Beköszöntött svát hónap – hódes tov minden hittesvérünknek!

2025. Január 30. / 10:11


Beköszöntött svát hónap – hódes tov minden hittesvérünknek!

Svát hónap nevéről mindenkinek a Tu Bisvát, vagyis a fák újévének ünnepe ugrik be először, holott ennek az időszaknak vannak más nevezetes napjai is. Cikkünkben felidézünk párat, többek között azt a szombati napot, amikor majd felhangzik zsinagógáinkban a Tízparancsolat. Ilyenkor minden zsidó férfinak és nőnek kötelessége zsinagógába menni a Tízparancsolatot meghallgatni.

Tanach -ban a harminc napos svát hónap első említése Zekárjá   könyvében található. A valószínűleg akkád eredetű szó valamiféle ütésre, csapásra utal, elképzelhető, hogy ez a hónap az ideje végén járó tél utolsó csapásai miatt kapta a nevét. Fontos tudnunk, hogy a zsidó hagyomány szerint Mózes   próféta az egész hónapot a Tóra ismétlésével töltötte, ennek eredményeként született meg a Tóra ötödik könyve. 

Most pedig lássuk az egyes nevezetes napokat!

1879-ben svát hó elsején halt meg Sik Mózes rabbi, akinek tudásáról, fáradhatatlanságáról és munkabírásáról már életében legendák szóltak. A zsidó világ a Máhárám Sikről azonosítja be, aminek nagyon szép, tartalmas jelentése van: SIK = Sém Jiszrael Kádos = Izrael neve szent. 

A hónap 15-én (idén a polgári időszámítás szerint február 13-án) van a már említett Tu Bisvát, a fák újéve (ros hásáná leilánot), Izraelben e naptól számítják a gyümölcstermő fák tizedével kapcsolatos előírásokat, s mivel ekkor kezdődik a fák rügyezése, ezért nevezik a fák ünnepének (hág háilánot), sőt van egy harmadik neve, az ültetés ünnepe (hág hánotéá), mert a Szentföldön szokás ezen a napon fát ültetni. 

Ezt a szokást Zeév Jeávec  rabbi vezette be 1892-ben, amikor tanítványaival e napon ültetett fákat. Jelképes, hogy 1949-ben Tu Bisvát napján nyílt meg a Kneszet első ülésszaka. 

Svát 10-én (idén: február 8-án) van sábát sirá , vagyis a dal szombatja, amikor a zsinagógákban a „tenger dalát"  (áz jásir ) felállva kell hallgatni.

1851-ben svát 22-én halt meg a híres pesti rabbi, Simon ben Dávid Oppenheim, akinek a Kozma utcai sírját a világ minden tájáról fölkeresik zarándokok.  

A hónap egyik legfontosabb napja a polgári időszámítás szerint február 15-re esik: ezen a szombaton hangzik el zsinagógáinkban a Tízparancsolat, amelyet mindenkinek állva kell meghallgatni. Ilyenkor minden zsidó férfinak és nőnek kötelessége zsinagógába menni a Tízparancsolatot meghallgatni.  

Jó hónapot minden kedves hittestvérünknek!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek