Bécs, Bogota, Szered, Debrecen és több más város után
Budapesten is látható Ouriel Morgensztern fotóművész kiállítása.
A Párizsban született fotográfus egy
dél-franciaországi faluban nőtt fel, majd New York-i és izraeli tartózkodása
után Bécsben megtalálta élete párját, és ezzel végleges otthonát. A kiállítás
elnevezése is a feleségével való találkozására utal, meséli Morgensztern.
A most kiállított fotósorozat több év munkája,
amellyel a bécsi és más ausztriai zsidó közösség színes életébe kalauzol el
bennünket. A felvételek eredetileg nem is kiállításra készültek. Miután a Bécsi
Zsidó Múzeum igazgatója látott néhány képet, megtetszettek neki, és felkérte
Ouriel Morgenszternt egy tárlat összeállítására.
A kedves és örömteli pillanatokra különlegesen
érzékeny Morgensztern egy-egy jól elkapott momentumot örökít meg. A képek
ügyesen komponáltak, színei erőteljesek. Sokszor nem az egész jelenetet,
pusztán annak egy kivonatát villantják fel, teret hagyva a képzeletnek. Ilyen
például a bécsi Lauder iskolában lencsevégre kapott momentum, amelyben egy
kisiskolás végtelen szeretettel és csodálattal néz a tanító nénijére, akinek mi
csak a kezét látjuk.
A Sófer címet viselő képen mindössze a készülő
tóratekercset és a szöveget leíró kezeket látjuk, mégis érezzük, milyen
odafigyeléssel készül a szent írás. A képekhez tartozó feliratok németül,
angolul és spanyolul olvashatók.
Az Osztrák Kulturális Fórum támogatásával
megvalósított tárlat december 15.-éig látható a Csányi5-ben (1077 Budapest,
Csányi utca 5).
Polgár György írása