A hiányt nekünk magunknak kell kitöltenünk – jó szombatot!

„És a föld puszta és kietlen volt és sötétség volt a mélység színe fölött…”
(1 Mózes, 1,2)

A hetiszakasz felsorolja, hogy Isten hogyan teremtette a világot, de a tórai szövegből azt nem tudjuk meg, hogy miért. Az ember teremtésekor az Örökkévaló azt mondja az embernek, hogy „szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hódísátok meg” – de itt sem kapunk választ arra a kérdésre, hogy miért. Miért teremtette meg az Örökkévaló ezt a világot? Ha a Tóra erre nem is ad magyarázatot expressis verbis, a bölcseink igyekeztek megfejteni az Örökkévaló szándékát: a midrás szerint a Tóra és Izrael kedvéért, míg az Atyák tanításai szerint Isten saját dicsőségére teremtetett a világ.

De holnap, amikor a Tóra első hetiszakaszát olvassuk (újra) a zsinagógában, tűnődjünk el azon a lehetőségen is: az Örökkévaló azért hallgat az okokról, hogy a számára legkedvesebb teremtmény, vagyis az ember – akit éppen ezért szabad akarattal ruházott fel – saját maga találja meg az élete és a saját élete értelmét. Lám, milyen beszédes tud lenni az elhallgatás… És milyen gyönyörű az elhallgatás poétikája, ami rögtön az első hetiszakaszt jellemzi! Minden szónál többet mond két szó hiánya, ez a két szó pedig: „azért, mert…” Ezt a hiányt nekünk magunknak kell kitöltenünk. Nekünk magunknak kell választ adni arra a kérdésre, ami a Tóra első hetiszakaszából hiányzik: miért?

Miért élünk? Kiért és kikért élünk? Mi a feladatunk, mik a feladataink ezen a földön? Mi az, amit mi, csakis és kizárólag mi magunk hivatva elvégezni? A világból mi az, ami éppen a mi gondjainkra bízatott földi napjainkban? 

Nem baj, ha ezekre a kérdésekre nem tudunk ma, holnap vagy jövőre választ adni. Talán az is elegendő, ha a tetteink beszélnek helyettünk. Tetteinkkel, cselekedeteinkkel, a választásainkkal, a döntéseinkkel mindig válaszokat adunk, és ilyenkor minden pillanat közelebb visz minket ahhoz, hogy az életünk ne legyen puszta és kietlen és ne legyen sötétség a lekünk mélyén.

Jó szombatot!

---