Sok tízezer zsidó fiút akartak erőszakkal átnevelni Oroszországban

Az oroszországi zsidó „kantonisták” 1827–1856 között működött rendszere kevéssé ismert a magyar közvélemény előtt, holott olyan erőszakos asszimiliációt és áttérítést jelentett, ami megelőlegezte a XX. századi átnevelő táborok létrehozását. 

I. Miklós cár 1827. augusztus 26-án kiadott rendelete nem egyszerűen kiterjesztette a katonai szolgálatot az Orosz Birodalom zsidó lakosságára. Hanem olyan különleges sorozási rendszert hozott létre, amely már tizenkét éves kortól lehetővé tette zsidó fiúk elvitelét, a gyakorlatban pedig nyolc-kilenc éves gyerekek is áldozatul estek. A kiskorúakat katonai nevelőintézetekben szakították el családjuktól, majd nagykorúságuk után rendkívül hosszú katonai szolgálat várt rájuk. A rendszer az oroszosítás, az állami fegyelmezés és az ortodox kereszténységre térítés eszközeként működött.

Korábban az oroszországi zsidó közösségek pénzzel válthatták meg a személyes katonai szolgálatot. Az 1827-es rendelet ezt megszüntette: a közösségeknek immár ténylegesen embereket kellett adniuk a hadseregnek. A rendszer legfontosabb elemei:

• a zsidókat 12 és 25 éves kor között lehetett besorozni;
• a 18 év alattiakat nem közvetlenül reguláris ezredekbe, hanem katonai előkészítő intézményekbe, a kantonista zászlóaljakba és iskolákba küldték;
• a kantonista évek eredetileg nem számítottak bele a rendes katonai szolgálatba. A 18 éves korban kezdődő szolgálat időtartama 25 év volt. Egy tizenkét évesen elvitt fiú tehát akár 31 évet is állami-katonai felügyelet alatt tölthetett;
• a sorozási kvóták teljesítéséért a helyi zsidó közösségi vezetés, a kahal felelt. A vezetőknek kellett kijelölniük és átadniuk a besorozandókat;

A fiúkat általában távoli vidékekre  – Kazanyba, Permbe, Orenburgba, Szaratovba, Szibériába és más belső orosz területekre – vitték, s különböző intézetekben vagy keresztény falusi családoknál helyeztek el őket. A rendszer rendkívül kemény fegyelemmel, testi fenyítéssel, éhezéssel, betegségekkel és teljes kiszolgáltatottsággal járt.

Alekszandr Herzen 1835-ben találkozott egy kisgyermekekből álló menettel. Az őt kísérő tiszt szerint a csoport mintegy harmada már útközben meghalt.

A keresztény hitre való erőszakos térítés az állami politika bizonyítható része volt. A gyerekeket keresztény istentiszteletekre és hitoktatásra kötelezték, gyakran elvették vallási tárgyaikat, akadályozták a zsidó imádkozást és a kóser étkezést. Egyes intézetekben veréssel, éheztetéssel és más fizikai kényszerrel próbálták kikényszeríteni a megkeresztelkedést.

I. Miklós személyesen figyelte a keresztelések eredményeit, jelentéseket kért a számukról, és elégedetlenségét fejezte ki, ha kevés áttérés történt. Egy 1827–1840 közötti jelentés szerint mintegy 15 ezer zssidó kantonistából kb. 5300 let keresztény, de elképzelhető, hogy kevesebb, hiszen a hivatalos jelentéseket gyakran úgy állították össze, hogy azok megfeleljenek a cár elvárásainak. Sok zsidó fiú kitartot zsidó hite mellett, a megkereszteltek közül pedig sokan visszatértek később a zsidósághoz. 

Pontos adatot nem lehet tudni a zsidó kantonisták létszámáról, de az bizonyos, hogy 1827 és 1856 között több tízezer, valószínűleg ötvenezer körüli vagy annál is több zsidó fiút vittek el kantonistának. II. Sándor az elveszített krími háború után kezdte meg az elavult orosz hadsereg átalakítását. Az 1856. augusztus 26-i koronázási intézkedések egyike a kantonista rendszer felszámolása volt. Elrendelte, hogy 

• a zsidó újoncokat ugyanolyan életkorban és ugyanolyan alkalmassági feltételekkel kell átvenni, mint más társadalmi csoportok újoncait;
• meg kell szüntetni a kiskorú zsidók besorozását;
• a zsidó közösségektől többé nem lehet büntetésként további újoncokat követelni az elmaradt adók vagy sorozási hiány miatt;
• megszűnik az a gyakorlat, amely szerint útlevél nélkül elfogott zsidókat lehetett mások helyett átadni katonának.

Az eltörlés azonba nem szüntette meg a zsidók katonai szolgálatát, csak a kiskorúak különleges besorozását és a kantonista intézményeket számolta fel. A felnőtt zsidó férfiak katonakötelezettsége megmaradt, 1874-től pedig az egész birodalomban általános hadkötelezettségi rendszert vezettek be. De a zsidó katonák továbbra sem kaptak teljes egyenjogúságot: előmenetelüket korlátozták, tisztté válásuk rendkívül ritka volt, és a birodalom antiszemita szabályozása sem szűnt meg.

(Mind az 1827-es, mind az 1856-os intézkedés dátuma augusztus 26. az akkor Oroszországban használt Julián-naptár szerint. Ez a Gergely-naptárban szeptember 7-ének felel meg. II. Sándor koronázása is 1856. augusztus 26-án, vagyis nyugati időszámítás szerint szeptember 7-én történt. Ezért 2026 valóban az eltörlés 170. évfordulójának éve, de szigorúan a mai polgári naptár szerint az évforduló szeptember 7-én lesz. A történeti szakirodalom rendszerint megtartja az orosz „augusztus 26.” dátumot.)

Források: Jewish Virtual Library; YIVO Encyklopedia; Jstor.org. Kiemelt kép: orosz zsidó katonák sabeszi kiddusa

---