Ünnepség a 150 éves zsinagóga tiszteletére Győrben

2021. Augusztus 30. / 09:17


Ünnepség a 150 éves zsinagóga tiszteletére Győrben

A győri zsinagógát 1870-ben avatták fel, így 2020-ban volt fennállásának 150. évfordulója, ám a koronavírus-járvány miatt a méltó ünnepi rendezvény tavaly sajnos elmaradt. De most bepótolták: az ünnepséget tegnap este tartották helyi közéleti szereplők, politikusok köszöntőbeszédeivel. A hitközség részéről beszédet mondott Villányi Tibor és Tótha Péter Joel főrabbi, közreműködött Fekete László főkántor.


A zsinagóga 150 éves múltjáról elsőként a Győri Zsidó Hitközség elnöke, Villányi Tibor beszélt. Köszönetet mondott mindenkinek, aki a patinás épület felújításában és újjáélesztésében szerepet vállalt, majd kiemelte, hogy 2006-tól az épület a megújulásnak köszönhetően újra a városi kultúra szentélyévé válhatott – írja tudósításában a Győr+ című helyi portál.

győri_zsini_.jpgFotó: Mekliz Fotó / Győr+

Az ünnepségen Tótha Péter Joel győri főrabbi kiemelte, hogy az elmúlt 150 évet nem lehet összezsúfolni. A zsidóság számára a fő üzenet mindig is Ezékiel próféta gondolata volt: „bár szétszórtam őket, mégis velük maradok”. Az együttmaradás helyszínét pedig a zsinagóga szolgálta. Ez, ahogy a rabbi fogalmazott, szent hely a zsidó ember számára, ahová nagy tisztelettel kell belépni, olyan szentély, ahol Isten alkotásáról és annak üzenetéről emlékezünk meg. 

Beszédet mondott Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő is, aki elmondta: az épület jelenleg oktatási és kulturális funkciót is betölt, emellett pedig imaház is. Végezetül pedig ígéretet tett arra, hogy hamarosan egy holokauszt emlékkiállítás nyílhat majd a Menházban, ezen együtt dolgoznak Széles Sándor megyei kormánymegbízottal. Az ünnepségen közreműködött Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora.

A Győr+ cikke teljes terjedelmében IDE KATTINTVA olvasható.

(Címlapkép: Villányi Tibor, a helyi hitközség elnöke. Fotó: Mekliz Fotó / Győr+)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek