Egy festőecset nyomában – Rubin Eszter új regényét ajánljuk
Egy fiatal csellista, egy különös műgyűjtő és egy állami gondozásból kilépő fiú. Nem ismerik egymást, történetük mégis összefonódik egy régi festőecset révén. Honlapunk állandó szerzőjének, Rubin Eszternek az új regénye, a Kvintett az idők végezetéig szeptember végén jelenik meg a Kalligram Kiadónál.
A három szereplőt összekötő festőecset kézről kézre járva egyre többet árul el a múltról. A fordulatos történetben a képzőművészet és a zene éppúgy helyet kap, mint a mágikus realizmus és az abszurd humor.
A regény két fontos festőalakjához zsidó sorsok kapcsolódnak. Az egyik Vajda Lajos, a 20. századi magyar avantgárd kiemelkedő alkotója. A másik egy amerikai festőnő, akinek alakját Janet Sobel élete és művészete ihlette. Sobel zsidó lányként az ukrajnai pogromok elől menekült Amerikába; csak a negyvenes éveiben kezdett festeni.

Rubin Esztert a két művész életének időbeli egybeesése gondolkodtatta el. Mi volna, ha a tehetség nem tűnne el az alkotóval együtt, hanem másokban élne tovább? Ebből a kérdésből bontakozott ki a regény különös, korszakokon átívelő története.
A könyv egyik szereplője, Szerémi Béla még a főtt tojásban is művészeti összefüggést fedez fel:
„A tojáskocka és a Malevics-négyzet között húzódik a kapcsolat” – világosodik meg számára a konyhaasztal mellett.
Ez a játékos, váratlan gondolattársítás jó ízelítő a regény világából. Rubin Eszternek ez az ötödik regénye; olvasói a Barhesz, a Bagel és az Árnyékkert szerzőjeként is ismerhetik.
A szerzővel személyesen is találkozhatunk: október 3-án 15 órakor a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Kalligram Kiadó standjánál dedikál. Október 15-én 19 órakor az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon, a Nemzeti Táncszínház Kávézószínpadán Ott Anna beszélget vele az új kötetről.
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről