Ma volna 90 éves Ember Mária, a Hajtűkanyar című holokausztregény írója

2021. Április 19. / 08:43


Ma volna 90 éves Ember Mária, a Hajtűkanyar című holokausztregény írója

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon éppen 90 éve, 1931. április 19-én született Ember Mária író, újságíró, a vészkorszak elképzelhetetlen tragikumát új módon, dokumentum-szépprózai nyelven feldolgozó Hajtűkanyar című regény szerzője. Történelmi korban élt történelmi szereplőkkel, nem csoda, hogy történelmi könyveket írt, hiszen elhíresült mottója szerint nem a zsidó sors, hanem a magyar történelem elbeszélésére vállalkozott.


Zsidó családban született egy kis vidéki településen, és csodával határos, hogy ő és testvére, a később filmrendezővé lett Ember Judit nem került a náci gyilkosok kezére. A húga például úgy menekült meg, hogy miután bevagonírozva várták az indulást, szerelvényüket nem az Auschwitzba, hanem egy máshová közlekedő vágányra tolták...

ember.png

Efféle csodák, nagy találkozások és történelmi események egyre-másra sorjáztak életútjában: férje az a Hegedüs B. András volt, aki hatalmas jelentőségű munkát végzett a Kádár-rendszer lebontásáért (1988-ban az ő lakásán alakult meg illegális körülmények között a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, amelynek később ügyvezető alelnöke volt), a fia pedig az a Hegedűs András, aki az első szabadon választott parlament tagja lett az akkori Fidesz színeiben.

Ember Mária termékeny szerző volt, de máig leghíresebb és legismertebb műve a 1974-ben megjelent Hajtűkanyar című dokumentum-széppróza a vészkorszakról. Beszámolók szerint azonban ő maga a 2000-ben fogunk még élni? című önéletrajzi szociográfiát szerette legjobban. Ennek volt a folytatása az utolsó könyve, az El a faluból, amely a haláltáborokból megmenekült fiatal lányok beilleszkedési problémáit boncolgatja az új társadalomban. Ebben hangzik el az emlékezetes mondat: „Nem elég, hogy az ember megjött Auschwitzból, még jólneveltnek is kell lenni?!".

Írói és fordítói munkássága mellett szerkesztőként és újságíróként dolgozott például a Magyar Nemzetnél, a Pesti Műsornál vagy a Neue Zeitungnál is. Hosszan tartó, súlyos betegség következtében 70 éves korában halt meg csaknem húsz éve, 2001. december 30-án.

Ember_Mária_emléktáblája,_Budapest,_XI.,_Fehérvári_út_31..pngEmléktáblája a Fehérvári úton a XI. kerületben

A Raoul Wallenberg Egyesület Ember Mária emlékére díjat alapított, amellyel olyan emberek tevékenységét szeretnék elismerni, akik munkásságukkal kiemelkedően mutatták be a magyar-zsidó együttélés történetét, a soá tragikus eseményeit a magyar történelem és kultúra részeként jelenítették meg, kiemelten hozzájárultak a rasszizmus elleni küzdelemhez és az emberi jogok érvényesüléséhez. Az Ember Mária-díjat első ízben 2017-ben adták át.

Emlékéből fakadjon áldás!

(Címlapkép: Ember Mária mellszobra Abádszalókon)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek