Izgalmas előadások, barátságok, élményalapú tanulás – Budapesten járt a Pardes

2024. Június 14. / 12:10


Izgalmas előadások, barátságok, élményalapú tanulás – Budapesten járt a Pardes

Budapesten tanult a Pardes Zsidó Tanulmányok Intézetének huszonöt tagja (Institute of Jewish Studies) idén június 3. és 9. között. A nemzetközi szervezet a zsidó oktatás nyitott és befogadó megközelítéséről ismert, élményalapú tanulmányi programot folytatott a magyar fővárosban. Az eseményt a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) támogatta. A hallgatókból és oktatókból álló küldöttség egy sor gondolatébresztő előadáson, zsidónegyed túrán és beszélgetésen vett részt, amely programok méltán tükrözték a Pardes küldetését, azaz hogy elősegítsék a zsidó tanulás és a közösségi elkötelezettség egész életen át tartó szeretetét.

A program egy hétfői rövid ismerkedéssel és vacsorával kezdődött a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Az emblematikus épület, ami gazdag és megrendítő története mellett ma a zsidó kulturális élet egyik kulcsfontosságú helyszíne, lenyűgözte a látogatókat.

Az összejövetel az ismerkedés jegyében telt, lehetőséget adott a résztvevőknek, hogy jobban megismerjék egymást és magát a programot.

pardes-1.jpg

A következő reggel izgalmas előadásokkal és tanulással kezdődött a Rumbachban, a résztvevők, akik közé egyébként bárki becsatlakozhatott kezdő és haladó szinten tanulmányozhatták angol nyelven a Talmudot. Az egyik előadás középpontjában a Kiddusin állt, a zsidó házassági szertartás és annak mai aktualitása. Zvi Hirschfield rabbi „A szentség tárgyai” témában tartott haladó szintű tanulást a Megilla Traktátus alapján, a zsinagógák és a Tóra-tekercsek szentségét vizsgálva.

Délután a csoport megtekintette a HDKE (Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény) soá előtti magyarországi ortodox közösségek életről szóló időszaki kiállítását, majd Zima András, a HDKE igazgatójának előadását hallgathatták meg. Az esti foglalkozás Barash rabbi vezetésével a zsidó szexuális etika megteremtésének kihívást jelentő témáját járta körül, elmélyedve a zsidó szövegekben és azok modern szexuális etikára való alkalmazásában.

A szerda délelőtti közös tanulások után Dr. David I. Bernstein beszélt a résztvevőknek Herzl Tivadarról, betekintést nyújtva a modern politikai cionizmus atyjának élettörténetébe. Délután Frölich Kitty tartott idegenvezetést a Pardes tagjainak a Dohány zsinagógában, majd a pesti zsidó negyedben megtett séta következett. Keszler Benő jóvoltából ellátogathattak a Kazinczy utcai zsinagógába, majd Bíró Ákosnak, a levéltár igazgatójának segítségével és idegenvezetésével megtekinthették az Orthodox Levéltárat is.

Az esti találkozáson a cionizmus megosztó témája került fókuszba, ahol Hirschfield rabbi vezetésével arról folyt vita, hogy a cionisták és az anticionisták együtt tudnak-e élni ugyanazon a zsidó közösségen belül, megvizsgálva a történelmi előzményeket és a ma ismert következményeket, nehézségeket.

pardes-2.jpg

Csütörtökön a Holokauszt-emlékezet és kortárs zsidó élet témakörét járták körül az előadások. A délelőtt shiurimokkal és egy Shiur Klálival folytatódott Szenes Hannáról, a második világháború zsidó hősnőjéről, amelyet Barash Rabbanit vezetett. Délután a résztvevők megtekintették a Páva utcai zsinagógában található, a magyar holokausztot bemutató állandó kiállítást, majd Radvánszki Péter rabbitól hallhattak a kortárs budapesti zsidó életről.

Pénteken a csoport siklóvasúttal utazott Budára, ahol meglátogatták a Halászbástyát, és lehetőségük nyílt ellátogatni gyógyfürdőbe is.

A napot sábáti előkészületekkel, majd egy közös kabalat shabattal zárta a csapat a Rumbach zsinagógában, ahol közel 160 fő vett részt, és ahol Cvi rabbi dróséját hallgatták meg. A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani Dickmann Dávidnak, amiért befogadták a Pardest és fantasztikus hangulatban tölthették el a vacsorát az ott lévő fiatalokkal.

Szombat délelőtt a Hunyadi téri zsinagóga közössége látta vendégül a Pardest. A délután folyamán a csoport megtekintette az „Üvegházat”, egy 1944-ben épült emblematikus helyszínt, amely a holokauszt idején zsidók számára menedékházként szolgált. A programon a szervezők gondoskodtak róla, hogy a szombat minden szabálya be legyen tartva. Később a Rumbachban gyűltek össze a résztvevők, itt egy gyönyörű havdalával zárták a napot.

Hirschfield rabbi „Igaz-e a judaizmus? Számít ez?” című esti előadása a zsidó hit alapvetéseivel kapcsolatos különböző nézőpontokat vizsgálta, mind a klasszikus, mind a modern zsidó gondolkodással foglalkozott.

Vasárnap egésznapos előadásokon vettek részt, ahol többek között Zeitler Ádámot, a Lauder vallási igazgatóját is meghallgathatták.

A Pardes látogatása a heti tapasztalatokról való elmélkedéssel zárult, a csoport tagjai, akik egyébként különböző országokból érkeztek Budapestre, visszajelzéseik alapján nagyon jól érezték itt magukat, és különleges élményekkel, új tudással és fontossá váló baráti kapcsolatokkal gazdagodva térnek majd vissza saját közösségeikbe.

A Pardes Intézet egyhetes budapesti programja jól példázta a program és a szervezők elhivatottságát a mélyreható, befogadó és intellektuális kihívást jelentő zsidó tanulás iránt. A zsidó szövegekkel való mélyebb foglalkozás, a történelmi és kortárs zsidó élet felfedezése és a közösség ápolása révén a Pardes programjain résztvevőknek lehetősége nyílt megismerni más kulturális közegből érkező embereket, akikkel azonban a különbözőségek ellenére az értékrendjük hasonló.

pardes-3.jpg

Zima-Lipthay Judit, a Mazsihisz Ifjúsági Osztályának vezetője időt és energiát nem sajnálva segítette a programok lebonyolítását, végigkísérte a csapatot a sokszínű, izgalmas, és nem kevésbé fárasztó programokon, gondoskodva arról, hogy a résztvevők pozitív élményekkel térhessenek haza.

Judit megköszönte a Mazsihisz vezetésének a teljeskörű támogatást és azoknak a magyar hallgatóknak a jelenlétet, akik becsatlakoztak a program valamely részére. A vegyes korosztályú csapatot éppúgy színesítette a fiatalok aktív jelenléte, mint az idősebbek lelkesedése.

Az Ifjúsági Osztály vezetője kifejezte háláját a Rumbach és a Laki konyha dolgozóinak is, akik remekül helyt álltak az egy hetet felölelő programsorozaton, biztosítva a zökkenőmentes cateringet és a programot magas színvonalú lebonyolítását. A programot a Club Sababa csapata is izgalmasnak találta és nagyon élvezték a közös programokat, ahol szellemileg ugyan kimerítő, mégis rendkívül inspiráló előadásokon és tanulásokon vehettek részt. 

Zucker-Kertész Lilla beszámolója

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek