Gyász: Elhunyt Yehuda Bauer történész, a holokauszt egyik legismertebb kutatója

2024. Október 19. / 19:33


Gyász: Elhunyt Yehuda Bauer történész, a holokauszt egyik legismertebb kutatója

Az idei szukkot második napján (pénteken) 98 éves korában elhunyt Yehuda Bauer, a holokauszt egyik legkorábbi és legjelentősebb történésze. Bauer professzor 1926. április 6-án született Prágában. Szülőföldje náci megszállása után 1939-ben családjával együtt Palesztinába menekült. Haifai középiskolai tanulmányait követően a walesi Cardiffi Egyetemen tanult ösztöndíjjal, de 1948-ban visszatért, hogy harcoljon Izrael függetlenségéért. 

Történész diplomamunkáját a jeruzsálemi Héber Egyetemen a brit mandátum alatt álló Palesztináról írta, majd hosszú évtizedeken át itt tanított. Emellett vendégprofesszorként dolgozott több neves amerikai egyetemen. Az Izraeli Tudományos és Bölcsészettudományi Akadémia tagja, a Yad Vashem Intézet tanácsadója, számos kitüntetés és tudományos elismerés birtokosa volt.

A nyolc nyelven beszélő professzor több mint 40 könyvet publikált a holokausztról és az antiszemitizmusról, valamint az arra adott zsidó reakciókról. Korai kutatásai elsősorban a náci rendszerrel szembeni szervezett zsidó ellenállásra összpontosítottak. Jews for Sale? című könyvének a magyarországi cionista ellenállásról, Kasztner Rezső és társai máig vitatott tárgyalásairól szóló fejezetei a magyar holokauszt történetének megkerülhetetlen szövegei. Újabb munkái az antiszemitizmus és a holokauszt történelmi jelentőségének átfogó témáival foglalkoztak.

Történészek generációinak mentora és mestere, szuggesztív előadó, közéleti és politikai kérdésekben is markáns módon véleményt nyilvánító személyiség volt. A Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség (ma: International Holocaust Remembrance Alliance) egyik alapítójaként 1998-ban ő fogalmazta a Stockholmi Nyilatkozatot, amely alapvető iránymutatást jelentett a holokauszt oktatásával, emlékezetével és kutatásával kapcsolatos nemzetközi konszenzus és együttműködés kialakítása szempontjából. Kutatói, tudománypolitikai és oktatói munkáját még kilencven éves kora felett is töretlen elkötelezettséggel folytatta, emlékeztetve a világ vezetőit és a diákokat egyaránt arra, hogy „az antiszemitizmus nem zsidó probléma”. „Ez minden olyan társadalom problémája, amelyben növekszik”, ezért úgy vélte, mindannyiunknak szerepe van az ellene való küzdelemben. „A holokauszt példátlan” – vallotta. „De nem egyedülálló. Ha egyedülálló lenne, elfelejthetnénk, mert csak egyszer történhetett meg. De újra megtörténhet. Azért vagyunk itt, mert ezt szeretnénk elkerülni”.

Jehuda Bauer professzor úr emlékéből fakadjon áldás.

Az írás eredetileg a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Facebook-oldalán jelent meg. 

A címlapkép forrása: The Times of Israel

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael védelmében
Nemes Dániel arról, ami nem illik bele a sajtó narratívájába
Zsidó világ
Rossz hír: Betörtek a Gólem Színházba
2024. December 12. / 15:41

Rossz hír: Betörtek a Gólem Színházba

Mazsihisz hírek
Nagykállóba látogattak a Héber Imre és Herman Lipót Klub tagjai