Villányi András: Egykorvolt rabbiképző, avagy Scheiber Sándor emlékezete I. rész

ELŐSZÓ

Villányi András Scheiber Sándor-díjas fotóművész nemcsak a képeivel és filmjeivel dokumentálja a magyarországi zsidóság életét évtizedek óta, hanem gyűjti és rendszerezi az írásos dokumentumokat, sőt a saját emlékeit is leírja. Vallásos családban nőtt fel, és bár nem lett rabbi, rendszeresen hallgatta a Rabbiképző Intézetben tartott előadásokat. Szinte minden péntek este ott volt dr. Scheiber Sándor tanításain, majd azokon a kiddusokon, amelyeket a professzor a zsidó fiatalok találkozása, ismerkedése és házasságkötése érdekében tartott, nagy sikerrel.

Dr. Scheiber Sándor professzor 1985-ben hunyt el, és az utókor azóta is a zsidóság egyik legjelentősebb XX. századi tudósaként, rabbijaként emlékezik rá. Közismert, hogy a Kádár-rendszerben megfigyelték, és megnehezítették életét, hártáltatták tevékenységét, munkáját – s valószínűleg csak azért hagyták működni, mert a meghurcolása a nemzetközi ismertsége, tudása és tekintélye miatt óriási felháborodást váltott volna ki szerte a világ zsidó közösségeiben.

Ennek ellenére több mint 40 évvel a professzor halála után többek igyekeznek megkérdőjelezni működését, ezért Villányi András a professzor tanítványaként és tisztelőjeként fontosnak tartja, hogy közzétegye emlékeit a rabbiképzőről és Scheiber professzorról.

Rojkó Júlia

Villányi András visszaemlékezései

.Scheiber Sándor mesélte nekünk a rabbiszemináriumban, hogy amikor 1944-ben, Budapesten a 90 éves Lőw Immánuel szegedi főrabbit kivették a vagonból és hordágyra fektették, akkor húslevest vitt neki. Lőw azt mondta: „a leves biztosan ugyanolyan jó és finom, mint az írásaid”. (Nem sokkal később, 1944. július 19-én az aggastyán főrabbi egy budapesti kórházban elhunyt – a szerk.)

Scheibert 1944. október 15-e után a nyilasok Pécel környékére sáncmunkára hurcolták. Ott szökésért halálra ítéltek négy embert, köztük egy fiút is, akinek apja könyörgött, hogy a fiú helyett őt végezzék ki. A nyilasok ezt nem engedték meg. Akkor apja kérte, hogy őt is végezzék ki. Így őt is megölték, és egy út menti árokba temették el őket. Scheiber tartotta a temetést, a legyilkoltak ártatlanságáról beszélt. Hallgatói úgy érezték, hogy személyes kapcsolatban áll az Örökkévalóval. A beszéd végén az egyik keretlegény odaadott neki egy pár cipőt: „adja annak, akinek akarja”, mondta. A cipőt Szigeti Jenő, egy munkaszolgálatos színész kapta meg.

Scheiber találkozott egy Kabdebó nevű tisztességes, emberséges tiszttel, aki egy női munkaszolgálatos század parancsnoka volt. Saját motorjával munkaszolgálatból elvitte a pesti Vadász utcai Üvegházba, a svájci követség egyik védett házába. Scheiber segített menlevelet szerezni a női században lévőknek, sikerült is neki, így a női század megmenekült. Az Üvegház vezetőinek kérésére Kabdebó otthagyta Scheibert, aki behozatta oda feleségét, apósát és sógornőjét. Ott a védett házban művelődéstörténeti előadásokat tartott.

Édesapja 1944. december 28-án halt meg. Szilveszter napján Scheiber az édesanyját, Adler Máriát is behozatta az Üvegházba, ahová – alig egy órával az anya érkezése után – részeg nyilasok betörtek és vaktában lövöldözni kezdtekk. A pincében egy lövedék eltalálta az édesanyját, akinek a vére ráfröccsent Scheiberre. Az anyja belehalt a sérülésébe, ami Scheiberben egész életére nyomot hagyott. Talán erre is megnyugvást keresett „A halál mindenütt megtalál” című tanulmányában.

Gyászában Lőwinger Sámuel rabbi, a rabbiképző igazgatója vigasztalta, s azt kérte, hogy indítsák újra együtt az intézetet, amelynek könyvtárát találat érte. 1945 februárjában egyetlen tanulóval indult meg az oktatás, majd lassan visszaszállingóztak a táborokból a megmaradt tanítványok.

Lőwinger 1950-ben kivándorolt Izraelbe, a rabbiképző igazgatói tisztét átadta Scheibernek. A Síp utcai hitközség vezetése Róth Ernőt akarta igazgatónak, ezért a rabbiképző vezetését évenként felváltva irányították. Nagyon sok konfliktus volt köztük. Róth Ernő 1956-ban disszidált, az intézetet ettől kezdve Scheiber egyedül irányította mintegy 30 éven át, egészen haláláig. Ez idő alatt a világ számos egyeteme díszdoktorrá avatta és több tudományos intézet a tiszteletbeli tagjává választotta. Állásokat is ajánlottak fel neki, de ő maradt a rabbiképzőben.

Érdemes megemlíteni, ahogy abban az időben, amikor a magyar szent koronát az 1970-es évek végén visszaadták a magyar államnak az amerikaiak, Scheibert a magyar hatóságok nem akarták kiengedni Amerikába, hogy átvegye ott egy díszdoktori oklevelét. Egyik este a Parlamentben fogadást szerveztek az amerikai delegációnak, helyette ők bejelentették, hogy csomagolnak, s mennek haza, így tiltakoznak ellene, hogy Scheiber nem kapott útlevelet. Ennek hatására futár vitte a professzor útlevelét a Kun utca 12-ben lévő lakására…

(Folytatjuk)

---