1939-ben, az első két zsidótörvényt
követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti
Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől,
kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben
a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész,
táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető
levegőhöz.
E
hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott
fellépő, kiállító szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok
nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.
Az
OMIKE Művészakció működésében szükség volt olyan, lényegében állandóan „kéznél
lévő” színészekre, énekesekre, akik a színpadon a kisebb szerepeket
eljátszották, vagy a kórus tagjaként léptek fel. Ezek a művészek ehhez hasonló
szerepkört töltöttek be a zsidótörvények előtt is, és a szerencsésebbek nevét
1945 után is megtalálhattuk a színlapokon. A dolgok természeténél fogva
kevesebbet foglalkozott velük a sajtó, és így sokkal kevesebb adatot lehet
összegyűjteni róluk. Mivel fontosnak tartom, hogy az emlékük, mint a
Művészakció résztvevőié megőrződjék, ami adat összegyűjthető, azt közzéteszem. Két
énekes pályaelemeinek bemutatása következik:
Gallay (Gallai) Márton (1901-1967)
.jpg)
1917
novemberében a Pesti Napló kis beszámolójában jelent meg először Gallay
Márton neve:
„Zajossikerű estéje volt ma a Télikertben. […] A sűrű tapsok a szerzőkön kívül a szereplőknek Somogyi Nusinak, Herendy Mancinak, Sziklai Józsefnek és Gallay Mártonnak is szóltak, akik játékkal, dallal, tánccal egyformán hódítottak.”
Gallay
az 1920-as évek első felében Gyulán, Szegeden, majd Budapesten lépett fel
kisebb szerepekben. 1927-től Budapesten játszott, a Városi Színház tagja volt,
szerepelt ott a Fidelioban és a Trubadúrban. Ugyanitt részvételével egy
vokálkórus alakult, amely a színházon kívül vállalt fellépéseket egészen
1934-ig.
1931-ben
szerződtette le az Operaház, amelynek 1938 őszéig volt tagja, majd 1945-től
1956-ig ismét az operaházi kar tagjaként lépett színpadra.
A
Budapesti Közlöny 1938. decemberi
száma közölte a Színészkamarába felvettek névsorát. Gallai ott volt közöttük.
Ezt követte – ennek ellenére - elbocsájtása az Operaházból. Itt azonban egy
váratlan fordulat következett, Gallai és több társa pert indítottak az Operaház
ellen, vitatva az elbocsátás körülményeit. A per a szokásos döntési hullámzás
után 1940-ben zárult le. Erről 1940 decemberében az Újság számolt be:
„Jogerősen megnyerték perüket az operaházi karénekesek az Operaház ellen. […] A magyar királyi Operaház igazgatója, Márkus László, a zsidótörvény és annak végrehajtási utasítása megjelenése után felmondott az Operaház öt karénekesének, akik pedig egy évtizednél hosszabb idő óta a maguk tudásával és igyekezetével hozzájárultak minden, színre kerülő előadás sikeréhez. Háromhónapi felmondással elbocsátották az Operaház kötelékéből dr. Seres Andornét, Hajdú Imrét, Ligeti Dezsőt, Gallai Zoltánt és Gallai Mártont.”
A
per tárgya az volt, hogy az adott jogi körülmények között – a zsidótörvényekben
szereplő azonnal végrehajtandó szabályok az alkalmazottakra vonatkoztak, de a
meglévő, nem ebbe a csoportba tartozó szerződések megtartását elismerték – jogos
volt-e felmondani a karénekeseknek, akikre a magánjog szabályai vonatkoztak.
A
bíróság – igaz, hogy csak harmadfokon – elismerte az énekesek keresetének
jogosságát, és megítélte számukra a felmondás okozta anyagi kár elismeréseként egy
évi járandóságuk kifizetését.
Gallai
Márton 1943-1944-ben lépett fel az OMIKE Művészakcióban, többek között olyan
előadások szereplőjeként, mint a Fidelio, A windsori víg nők, a Figaró
lakodalma és a Bajazzók.
Túlélte
a háborút, visszatért az Operaház karénekesei közé. Haláláról
1967 szeptemberében számolt be a Magyar Nemzet.
Győri Pál (1890-?)
Praktizáló
fogorvosként megnyitotta az énekes fogorvosok sorát.
Énektanulmányait
magánúton, Krámer Teréznél, László Gézánál és Kováts Ferencnél folytatta. 1922-ben
lépett fel először az itt tanuló növendékek bemutatkozásán.
Első
önálló hangversenyét 1923 januárjában adta Budapesten. Erről számolt be a Világ:
„Győri Pál dr., minden jogosultsággal lép a nyilvánosság elé. Világosszínű, nem nagy erejű, de terjedelmes baritonja hajlékony, kellemes hang, van csengése, színgazdagsága és kifejezőképessége. Énektudását is teljes dicséret illeti, előadását pedig választékos ízlés és különösen a dalok finom árnyalása teszi élvezetessé.”
Hasonló
hangnemben írtak a lapok további fellépéseiről is. Példa rá a Magyarság cikke két évvel később 1925
novemberéből:
„Győri Pál hangversenyei egy évről évre jobban kibontakozó, értékes dalénekesi pálya őszinte sikerű állomásai. Tegnapi estjén is megállapíthattuk, hogy mind technikailag, mind pedig előadásában nagyot haladt a tökéletesedés útján. Énekszavalata lehiggadt, és plasztikusabbá lett, előadását pedig őszinte átélés hevíti.”
A
következő években havonta, vagy még ennél is sűrűbben voltak hangversenyei,
annak ellenére, hogy 1926 őszén a budapesti Városi Színházba szerződött. (Az első
darab, amelyben szerepet kapott, a Pillangókisasszony volt.) Az intenzív
koncertezési időszak végéről, 1930 januárjából álljon itt egy újabb beszámoló,
most a 8 Órai Újság hasábjairól:
„Dr. Győri Pál nemes baritonja és szokatlan zenei intelligenciája tegnap is igaz örömet szerzett közönségének. Hangjának vivőereje, melegsége és kiegyenlítettsége, klasszikus frazírozása és kimeríthetetlen repertoárja bizonyítják azt a komoly munkát, amely művészetét egyre magasabbra lendíti.”
A
Magyar Rádiónak fennállása óta gyakori szereplője volt, de 1930-tól – valamiért
– szüneteltek a hangverseny fellépései. Legközelebb 1932 novemberében jelent
meg szerepléséről hír. Ezután azonban újabb csend következett, legalábbis az
újsághírekben nem szerepelt a neve. 1935 februárjában volt dalestje a
Zeneakadémia nagytermében. Erről a Magyar
Hírlap adott részletes beszámolót:
„Bach két áriájával kezdte programját, majd egy Händel-sorozat, egy Hugo Wolf sorozat következett. Szünet után a magyar csoportban Hlatky Endre, Rényi Aladár, Kalucsay Tibor, Lányi Viktor és Polgár Tibor dalait mutatta be. Szalmás Piroska stílusos feldolgozásában mara-indián és néger dallamokat adott elő és végül olasz népdalokkal fejezte be nagysikerű, szép koncertjét. […] Igen jó diszpozícióban énekelte bravúrosan kidolgozott műsorát. Melegen ünnepelték egész este és bőven kijutott a tapsokból a személyesen megjelent magyar zeneköltőknek is.”
Mint
oratóriuménekes is ismert volt, ezen kívül énektanítással (hangképzés) is
foglalkozott. 1940 márciusában az OMIKE Művészakcióban Herz Lilyvel együtt
adott két alkalommal hangversenyt.
Ismeretlen
helyen és időben halt meg.
Képek:
1.) Gallai Márton Delibáb, 1933. 2.
2.) Gallai Márton Szinházi Élet, 1925. 40.
3.) Művészakció műsorközlés, 1943. október-november
4.) Győry Pál MTA Zene, 1929-1930.
5.) Győri Pál Színházi Élet, 1937. 13.
6.) Művészakció műsorközlés, Győri Pál
hangversenye
