A zsidóság 1700 éve Közép-Európában – kulturális rendezvény Debrecenben

2021. Augusztus 23. / 21:53


A zsidóság 1700 éve Közép-Európában – kulturális rendezvény Debrecenben

Fahidi Éva holokauszttúlélő és a Fisher Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar részvételével rendeznek kulturális rendezvényt „A zsidóság 1700 éve Közép-Európában" címmel a debreceni zsinagógában augusztus 24-én, kedden délután 2 órától. A programsorozatot a Debreceni Zsidó Hitközség, a Magyar-Német Ifjúsági Egyesület és a Debreceni Német Kulturális Fórum közösen szervezi.


Kiállításmegnyitó, „kortanú-beszélgetés" és zsinagógakoncert is szerepel annak a kulturális rendezvénynek a programjában, amelyet augusztus 24-én, kedden délután 2 órától rendeznek a debreceni Pásti utcai zsinagógában.

Képernyőkép 2021-08-23 214948.jpg

Köszöntőt mond Papp László debreceni polgármester és Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Közösség elnöke, majd Katja Dormann, a Német Nagykövetség kulturális referense nyit meg egy, a zsidósággal kapcsolatos kiállítást, ezután pedig Fahidi Éva holokauszttúlélő és Maren Schoening, a Magyar-Német Ifjúsági Egyesület elnöke beszélget a vészkorszak tapasztalatairól. A zsinagógakoncert – a Budapesti Fesztiválzenekarral és Fisher Ivánnal – délután 3 órakor kezdődik. 

A magyar-német nyelvű programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, jelentkezni ezen a honlapon lehet. 

(Címlapkép: a Pásti utcai zsinagóga kupolája)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
2021. Augusztus 18. / 12:37

Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes

Kommentek