Tisztelet a bajnokoknak! – Fotókiállítás a magyar zsidó sportcsillagok emlékére

2019. Október 25. / 12:36


Tisztelet a bajnokoknak! – Fotókiállítás a magyar zsidó sportcsillagok emlékére

A Maccabi VAC fotókiállítást rendez Magyar zsidó sportcsillagok egykor és most címmel a budapesti Csányi5 Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban. A tárlat megnyitója október 27-én, vasárnap délután 5 órakor lesz a Csányi utca 5. szám alatt.


A válogatás a legsikeresebb és leghíresebb magyar zsidó olimpiai bajnokok és sportvezetők képes portréiból állt össze. A sportcsillagok életútját és eredményeit bemutató fotók mellett a tárlat kiegészül a pályafutásuk legemlékezetesebb pillanatait ábrázoló képekkel is. A teljesség igénye nélkül olyan legendás nevekkel találkozhatunk a kiállításon, mint Hajós Alfréd, Kemény Ferenc, Kabos Endre, Elek Ilona, Petschauer Attila vagy Keleti Ágnes.

csányi.jpg

Ezzel párhuzamosan a kiállítás másik fele az elmúlt évek Maccabi Játékain részt vevő és ott kiemelkedően szereplő magyar sportolókról mutatja egy képes válogatás keretében. Ebben kiemelt szerepet kapnak a 2019-es budapesti Maccabi játékokon elért sikereik. A kiállítás kurátorai Szász György és Jusztin Ádám. 

A tárlatmegnyitó október 27-én, vasárnap délután 5 órakor kezdődik, beszédet mond Jusztin Ádám,  a Maccabi VAC elnöke. A kiállítás december 20-ig tekinthető meg. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek