépen, hogy itt lehetek – e személyes hangú, bensőséges vallomással köszöntötte a 23. Zsidó Kulturális Fesztivál közönségét Malek Andrea színésznő-énekesnő a Malek Andi Soulistic tegnapi koncertjén.


Habár a 23. Zsidó Kulturális Fesztivál hivatalos megnyitójának tegnap este hagyományosan a Dohány utcai zsinagóga adott otthont, azzal a rendezvénnyel szinte egy időben a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában is volt egy koncert. Nem is akármilyen, hiszen – mint Kiss Henriett, az intézmény vezetője bevezetőjében elmondta – azért ünnepi ez az alkalom, mert a látogatókat immár felújított állapotban fogadó zsinagógában ez az első nyilvános fesztiválrendezvény. 

kh.jpgKiss Henriett, a ház igazgatója

Mint Kiss Henriett fogalmazott, a zsidó időszámítás szerint az 5781-ik esztendő Elul havában járunk, ami azt jelzi, hogy lassan véget ér az év, s hamarosan beköszönt a zsidó újév – s a zsidó fesztivál azért van éppen ebben az időszakban, hogy örömmel tudjunk elbúcsúzni a mögöttünk hagyott esztendőtől. 

Majd színpadra léptek Malek Andrea és zenésztársai, akik az ünnepi alkalomhoz méltó, felemelő és szívből jövő koncertet adtak. Az utóbbi kifejezés részemről nem üres frázis, hiszen Malek Andrea esetében mindig azt érzem: a szívét teszi ki a színpadra. Most is olyan nyílt személyességgel volt jelen, hogy az ember azt érezte: Malek Andi most csak neki, személyesen neki énekel. 

ma2.jpgMalek Andrea

A számok között felidézett néhány emléket is, mint mondta, itt, az akkor még leromlott állapotban lévő Rumbach-ban énekelt közönség előtt életében először zsidó tematikájú dalt. Felidézte azt a fagyot is, ami körülvette, mármint nem a közönség, hanem az időjárás részéről, az épület ugyanis olyan rossz állapotban volt, hogy az üveg nélküli bejárati ajtón süvített be a szél. Mindössze 7 fok volt, a nézők kabátban ültek, a zenészek pedig vacogtak.

Tegnap este azonban vacogás helyett tapsoltunk. Malek Andrea igazán jó formában adott elő slágereket a Barbra Streisand főszereplésével készült, annak idején nagy sikert aratott Yentl című filmből is, amelynek zenéjét  és dalait Michel Legrand írta. Az énekesnő meg is jegyezte: Michel Legrand dalait énekelni nagy kihívás, sőt, az éneklés magasiskolája. Ha rajtunk múlik az osztályozás, akkor azt kell mondanunk: az éneklés magasiskoláját Malek Andrea summa cum laude minősítéssel végezte, köszönjük, hogy a zsidó fesztivál visszatérő vendégeként ismét itt volt velünk. 

A zenekar tagjai: Malek Andrea – ének, Jáger Bandi– zongora, Balog Roland – gitár, Hárs Viktor – nagybőgő, Lakatos Peczek András – dob.

(Fotók: Szentgyörgyi Ákos/BZSH)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek