Gyász: 92 éves korában meghalt Tomy Irsay, a Frankel közösség szeretett tagja

2022. Január 19. / 17:58


Gyász: 92 éves korában meghalt Tomy Irsay, a Frankel közösség szeretett tagja

Életének 92. évében elhunyt Tomy Irsay, aki Irsay Tamás néven 1930-ban született Budapesten, a második világháború után pár évvel vándorolt ki Izraelbe, ahonnan 37 évvel ezelőtt tért vissza. A temetése január 20-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor lesz a budapesti Kozma utcai temetőben. Fakadjon áldás emlékéből!


Verő Tamás főrabbi, a Frankel zsinagóga rabbija ma adta hírül a zsinagógai körzet Facebook-oldalán, hogy meghalt Tomy Irsay, a frankeles közösség köztiszteletnek örvendő, régi és szeretett tagja. A 92 évesen elhunyt hittestvérünk gyermekként a Rumbach utcai zsinagógába járt, énekelt az akkori közösség kórusában, és családja ott tartotta meg a bár micvóját is. Ezért különleges öröm volt számára, hogy még megérhette a Rumbach zsinagóga felújítását, és a régi pompájában láthatta gyermekkori életének egyik legfontosabb helyszínét. Verő Tamás főrabbi a mai posztjában egyúttal megosztotta azt az interjút is, amelyet Szántó Eszter és Kőszegi Zoltán készített Tomy Irsayval a 90. születésnapja alkalmából. Az alábbiakban ebből idézünk.

272093885_1638327493187663_1476721206715888299_n (1).jpgTomy Irsay a felújított Rumbach zsinagógában

A Frankel Zsinagógában a főimák része, hogy imádkozunk Izrael államáért. A rabbink –  dr. Verő Tamás főrabbi – által kijelölt hittestvérünk hangosan felolvassa az imát, amely alatt a közösség a Ha Tikva-t dúdolja. Nagyon magas érzelmi pontja ez az imának, amely mindenkit megérint. Ha Irsay Tomi hittestvérünk jelen van, akkor biztos, hogy a rabbink őt kéri fel erre a feladatra és ez mindenki számára – aki ismeri Irsay Tomit – magától értetődően természetes. 

Tomi élete – az elmúlt 90 éve – megtestesíti a magyar és az izraeli magyar zsidóság elmúlt évtizedeit, amelyben Tomi identitása és kötődése a gyökereihez komoly szerepet játszott. Tomi kalandos életútja szinte egy élő történelemkönyv, ezt szeretnénk bemutatni ezzel az interjúval (...). 

– Hány éves korodtól jártál a Rumbachba?
– 10-11 éves koromtól, ott volt a bár mitzvom is. A negyedik elemit befejezve kezdem ott énekelni a kórusban, természetesen minden ünnepkor, pénteken, szombaton (...). Az első szerelmemet is ott ismertem meg 12-13 éves koromban. Volt egy nagyon kedves barátom, akivel most is megvan a kapcsolatom, Berend T. Iván, az Akadémia elnöke volt, most Amerikában él, vele egy házban laktunk. Nagyon szép bar mitzvóm volt, ott volt a Fisher Binjámin, a főrabbi, ősz szakállú, kellemes hangú, egy kimondottan jó ember volt. Volt egy kántor, akit ha jól emlékszem Mandelnek hívtak. A karmesterünk egy Révész nevű ember volt, akinek gyakran eljárt a keze, amikor rendetlenkedünk. Ott fociztunk a templom udvarában. (...) Tehát volt a bar mitzvóm 1943-ban, de utána jöttek a keményebb dolgok, március 19-én bejöttek a németek. Édesapám gyakran ment munkaszolgálatra. '44-ben volt egy munkásszázad, akiket úgy hívtak, hogy ruhagyűjtős munkásszázad. Ott volt az Ocskay százados az Abonyi utcában, akik fel voltak mentve a nehezebb munkák alól, apám ebbe a századba került. Ez volt a mi gimnáziumunk épülete, most Scheiber gimnázium, ide vitték az egész családomat, mert védett házzá nyilvánították, bejöttek a nyilasok, ott elkezdtek balhézni, sorba állították az embereket, hogy viszik ki őket a Dunára. Valaki felhívta ezt az Ocskay századost, aki kanyaróval feküdt otthon, de a hírre fogta magát és bejött és mindjárt hozott magával egy Wéber nevű, magas rangú német tisztet és kikergették a nyilasokat. Anyám volt a tolmács, mert ő jól beszélt németül. A német százados mondta a nyilasoknak, hogy hagyjátok el ezt a helyet, anyám tolmácsolta. A nyilas kérdezte, hogy mit mond, mire anyám még megtoldotta azzal, hogy milyen dolog ez, hogy a „partnerei” nyelvét nem beszéli. A nyilas elküldte anyámat melegebb éghajlatokra, anyám meg visszafeleselt neki. A nyilasok kezdték összeszedni az aranyat és az egyéb értékeket, ezt látva anyám nem fordította amit a német mondott, hanem magától azt mondta, hogy a tábornok azt parancsolja, hogy adják vissza, amit elvettek...

A teljes beszélgetést a Frankel közösség Facebook-oldalán olvashatják.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma 105 éve született Komlós Juci, a legmosolygósabb színésznő
Zsidó világ
Darvas főrabbi: Hol lakik bennünk a Jóisten?