Vérvörösre festették tiltakozók az egyik izraeli település Trump terén álló szökőkút vízét

2020. Június 29. / 13:15


Vérvörösre festették tiltakozók az egyik izraeli település Trump terén álló szökőkút vízét

Vérvörösre festették éjszaka ismeretlenek a Petach-Tikván található Trump téren a szökőkút vízét a ciszjordániai annektálás elleni tiltakozásként – jelentette hétfőn az izraeli katonai rádió.

„Vérrel fogunk fizetni az annektálásért” – írták a téren a kőre festett graffitin a tiltakozók, hogy felhívják a figyelmet a július elsejére tervezett, a Donald Trump amerikai elnök béketerve alapján Izraelnek ígért ciszjordániai területek bekebelezésének veszélyeire.

Donald Trumpról egy évvel ezelőtt neveztek el teret Petach-Tikván hálából a Benjámin Netanjahu nevével fémjelzett izraeli politika támogatásáért, és az amerikai nagykövetség a fővárosként elismert Jeruzsálembe költöztetéséért Tel-Avivból.

„Az annektálás biztonsági és gazdasági katasztrófát fog eredményezni, mindezt olyan politikusok miatt, akik a tűzzel játszanak a gazdasági válság idején a polgárok rovására” – nyilatkozta a tiltakozás egyik szervezője a 12-es kereskedelmi televízió honlapjának.

Közben Beni Ganz védelmi miniszter, a koalíciós egyezmény szerinti leendő kormányfő, azt mondta Avi Berkowitznak, Donald Trump amerikai elnök Izraelbe küldött tanácsadójának, hogy az annektálásra megnevezett július elseje nem „szent dátum”.

„Jelenleg az egyetlen szent dolog az emberek visszajuttatása munkahelyeikre, és a koronavírus kezelése” – mondta Ganz az amerikai küldöttnek. „A diplomáciai lépések előmozdítása előtt az izraelieknek sikeresen vissza kell térniük munkájukhoz, hogy újból megélhetéshez jussanak. Az izraeli állampolgárokat a koronavírus aggasztja, és elvárják a kérdés alapos és azonnali rendezését” – tette hozzá a Jediót Ahronót című izraeli lap tudósítása szerint.

Egy közelmúltban végzett izraeli közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett izraeliek 26 százaléka támogatja az annektálást, míg 40 százalékuk a „két népnek két államot” tervező megoldást részesíti előnyben, 22 százalékuk az „egyoldalú leválást”, a gázaihoz hasonló kivonulást, 13 százalékuk pedig a jelenlegi helyzet fenntartását tartaná helyesnek.

Egy másik, június elején készült felmérésben arra a kérdésre, hogy mi a kormány legfontosabb feladata, az összes válaszadónak csak 4 százaléka mondta, hogy az annektálás, míg 69 százalékuk a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek mérséklését jelölte meg.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy amerikai evangélistákhoz címzett beszédében hétfő hajnalban felhívta a Palesztin Nemzeti Hatóságot, hogy kezdjen tárgyalásokat Donald Trump béketerve alapján, és kijelentette, hogy ő és kormánya kész az egyeztetésre.

A palesztin vezetés korábban számos alkalommal elutasította a teljes Trump-tervet, elfogultnak nevezve azt Izrael irányában, és megszakította minden kapcsolatát a Fehér Házal, valamint az annektálásra készülés miatt Izraellel is.

Benjámin Netanjahu a Kék-Fehér párttal kötött koalíciós egyezményben kikötötte, hogy július 1-jétől kiterjeszti az izraeli fennhatóságot mintegy 130, Ciszjordániában 1967 után felépített izraeli településre, valamint a Ciszjordánia területének körülbelül egynegyedét adó Jordán-völgyre.

A bírálók szerint ez a lépés gyakorlatilag lehetetlenné tenné egy életképes palesztin állam létrehozását Izrael mellett, noha a nemzetközi diplomáciában széles körben továbbra is ezt tekintik az izraeli-palesztin viszály egyetlen lehetséges megoldásának. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek