Szombatfogadás és szombati istentisztelet Fináli Gábor rabbi vezetésével Baján

2023. Október 30. / 19:41


Szombatfogadás és szombati istentisztelet Fináli Gábor rabbi vezetésével Baján

A budapesti Hunyadi téri körzet rabbija, Fináli Gábor évek óta jár Bajára mártír-istentiszteletet tartani, és ilyenkor mindig arra biztatta a résztvevőket, hogy valami mást is csináljanak év közben, hogy a zsidóságról ne csak a megemlékezés és a szomorúság jusson az emberek eszébe. A múlt hétvégén ez meg is valósult: Fináli rabbi –  Klavanszkij Anatolij kántor közreműködésével – szombatfogadást és szombati istentiszteletet  vezetett a helyi könyvtárban, amely valaha a zsinagóga épülete volt.

– Péntek este szombatfogadásra gyűltek össze a résztvevők. Imádságokat, zsoltárokat mondtak, majd következett a kiddus, a szombat megszentelése borral és barchesszel. A közös étkezés ugyanolyan fontos, mint az imádság – írja a BAON.hu megyei portál. Az ünnepi eseményen részt vett dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és Fináli Péter vezetőség tag, míg a bajai önkormányzatot péntek este Hajdú Miklós alpolgármester, szombaton pedig Preininger Rozália tanácsnok képviselte. 

Fináli Gábor rabbi már évek óta jár Bajára mártír-istentiszteletet tartani és megemlékezni. Mindig biztatta az embereket arra, hogy valami mást is csináljanak év közben, hogy ne csak a megemlékezés és a szomorúság jusson a judaizmus kapcsán mindenkinek az eszébe, hanem valami pozitívban fejlődjenek.

fin.jpgFináli Gábor rabbi

– Arra gondoltam, hogy ebben tevőlegesen én is részt tudok venni, ha Bajára lehozunk egy istentiszteletet és feltámasztjuk zsinagógaként 24 órára ezt a templomot – fogalmazott a hírportálnak Fináli rabbi. Elmondta: „az aktuális szomorú események mindenki hangulatára rányomták a bélyeget, sokaknak vannak kint rokonaik, barátaik és ezért aggódva figyeljük az izraeli eseményeket. Van egy hölgytagunk, aki hét évig volt Izraelben katona, ő mesél majd a saját élményeiről. Ezzel bepillantást kaphat mindenki, hogy mi zajlik ilyenkor az országban és hogyan készülődik a hadsereg".

gr.jpgDr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök (Fotók: BAON.hu)

A lapnak dr. Grósz Andor többek között elmondta: „a fájdalmat, amit a zsidó nép érez, egyrészt valahogy enyhíteni kell, másrészt pedig erősíteni kell azokat, akik ott tűrik a háború viszontagságait. Nekünk is erősödnünk kell: nemcsak zsidó embereknek, hanem minden jó érzésű embernek, de ezt csak közösen tudjuk elérni. Ezért éreztem úgy, hogy el kell jönnöm ide ma este, ebben az épületben, ahol hosszú évtizeden keresztül a hívek, a zsidó testvérek az örökkévaló Istenhez imádkoztak, hogy béke és nyugalom legyen".

A BAON.hu cikkét teljes terjedelmében itt olvashatják.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Kamala Harris: „Izraelnek joga van az önvédelemhez"
Élet + forma
Gábor Tamás olimpiai bajnok és vívólegenda