Volt egyszer egy zsidó város: Dunaszerdahely

2019. Szeptember 16. / 09:48


Volt egyszer egy zsidó város: Dunaszerdahely

Dunaszerdahely volt térségünk egyetlen városa, ahol egy időben a lakosság többsége zsidó volt. A holokauszt azonban mindent megváltoztatott. A haláltáborokba deportált zsidó honfitársaink emlékét idézi meg Kornfeld Tibor: Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely című kötete, amelynek második, bővített kiadása a Soá 75. évfordulója alkalmából jelent meg. 

Dunaszerdahelyt a múltban jogosan illette meg a „Kis Palesztina”, később pedig a „Kis Jeruzsálem” jelző, hiszen a zsidók itt a 18. század elejétől nem csak többségben éltek, hanem aktívan részt vettek a város gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésében. A városnak ezt a dinamikus fejlődését törte meg a második világháború, a holokauszt, ami radikálisan megváltoztatta a város lakosságának összetételét. Ennek következtében Közép-Európa térképéről eltűnt egy zsidó többségű városka, amelynek nem volt párja a térségben.

korn.jpg

A helyi zsidó hitközség tagja, Kornfeld Tibor 2014-ben jelentette meg könyve első kiadását, míg a második, bővített kiadást idén mutatták be a Dunaszerdahelyi Zsidó Kulturális Fesztiválon. Ezzel a mintegy 1000 fotót tartalmazó könyvvel felejthetetlen emlékmű épült az ismert és ismeretlen zsidó polgártársak emlékére, akik a történelem folyamán Dunaszerdahely sokszínű képét alkották. Gazdag levéltári anyag és számos hozzáférhető irodalmi mű állt a szerző rendelkezésére, nem beszélve a régi emlékekről, amelyekkel az idős korosztály segített felidézni a múltat. 

Kornfeld Tibor: Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely, 360 oldal, 24,99 euro,  7990 Ft.

(Címlapképünkön  a dunaszerdahelyi holokauszt emlékmű látható.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek