A gondolkodó, kísérletező rabbi: Darvas István 50 éves

2024. Február 17. / 18:17


A gondolkodó, kísérletező rabbi: Darvas István 50 éves

Jól áll neki, hogy telik vele az idő, körültekintő és szkeptikus bölcsessége egyre jobban illik majd hozzá, ráadásul egyre „fiatalosabb” lesz, egyre nagyobb teljesítmény, hogy nem látszik rajta a kor. És ez igenis munka, dicséretet érdemel.

A fiatal rabbik utáni fiatal rabbik korosztályába tartozott, Verő Tamásék és Radnóti Zoltánék után jött egy negyed nemzedékkel. Most már fiatal rabbik további számos nemzedékei léptek a nyomukba. Most elérkezett az idő a középkorú, tekintélyes, de még nem merev, a világból még nem kifelé tartó, teljes személyiségével és érettségével jelenlévő rabbivá válás számára.

Részben véletlenül került bele, mint szinte mindenki. Magyarul megkereste és megtalálta magának, sokkal inkább az övé, mintha mindent otthonról hozott volna. És számára meg is maradt a judaizmus, a hagyomány kérdésnek, problémának, a legreflektáltabb, a legintellektuálisabb rabbi, a leginkább tanító, anélkül, hogy prelegálna, bár az utóbbi években lett véleménye és egyre inkább a hagyományos rabbinikus zsidóság iránti hűség vezeti gondolatait. A Tóra lismá eszménye. Az önmagáért való, jutalmat nem remélő, szigorú, szigorúan öncélú Tóra-tanulásé, a feltétlen elköteleződés a tanulás iránt, amelyet érdemes távoltartani más, szentimentális vagy önigazoló késztetésektől. Egyre közelebb került az idők során a Rámbámhoz, a nagy Maimonidészhez. Aki figyel rá, észreveszi könnyen. Azt, hogy a felnőtt emberek egyre inkább a munkában hisznek, a figyelemben, az elköteleződésben, a jelenlétben, kevésbé a szép szavakban. Tudós rabbi, de közösséget épít, hogy taníthasson. Jobban szeret beszélni, mint írni, bár a Tóra-forgácsokból, a hagyomány érdekes, elmélyült és frappáns, rövid értelmezéséből, amelyet rövid reggeli bejegyzésekben küld el sokaknak, igazán lehet tanulni, talán a legkitartóbb és komolyabb intellektuális teljesítménye ez ma a neológ Tóra-tanításnak.

A tanítás érdekli és a neológ intézmények életében is a tanításban van jelen. Az iskolában, a közoktatásban és az egyetemen. A tanítványai köre a Hegedűs-minján fontos tagjai, ide jár a legtöbb rabbi és Tóra-tudós imádkozni. Ha lesz neológ szellemi élet, alighanem az ő inspirációja révén születik majd újjá.

Azok az emberek, akik az eszükkel dolgoznak elsősorban, gyakorta szerencsésen öregszenek. Jól áll nekik az elmélyültség, passzol a haladó időhöz, beleérnek a korukba lassan, akik ezt az életstratégiát választották. És ha figyelnek arra, hogy az arcuk, a fizikumuk is egyben maradjon, ami fokozottan nehéz, ha az absztrakcióban vagy főleg erős, akkor bölcsek is lesznek és még fiatalosak is középkorúan, nyitottak maradhatnak a fiatalokra és az idősekre, híddá lesznek az élet kezdete és vége között, a felnövésben éppen úgy tudnak segíteni, mint a méltóságteljes idősödésben. 

Darvas István a legsajátabb korába ért, az élet delére. És majd, bizonyára, tovább. Százhúsz éves koráig. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek